Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Börtöniselt udvarló

Egy hónapja versengenek a Nagy Ő, Anikó kegyeiért a TV2 televíziós csatornán. A soproni játékos, Salamun György – aki egykor börtönben is ült – még versenyben van.
Salamun György
– Kellemesen csalódtam az elmúlt egy hónap alatt – meséli Salamun György, akit forgatások közti szünetben sikerült utolérnünk. – Anikóról már az elején kiderült: nem az a hétköznapi szőke nő, hanem sokoldalú és sokat lehet vele beszélgetni.

A műsorban szereplő férfiak számára ugyanannyira titokzatos a forgatás, mint a nézők számára. Pk sem tudják előre, hogy melyik nap hova utaznak, és milyen feladatok várnak rájuk. – Szicília hatott rám talán a legjobban – folytatja Gyuri. – További részleteket nem árulhatok el, maradjon még meglepetés a műsorban.
A játékosokkal kapcsolatban Gyuri megjegyezte, nem versenyzők, hanem társak, akik egy célért küzdenek, de csak egyikük lehet a nyertes.

– Hogy miért jelentkeztem a játékra? – kérdezi önmagától is Salamun György. – Talán mert szürkének éreztem az életemet, és egy kicsit szerettem volna feldobódni.

Anikó az összes jelöltet elvarázsolta.
A felszolgálóként dolgozó 32 éves férfi korábban hat évet ült gyilkosságban való részvételért. A büntetését letöltötte, és állítása szerint azóta új életet kezdett. Gyuri, aki – mint mondta – botlásnak tartja az évekkel ezelőtt történteket, vállalta tette következményeit. A játékban találkozót kért Anikótól, hogy elmondja neki a történteket. A vallomás egyes részletei már láthatóak voltak a televízióban. A bűncselekménnyel kapcsolatban elmondta:

„El kellett tüntetni a holttestet. Ott voltam, amikor megbeszélték, hogyan fogják eltenni láb alól az áldozatot. Azt kérték, ássak ki egy sírgödröt. Kiástam, de nem egészen félig, mert megijedtem és azt mondtam, ezt mégsem teszem meg. A bíróság elítélt nyolc évre, de jó magaviseletem miatt két évvel hamarabb szabadultam a szegedi fegyházból."

Gyuri állítja: nagyon megbánta tettét. Úgy érzi, van annyira erős, hogy a múltat feledni tudja. Szabadulása után is rövid időn belül beilleszkedett a társadalomba: ismét pincérként dolgozik, egy dekoratőr mellett pedig másodállást vállalt.

A döntés, hogy Gyuri továbbra is versenyben maradhasson, a Nagy P kezében van...
Huszonöt szereplő versengett Anikó kegyeiért, mára tizenegyen maradtak, köztük Gyuri is.
Wágner Antalné Ibolya, Gyuri keresztanyja kezdetben féltette a férfit. – Az egyik szemem sír, a másik nevet – mondta el érdeklődésünkre a versennyel kapcsolatban. – Tartok attól, hogy a hirtelen jött ismertséggel nem tud majd mit kezdeni, és amikor kiesik, nehéz lesz számára a „kinti" élet.
Úgy véli, Gyuri alkalmazkodni tudott a furcsa helyzethez, és a viselkedésével a későbbiekben sem lesz gond. Ibolya az első öt helyezett közé várja keresztfiát. Bármikor is essen ki a fiatalember, ő és a lányai meglepetéssel várják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron, a kékfrankos fővárosa

A Soproni Hegyközségek Tanácsa még az elmúlt év novemberében védette le a „Sopron, a… Tovább olvasom