Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

Biztonsággal két keréken

Sopron - Közlekedésbiztonsági nyílt nap lesz vasárnap Sopronban, a Harkai út mentén. A kétkerekű járművek szerelmesei ügyességi pályákon próbálhatják ki, mit tudnak ők és mit a motorjaik.
– A saját járművét és annak korlátait minden motorosnak jól kell ismernie. Jobb, ha a gyakorlópályán szerzi meg a negatív tapasztalatokat, mintha az országúton hibázik. Ott a saját vagy mások életébe kerülhet egy rossz mozdulat – vélekedik Tabi Sándor motorosoktató, a Soproni Rendőrkapitányság megbízott baleseti helyszínelője, aki társával, Saly Tamás mentődolgozóval másodszor szervezi meg a motorosok nyílt napját a közlekedésbiztonság jegyében. Április 19-én, vasárnap délelőtt 9-től 17 óráig a Sopron Holding Harkai úti telephelye mellett kiépített Horváth-gyakorlópályára legalább száz érdeklődő motorost várnak. (A távolabbról érkezőket eligazító táblák segítik majd.)

Tippek a túléléshez: Tabi Sándor a motorosok biztonsága érdekében szervezi meg társával már másodszor a nyílt napot. Fotó: Magasi Dávid
Tippek a túléléshez: Tabi Sándor a motorosok biztonsága érdekében szervezi meg társával már másodszor a nyílt napot. Fotó: Magasi Dávid

A nyílt napon az érdeklődő motorosok – a robogótól a nagy teljesítményű gépcsodákig – ingyen próbálhatják ki az ügyességi pályát, amit úgy építettek ki, hogy modellezi az utakon előforduló közlekedési helyzeteket is. Lehetőség lesz nemcsak a gyakorlásra, a „határok feszegetésére", hanem kérdezésre is. A motorosok egymás között is kicserélhetik tapasztalataikat és szakemberektől is kérdezhetnek. Igény esetén a mentőszolgálat munkatársai előadást tartanak az életmentés alapvető tudnivalóiról, a baleseti helyszín biztosításáról, arról, hogy baj esetén mit kell tenni. A kitelepített számítógépeken pedig KRESZ-teszteken tehetik próbára tudásukat mindazok, akik nem csak a száguldás lehetőségét látják a motorokban...

A nap érdekességének ígérkezik, hogy a különböző kategóriájú járművek számára versenyt is szerveznek s a legjobbak díjakkal térhetnek haza. Persze a versenyben sem csak a gyorsaság számít majd...

Olvasóink írták

  • 4. ballalajka88 2009. április 17. 22:41
    „Téby, hogy vannak bunkó és szamálytalan motorsok, de vannak jófej, előzények motoros is! És nemcsak a motornak van 2 kereke, ahnem a biciklinek is. Ők is tudnak bunkók lenni, meg szabálytalanok, de sztem én nem azok közé tartozom. Elég sokat biciklizek és sztem udvarias is vagyok.
    Szal inkább ha rosszat látsz Lobbo71 vagy bárki más, akkor inkább hagyd ráa dolgot és ne szólj be neki, mert akkor még jobban fog téged idegesíteni és ő meg örül neki, hogy vkinek az agyát felbaszta!
    Végső következtetésként mindenki közlekedjen nyugodtan és udvariasan!”
  • 3. Lobbo71 2009. április 17. 12:19
    „Nem kergetnek, csak sokat autózom és sok motorossal találkozom. Elég jó a "mintavételezés".”
  • 2. Zsoké 2009. április 17. 11:39
    „Nem hogy örülnél,hogy ilyent szerveznek..
    Mindig a negatívum,ha elő jön az a szó,hogy Motoros?
    Lehet téged "kergetnek" az olyanok akik vandálkodnak..”
  • 1. Lobbo71 2009. április 17. 11:03
    „"mit tudnak ők és mit a motorjaik. "

    Száguldozni tudnak, mást nem. Idén még nem láttam szabályos motorost, pedig sokkal találkoztam már. A kreszben a Megengedett sebességnél nincs odaírva, hogy "kivéve sportmotor"...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csendes főhajtás: Holokausztra emlékeztek

Sopronban csütörtökön Papp réten Kutas László alkotásánál Fodor Tamás polgármester és Sándor Péter,… Tovább olvasom