Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Bozsvári keresete a kistérség ellen

A Soproni Városi Bíróságra keresetett nyújtott be Bozsvári István Fertőszéplak polgármestere, a Sopron-Fertőd Többcélú Kistérségi Társulás ellen.
- Tavaly december 10-én, a kistérségi ülésen parázs vita volt, amikor a szúnyogirtás került a napirendre - kezdte Bozsvári István. - Másnap, szerettem volna kikérni a hangfelvételt, mert az elhangzottakat akartam visszahallgatni. Ám ezt nem kaptam meg.

Bozsvári István így folytatta: "az adatvédelmi ombudsman állásfoglalása szerint, amíg nem készül el az írásbeli jegyzőkönyv, addig a hanganyagot kell kiadni. Ennek ellenére sem jutottam hozzá a felvételhez".

A fertőszéplaki polgármester közérdekű adat ki nem szolgáltatása miatt keresetet nyújtott be a Soproni Városi Bíróságra.

Az ügyben megkerestük dr. Bihari Istvánt, a társulás irodavezetőjét, aki elmondta: Bozsvári István a december 10-i tanácsülésen szúnyoggyérítés ügyében több ízben felszólalt, de felszólalásának szó szerinti rögzítését nem kérte.

- A társulási tanács nyilvános üléseiről készült jegyzőkönyvet bármely választópolgár megtekintheti. Így, a közérdekű adatok nyilvánosságához való jogot, nem csupán a társulási tanács tagjainak, hanem mindenki részére biztosítjuk – fűzte hozzá Bihari István.

Olvasóink írták

  • 9. bozsi 2010. február 28. 13:29
    „- Furcsállom, hogy utólag változik a cikk szövege, így értelmetlenné téve a hozzászólások egy részét.
    - Izgatottan várom a nyomtatott megjelenést - amennyiben az érdekek kuszasága engedi.
    Bozsvári István, Fertőszéplak polgármestere”
  • 8. cézár 2010. február 27. 18:42
    „Jó lett volna ha a televízió egyenes adásban közvetítette volna a napirendi pont tárgyalását, mert sokszor nevetségesek voltak a hozzászólások.”
  • 7. Promotor 2010. február 27. 13:03
    „Kedves Cikkolvasók!

    Kérlek benneteket, hogy olvassátok el a Fertőszéplaki Polgármester Úr által javasolt linket, ami Fertőd Önkormányzatával kapcsolatban, egy konkrét esetben született. Ha alaposabban szemügyre veszük az omdudsmani, konkrét fertődi ügyben írt levélnek a 2. oldalát, mert 1. oldal nem látható, akkor kitűnik, hogy képi adathordozóról(videofelvételről) van szó. Tehát a Polgármester Úr állítása a cikkben, hogy miszerint a: "Bozsvári István így folytatta: "az adatvédelmi ombudsman állásfoglalása szerint, amíg nem készül el az írásbeli jegyzőkönyv, addig a h a n g a n y a g o t kell kiadni." nem felel meg az oblektív igazságnak, mert nem ez van leírva! Ilyet nem írt az ombudsman. A tények azok tények! Ha piros van írva, ne mondjunk zöldet!
    Faternak pedig csak annyit, mihez kell szurkolni? Ez nem focimeccs! Ha valaki csak bírósági üggyel, felesleges pótcselekvésekkel tud bekerülni a helyi médiába szomorú dolog. Javaslom Polgármeser Úr, hogy a települését előrevivő pozitív dolgokról kellene a sajtót tájékoztatni, így a ciklusa vége felé biztos sok ilyenre tud példát mondani. Ez lenne a legjobb megoldás az ügyére.”
  • 6. Fater 2010. február 27. 11:11
    „Hajrá Bozsi!!
    Neked szurkolok!”
  • 5. littlesue05 2010. február 27. 10:37
    „teljesen jogos a fertőszéplaki polgármester keresete. Miért nem adták ki a hanganyagot?! Közérdekű adat!!

    úgy látszik, csak pereskedéssel lehet kikényszeríteni az alapvető jogainkat /már aki veszi a fáradtságot.../”
  • 4. gall 2010. február 27. 09:06
    „most ez kit érdekel,hogy a bozsvári megkapta,v nemkapta meg a hangfelvételt??? erről most cíkknek kellett megjelennie a kisalföldben,röhej.”
  • 3. peterschwarcz 2010. február 27. 08:05
    „a KISALFÖLD má csak ilyen Én is nyilatkoztam nekik de meg sem jelentették. Ami szerintük jó csak az kerül a lapba. Lassan nem más ez a napilap mint pletyka lap a tények teljes elferdítésével.”
  • 2. pistika 2010. február 27. 07:25
    „1. A kisalföld kb. úgy tudja visszaadni a dolgokat, mint egy óvodás az először hallott mesét.
    2. a kistérség vezetői e fogalmakat, mint közérdekű adat, nyilvánosság, tájékoztatás sajátos módon szokták értelmezni.”
  • 1. bozsi 2010. február 26. 22:18
    „- Nem ezt az írást hagytam jóvá, bízom benne, hogy nyomtatásban nem ez jelenik meg.
    - Nem csak szerettem volna kikérni a hangfelvételt, hanem írásban kértem annak másolatát.
    - Az ombudsmani állásfoglalás:
    http://s720.photobucket.com/albums/ww206/Hirdeto/?action=view¤t=ombudsman.jpg
    - Dr. Bihari István nem elnöke a társulásnak.
    - A "közérdekű adatok nyilvánosságához való jog" értelmetlen kifejezés.
    - A közérdekű adatok kérése több jogvesztő határidőt tartalmaz, lépéseimet mindig az utolsó napra halasztottam - ezzel is jelezve együttműködési szándékomat, türelmemet.
    - A hangfelvétel (egyébként már elkészített) másolatának átvételekor kész vagyok visszavonni a keresetet. Nem pereskedni, hanem jogszerűen együttműködni szeretnék.
    A többi stimmel.
    Bozsvári István, Fertőszéplak polgármestere”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

14 éves eltűnt lányt keres a soproni rendőrség

A Soproni Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat Vajda Edina intézeti nevelt eltűnése… Tovább olvasom