Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Biczi László: Miből fedezi a perköltséget a város?

Sopron - Egy fordulóban, érdemi egyeztetés nélkül fogadja el a költségvetést a Fidesz frakciója – fogalmazott Biczi László (MSZP) kedden. A képviselő elmondta, duplájára nő a hitelállomány.
Óriási mértékű pazarlást, önreklámozást, követhetetlen kiadásokat említett Biczi László MSZP-s önkormányzati képviselő keddi, a költségvetéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján.

– Mióta Fodor Tamás a polgármester, azóta az évtizedes gyakorlattal szemben egy fordulóban, érdemi egyeztetés nélkül fogadja el a költségvetést a Fidesz frakciója– fogalmazott a képviselő, aki azt is elmondta, ésszerű gazdálkodás helyett pazarlás fedezhető fel a büdzsé tervében.

– A város jelenlegi hitelállományát most megduplázzák, és olyan kiadásokat terveznek, melyekkel önmagukat reklámozzák. Kommunikációra és szobrokra, emlékhelyekre száz-százmillió forintot szánnak, ugyanennyit költenek a kórház fejlesztésére.

Biczi László hozzátette, a perek költségeire még utalás sincs a költségvetésben. – Képviselőtársaimmal több módosító indítványt nyújtottunk be, például a távhő árának csökkentésére, a kórház fejlesztésére és a helyi vállalkozások ösztönzésére – zárta mondanivalóját a politikus.

Olvasóink írták

  • 17. Feri 2008. február 29. 08:20
    „Ezen a fontos helyen szerintem a soproni szemlélethez v. sopronisághoz a hűségkút jobban passzol, ha a fletó állította volna, akkor is ezt mondanám. Ha arra gondolsz, nekem nem hiányzik az orosz emlékmű. Azért hálásak lehetünk az orosz katonáknak, hogy kiűzték tőlünk a nácikat és ezért tőlük is rengetegen meghaltak. Ennyi, ami utána történt már nem tartozik ide.
    Abba pedig egyetértek, hogy legyen meg az egészséges egyensúly a kórház és az emlékművek között természetesen a kórház javára. Viszont fontosnak tartoma múltunk megőrzését és ennek kifejezését pl. egy igazi 56-os emlékművel.”
  • 16. joco 2008. február 29. 06:00
    „Feri nekem nem a nézeteiddel volt problémám, hanem a ferditéseiddel- tudod az"orosz emlékmü"Ja és arra miért nincs válasz, hogy "inkább a korházra , mint szobrokra"?”
  • 15. ERKDP 2008. február 28. 18:15
    „Semmi kivetnivalót nem atlálok abban, ha egy szoborra ráírják, kinek a kormányzása, városvezetése alatt készült. Nézzen mindenki körbe, ez amióta világ a világ így van. Ezért van az kedves személyi kultuszt emlegetők, hogy ha rábukkanunk egy római leletre, meg tudjuk mondani, hogy mikor készült. A Kossuth utcai órán is rajta van, hogy melyik polgármester idején épült, és annak a neve is ott van, akinek az idejében felújították. Elárulom ki ő: Walter Dezsőnek hívják...”
  • 14. magyaro 2008. február 28. 16:35
    „TOTH KÁLMÁN mert valakinek más a véleménye, az még nem jelenti azt, hogy nincs egy csöpp esze sem. Inkább annak nincs, aki a máshogy gondolkodókról, van ilyen véleménnyel.”
  • 13. Feri 2008. február 28. 15:44
    „toth kálmán
    nem cserélnék veled. a hozzászólásod téged minősít
    bocs, hogy valaki más véleményen van, mint te”
  • 12. TOTH KÁLMÁN 2008. február 28. 15:31
    „FERI! TE OLYAN BUTA VAGY HOGY AZ ESZEDÉRT NEM LOPNAKEL!”
  • 11. kendermagos 2008. február 28. 13:29
    „a szocik 2006 ősze óta csökkentették a normatívákat, elvették az illetékbevételek felét, csökkentették az szja helyben maradó részét, csökkent a kórháznak jutó pénz, bevezették a tvk-t a kórház rovására is.
    molnár ágnes tudtommal regionális elnöki kordinátor, tehát munkaköri kötelessége az elnökkel haknizni.”
  • 10. Feri 2008. február 28. 12:50
    „joco1
    Te nagy mszp-s! Fideszes nem vagyok, bár eltaláltad, hogy közelebb áll hozzám, mint a többi. Valamikor szinpatikus volt az MDF és az szdsz is, de az igaz emberek eltűntek v. eltüntették őket ezekből a pártokból. Viszont az msz(m)p sosem vonzott, mert szerintem csak átmentett párt volt régen, most pedig a gazdasági elit pártja lett.
    A kórház és a háziorvosok fejlesztési pénzét pedig kedves liberális miniszterasszonyotoktól kérjétek számon. A Kránitz Lacának pedig had ne kelljen megköszönnöm, hogy amit ők akartak tönkretenni a lobbizásának is hála nem tették. Lehet, hogy egy picit erős hasonlat, de úgy értelmezem hálás kellene lennem egy csalónak pl. ha egy kis huzavona után visszaadja a pénzemet.
    Az pedig engem nem zavar, ha egy fideszes képviselő a pártelnök rendezvényére eljár.
    Azt sem tettem szóvá, hogy miért voltak az előzőek a terciásokkal olyan bőkezűek megrendelésekben.”
  • 9. joco1 2008. február 28. 05:46
    „Feri: Te kis fideszes! miért ferditesz,? Nekem nem az"emlékmü" hiányzik, és nincs bajom a "kuttal" hanem a feliratozást kifogásoltam.Tudod volt egy olyan korszak- személyikultusz- ahol feliratozása miatt minden -szobor, uj gyárstb- a "pártunk első vezéréről "szolt.Bla(bla)nincs érv csak "elvtársozás"?Látod Csaba Zsuzsanna:, a korház és szobor variácioból a jobbosokat csak a szobrok érdeklik.Gondolkodo.:Ági=Arcus= ovi”
  • 8. Most is a BLA 2008. február 27. 20:16
    „Vegre egy ertelmes beszed. De mi hiaba beszelunk Feri. Ezek tokfejuek. Azt sem ertik meg, hogy ido elcsuszas van a gazdasagban mindenutt. Az elozo vezetes "erdemeit" elvezi a kovetkezo garda. Ez mindenutt es mindig igy van!!!!
    Biczi elvtarsnak meg uttoro nyakkendoje volt nemreg, aztan a zsugat kevergette a kaszinoban, majd tanacsokat osztogatott a regi vezetesben. Pont itt az ideje, hogy nagyokat kussoljon!!!!”
  • 7. Feri 2008. február 27. 19:45
    „Ja és ki fizeti az elcseszett szerződések miatt kidobott milliárdokat? MI ADÓFIZETŐ POLGÁROK!!!!”
  • 6. Csaba Zsuzsanna 2008. február 27. 17:48
    „Azért azt ne felejtsük el, hogy az elöző ciklusban állított szobor az saját pénzből ment, valamint a Hűségkút befejezését is saját pénzből finanszírozta az elöző polgármester!
    Hogy Fodor Úr hány szobrot, emlékhelyet állít az sem érdekel, csak ne a soproni adófizetők pénzéből csinálja!
    Fontosabb a kórház fejlesztése!
    felesleges az előöző ciklusokra való visszamutogatás, az nem viszi előbbre a város pangó gazdaságát, hanem MOST ÉS MA kell/kellene tenni többet a városért!
    Ja és tényleg, ki fizeti az elbukott pereket, a Holding Zrt. elúszott pénzét??? MI ADÓFIZETŐ SOPRONI POLGÁROK!!!”
  • 5. Cseter János 2008. február 27. 17:11
    „Ha gyanú merül fel a közpénzek hanyag és hűtlen kezelésére, akkor az a rendőrség feladata! A pártoskodóknak pedig az, hogy segitse a felderítésbe a nyomozókat! Ez pedig a lakosság érdeke! De, ha csak felesleges nyálverés és alaptalan vádaskodás, akkor azt is illő és jogos megcáfolni is! Ez is a lakósság érdeke! Ja , hogy nincs aki elrendeljen egy nyomozást, mert ez is csak egy újságcikk? Az más!”
  • 4. gondolkodó 2008. február 27. 15:57
    „Ne csodálkozzunk az egy fordulos költségvetés tárgyalásán, nem ér rá a Tisztelt soproni vezetés.Molnár Ágnes és csapata nap-nap után mint médiasztár van jelen Orbán Viktor pártelnők aktuális kampány rendezvényein.Lásd,Tatabánya,Győr és még ki tudja hol.”
  • 3. FREDDY/S 2008. február 27. 12:31
    „A szoborállítás az előző ciklusban úgy történt, hogy olyan kétéves igazgatónak készült, mely éppen etikátlen volt, az ugyebár nem probléma. Arra is kevesebbet kellett volna fordítani, hogy feleslegesen tanácsadókat alkalmaztak kissé összeférhetetlen módon, mert abból a pémzből is lehetett volna értelmesen fejleszteni, a távhő árát az előző ciklusban emelték, nemde...”
  • 2. Feri 2008. február 27. 12:27
    „Szobrokról, szóbeli szerződésekről beszélnek , talán időutazás van? Ki állítatott saját édesapjának szobrot? (aki egyébbként jó ember volt)
    Nagyon hiányzok valakinek a szovjet emlékmű. Most már a Hűségkúttal is baj van (Orbán-fóbia)
    Kik tüntettek el milliárdokat lehet, hogy jogszerűen, de erkölcsileg bukott módra.”
  • 1. joco1 2008. február 27. 10:38
    „Miért furcsálja ezt a fideszes "mentalitást" Biczi Úr? tudja volt már itt egy titkosito akcio, lesz majd itt még "ellenzék nélkül is müködik" variácio.A "meggyözödésböl" kormányzó polg.mester és csapata már csak ilyen formán tud müködni:Kommunikáciora, szobrokra és emlékhelyekre száz és száz milliokat szánnak, ua.-t mint a korházra. Lehet majd a korháznál "mutogatni" hogy a szoc-lib. kormány a hibás. A szobrokra pedig ráirják, hogy készült a "meggyözödéses" polg.mester idején., mint szovjet emlékmü helyén épitett kut, dicséri az akkor kormányon lévő zsebdiktátort.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városfejlesztési gazdasági társaság alakul

Sopron - Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt.-t alakít az önkormányzat. A gazdasági társaság… Tovább olvasom