Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Betörtek, ékszert loptak

Sopron - Betörtek a Szent György utcai galériába, s onnan kétszázezer forint értékű ékszert loptak el ismeretlenek. A rendőrök hamar elfogták a gyanúsítottakat.
Két soproni fiatal az éj leple alatt betörte a Szent György utcai galéria kirakatüvegét, s a karnyújtásnyira lévő ékszereket, amilyen gyorsan csak lehetett, ellopták.

Mintegy kétszázezer forint értékű zsákmányt vittek magukkal, a kirakatüveg betörése további százezer forintos kárt okozott. Arra viszont nem számítottak, hogy a zajra a közelben lakók felfigyelnek, s értesítik a rendőrséget.

– A rendőrök hamar a helyszínre értek, s átfésülték a környéket – tudatta Nagy Ernő alezredes, a kapitányság bűnügyi osztályvezetője. – Igazoltatták azt a két fiatalembert is, akik meglehetősen zavartan magyarázkodtak, mit is keresnek éjnek idején az utcán. Időközben a nyomozók az egyik utcai szeméttartóban megtalálták a betörésből származó ékszereket. Az is kiderült, hogy a feltartóztatott fiatalok hasonló bűncselekmények miatt már korábban is összeütköztek a törvénnyel. Egyikük aztán bevallotta, van köze a betöréshez, a másikuk tagadott.

A 31 és a 21 éves, munka nélküli fiatalok ellen betöréses lopás miatt indult büntetőeljárás. Akár három év börtönre is ítélhetik őket.

Olvasóink írták

  • 4. pisti60 2009. március 17. 16:08
    „jucuska4044
    utánna peddig az én és még sok adófizető pénzéböl eltartják a börtonbe!!”
  • 3. pisti60 2009. március 17. 16:05
    „Akkot ha elfogták nem ismeretlenek!!
    Levágni az ujjukat akik lopnak minnél többet annál több ujjukat azt megtanulják mások pénzét értékét nem lopjuk el!!
    Ugye kormány?”
  • 2. juves 2009. március 17. 15:25
    „gondolom soproniak,meg nem cigänyok...”
  • 1. jucuska40 2009. március 17. 08:05
    „Ők már nem gyerekek! Viseljék a következményt!! Legyenek nagylegények most is hogy fogdán vannak!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igazolatlan hiányzásért közmunka a szülőknek

Iván - Kiskorúak veszélyeztetése miatt kihelyezett bírósági tárgyalás színhelye volt az iváni… Tovább olvasom