Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Bosszankodás a plakátok miatt

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézeténél bosszantó sokak számára, hogy a Csengery utca felőli részét óriásplakátok „díszítik”.
Közel 400 millió forintból újították fel az egyetem alkalmazott művészeti intézetét, amely így ismét a város büszkeségévé vált, és egyik ékköve lehet a hamarosan rekonstruált Deák térnek. A soproniak örömébe azonban egy kis üröm is vegyül, ugyanis az épület Csengery utcai kerítését ismét óriásplakátok borítják. Addig, míg az omladozó falon helyezték el a reklámokat, senkit sem bántott, most azonban a szép kerítést takarják, s ez többeknek nem tetszik.

– Miért helyezték vissza az óriásplakátokat? – kérdezte a Kisalföld Herczeg Lászlótól, az egyetem gazdasági főigazgatójától?
– Tény, az épület felújítása – és a kerítésé is – nagyon szépen sikerült, büszkék lehetünk rá a soproniakkal együtt. Az óriásplakátok azért kerültek vissza, mert korábban 5 éves szerződést kötöttünk, amely jövőre jár le, egy-egy táblára vonatkoztatva eltérő időpontban. A megállapodást nem akartuk felmondani, nemcsak azért, mert tisztességes összegért kötöttük, hanem a szavahihetőségünk miatt sem. Jövőre azonban átgondoljuk a helyzetet és nagy valószínűséggel nem kötünk újabb szerződést.

A főigazgatótól lapunk megtudta, a kerítésfelület bérlője a megállapodás lejárta után – ha esetleg megsérülne a kerítés – köteles lesz az eredeti állapot visszaállítására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szigorúan kell fellépni a hamisítók ellen

A Soproni borvidék nem támogatja azt a miniszternek szánt indítványt, amelyben több országosan ismert borászat a zárjegy visszaállítását kéri a hamisítás visszaszorítása érdekében. – Nem a zárjegyet kell újra bevezetni ahhoz, hogy kiszűrhetők legyenek a tisztességtelen pincészetek és borforgalmazók, hanem a törvényt kell szigorítani és érvényesíteni – fogalmazott a Soproni Hegyközségi Tanács elnöke. Tovább olvasom