Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Bíróság előtt az összeférhetetlenség

A megyei közigazgatási hivatal felülbírálta a soproni képviselő-testület döntését, miszerint Havas András és Horváth Zoltánné fideszes képviselők munkája és mandátuma nem zárja ki egymást. A hivatal szerint fennáll az összeférhetetlenség, ezért pert indított a megyei bíróságon.
A helyi önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvény értelmében az önkormányzati képviselőknek nyilatkozniuk kell, nem áll-e fenn esetükben a munkájuk és a politikai megbízatásuk között ellentét. Sopronban minden városatya úgy nyilatkozott, helye van a testületben, nincs szó érdekellentétről.
Másként gondolta viszont ezt két állampolgár is, egyikük a közigazgatási hivatalnál, a másik a város polgármesterénél jelezte, több összeférhetetlen is van a testületben. A beadványok Havas Andrást, a vízmű műszaki igazgatóját, Horváth Zoltánnét, a Pro Kultúra Kht. kulturális igazgatóját, valamint a bizottsági tag Csernus Jánost, a Magyar Televízió kuratóriumi tagját érintették. Érdekesség még, hogy az egyik levelet Tiszavasváron adták fel, a másik beadvány készítőjéről pedig azóta kiderült, nem a saját nevét használta levelében, ráadásul valós személyazonossággal élt vissza.

A három érintett összeférhetetlenségét január elején vizsgálta meg a soproni önkormányzat jogi és ügyrendi bizottsága, majd rendkívüli közgyűlésen mondták ki szavazataikkal a testület tagjai: társaik munkahelye, feladata és pozíciója nem ellentétes politikai tevékenységükkel.

Havas András és Horváth Zoltánné fideszes képviselők esetében másként látja ezt a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal, ahol megvizsgálták és felülbírálták a soproni döntést. Németh Éva hivatalvezető a Kisalföldnek elmondta, megállapításuk szerint fennáll az összeférhetetlenség, ezért pert indítottak a megyei bíróságon.
Havas András, a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Rt. műszaki igazgatója hallott ugyan kósza híreket, hivatalosan azonban még nem értesült arról, hogy képviselői mandátuma felett bíróság fog dönteni. – Továbbra is biztos vagyok benne, hogy a munkám miatt nem vagyok összeférhetetlen.

A cégvezetés is megvizsgálta a kérdést, magam is konzultáltam több jogásszal – mondta el Havas András.
Horváth Zoltánnét sem lepte meg a közigazgatási hivatal lépése. – A testület felmentett az összeférhetetlenség gyanúja alól, nekem ez számít. A korábban kizáró oknak tartott cégvezetői tisztségemről is lemondtam; már nem vagyok cégvezető a kht.-ban – mutatott rá a képviselő.
A megyei bíróságon két döntés lehetséges: vagy kimondják a képviselők igazát, vagy az összeférhetetlenséget állapítják meg. Utóbbi esetében azonnal megszűnik a képviselői jogviszony. A megyei bíróságnak harminc nap áll rendelkezésére a döntés meghozataláig, mely jogerős lesz, fellebbezésre nem ad lehetőséget.

A törvény szerint

A 2000. évi XCVI. törvény 5. paragrafusa többek között kimondja, önkormányzati képviselô nem lehet: „aki a képviselô-testület által alapított önkormányzati vállalat vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, vezetô testületének tagja, az önkormányzat tulajdoni részesedésével működô gazdasági társaság vezetô tisztségviselôje, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezetô testületének, valamint a társasággal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban álló vezetôje".

„ Az önkormányzati képviselô tiszteletdíjat, más járandóságot – a költségtérítés kivételével – nem vehet fel az önkormányzat által létrehozott közalapítványban, közhasznú társaságban végzett tevékenységéért" – mondja ki a 6. paragrafus.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Repedések a Tűztornyon

Szakemberekből álló csoport vizsgálja a soproni Tűztorony repedéseit, miután egy eltörött… Tovább olvasom