Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Botrány az MSZP soproni rendezvényén: retiküllel csapták nyakon a demonstrálót

Egy fiatal férfi zavarta meg transzparenssel a szocialista párt pénteki soproni rendezvényét: papírra kézzel festett transzparensén a "népnyúzó bitangok ellen" protestált.
 
A karzaton végrehajtott akció ellen a helyi művelődési házat megtöltő mintegy négyszáz, zömében idős ember pfújolással, fütyüléssel tiltakozott.

Egy férfi kézzel, egy nő retiküllel csapta nyakon a demonstrálót, majd mások kituszkolták a teremből, plakátját pedig kettétépték.

A rendezvényen részt vett Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnökjelöltje is, aki újságírók előtt gyenge PR-brosúrának nevezte a Fidesz választási programját.

Mesterházy Attila szerint az anyag politikai szlogengyűjtemény, amely csak általánosságokat tartalmaz, és még az elmúlt hetekben elhangzott konkrétumok sincsenek benne. Hozzátette: emiatt a Fidesz-program nem vethető össze a szocialisták elképzeléseivel.

Ezzel lehetetlenné teszi a Fidesz, hogy a választópolgárok tájékozottan, mérlegelve szavazhassanak. "Ez nem demokratikus magatartás, ez nem egy demokratának a magatartása" - jelentette ki a szocialista miniszterelnök-jelölt. 

Olvasóink írták

291 hozzászólás
  • 291. jörg 2010. március 18. 17:58
    „Azért ez se rossz botrány!!!!

    A Jobbik szóvivője, Király akárki videoja Görögországban....

    http://www.magyarhirlap.hu/blog.html?blogparent=2&blog=11”
  • 290. Mankapunka 2010. március 16. 18:12
    „t.b.
    Leírtad jól,mindenki csak magára gondol,hogy neki jó legyen.”
  • 289. Kuvasz 2010. március 16. 17:43
    „A 286. hozzászólóval messze egyetértek.
    Sajnos az anarchia nem egyenlő a demokráciával. Nálunk sokan másképp képzelik.”
  • 288. t.b. 2010. március 16. 17:36
    „"zömében idős ember".Ez a baj ezzel az országgal. A zömében idős emberektől függ a fiatalok élete. Őket egy kis nyugdíjemeléssel(ami persze fontos is) meg lehet venni, és nem számít, hogy a többiekkel mi van...Undorító ez az ország!”
  • 287. Je.Ta. 2010. március 16. 12:32
    „moderálva”
  • 286. Je.Ta. 2010. március 16. 12:18
    „A hozzaszolasokat olvasva megallapithato,hogy Magyarorszag meg nem erett meg a demokraciara.Ennek a nepnek csendör szurony vagy AVH gumibot kell es egy "vezer" aki mutatja az utat!”
  • 285. hozsuzs 2010. március 16. 10:05
    „kabaré”
  • 284. laposibenö 2010. március 16. 00:56
    „Már szólt az asszisztensem hogy keresett! De drága Zsiga bácsi mondtam már többször hogy a vénásan felhassznált szilvapálinka okozza önnél ezeket a szorongásos tüneteket. És különben is az osztály belső telefonrendszerének használata csak az ápolószemélyzet részére engedélyezett! Legközelebb pedig tessék evés előtt meghámozni a narancsot..”
  • 283. adlerzsigabá 2010. március 16. 00:18
    „laposibenö 281#

    Most hívtam fel a főorvos urat: Ön tényleg hiányzik!”
  • 282. Maijai 2010. március 15. 20:14
    „"A karzaton végrehajtott akció ellen a helyi művelődési házat megtöltő mintegy négyszáz, zömében idős ember pfújolással, fütyüléssel tiltakozott."
    Az időseket könnyű befolyásolni,pláne, ha egyoldalúan nézi a régi szemléletével ezt az elátkozott világot.
    Persze az már nem jut eszébe,hogy a Kossuth rádió és stbi is megújult...nem tudja-érti az internet lehetőségét,
    aztán a média befolyása alá is esik, ami egyoldalúan közvetít.
    Ne várjuk az öregjeinktől, hogy a modern technikát elsajátítsa, hisz követhetetlen a mai világ annak is,
    aki próbálja is követni.
    Ne bántsuk öregjeinket.
    Inkább az a szégyen, aki ezt kihasználja...és beléjük kapaszkodik....mivel elkábította a média!
    Szlogenjeiktől hemzseg a média.
    Kevés olyan népszerű adó van, amelyik hiteles.
    Akkor?”
  • 281. laposibenö 2010. március 15. 14:08
    „Inkább valamelyik egészségügyi intézményben kellene létszámellenőrzést tartani! Nem biztos hogy minden ápolt bent tartózkodik. Kölünben meg huh de félek!!!”
  • 280. gall 2010. március 15. 14:05
    „tisztelt moderátor.az ilyen hsz-nek komolyabban is utánnanéznek,mint a 272#-?????????? feljelentés,stb...????”
  • 279. adlerzsigabá 2010. március 15. 13:47
    „laposibenö 230#

    A D-209-esre gondolsz, aki egymás után többször is "útelágazódáshoz" érkezett?!
    http://www.youtube.com/watch?v=D1SwDSe_X3k”
  • 278. adlerzsigabá 2010. március 15. 13:42
    „Meseházy Attila.....”
  • 277. Mankapunka 2010. március 15. 13:15
    „De a fiatalokat sem,ahogyan az öregek teszik kedves Akos. mindig azt hallani,hogy mai fiatalok nem akarnak dolgozni. Öregek se általánosítsanak.”
  • 276. Ákos62 2010. március 15. 12:45
    „272-nek!

    <moderálva>
    Én spéci már nyugdijas vagyok, de ahogy fiatal koromban nem voltam komcsi, ugy most sem vagyok. Nem
    kellen bennünket 1 kalap alá venni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 275. Virgács1 2010. március 15. 11:44
    „Szerintem az a legnagyobbik baj, hogy bedőlünk a politikusok ígéreteinek, és egymást fikázzuk.
    Bal vagy Jobb oldal, mindegy, nekik eddig is az lett volna a dolguk, hogy együtt dolgozzanak értünk.
    Amit elértek, egymáshoz való hozzá állásunk, tiszteletünk egy nagy nulla. Aki másként gondolkodik, az pusztuljon!? Csak hergelnek minket.A jelenlegi összes politikai elitet le kellene váltani, egyik sem hiteles.”
  • 274. hehe08 2010. március 15. 09:49
    „az öregeket tényleg nem illik cseszegetni, de el nem hiszem, hogy szerintetek ebben az országban minden rendben van és a bajt a jobboldal okozta.....?
    lehet, hogy én látom rosszul, de itt nagyon nagy baj van!!!!
    és nem azért mert megzavarnak rendezvényeket..... hanem mert kilopják a szemünket.....
    aztán ha már nem látunk akkor elviszik a többi dolgainkat is.....
    a hozzászólásokból kiderül, hogy már nem látunk................................”
  • 273. fcsoproni 2010. március 15. 06:15
    „moderálva”
  • 272. Igazamvan 2010. március 14. 21:16
    „moderálva”
291 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokadszorra kapták el a rendőrök a 29 éves ukrán-osztrák férfit

Nem először kapták el azt az ukrán–osztrák állampolgárságú 29 éves fiatalembert, aki… Tovább olvasom