Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Bérlet után eladják

Licit nélkül kerülhetnek önkormányzati tulajdonú ingatlanok magántulajdonba vagy gazdasági társaságokhoz.

A Várkerület 55. szám alatti házban található több mint száz négyzetméteres üzlethelyiséget – ahol az Ofotért üzemelt – még 2003 októberében adta vissza egykori bérlője. Hasznosítására több elképzelése is volt a városnak.

A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. a következő év tavaszán kérte az üzlethelyiséget az  önkormányzattól. A tulajdonosi bizottság májusi ülésén támogatta a sörgyár kérelmét, azzal a megkötéssel, hogy kizárólag saját termékeit forgalmazhatja. A sörgyári „mintabolt" azonban nem nyílt meg, mert nem kapták meg a lakók hozzájárulását. 

A sörgyár viszont néhány hónappal később az üzlethelyiség közös üzemeltetésére bérlőtársi szerződést kötött a Szakács és Szakács Kft.-vel.

– A sörgyár a helyi rendeletünknek megfelelően kérte a megállapodás jóváhagyását – válaszolta érdeklődésünkre Kovatsits Béláné, a vagyongazdálkodási iroda vezetője. – A bérlőtársak abban is megállapodtak, ha a helyiséget eladja az önkormányzat, az elővásárlási jogot a Szakács és Szakács Kft. gyakorolja.  

A közgyűlés idén márciusban döntött az elidegeníthető helyiségekről, s felkerült a listára a Várkerület 55. szám alatti is. A kft. – élve elővásárlási jogával – bejelentette vételi szándékát.

– Az üzlethelyiségre két értékbecslés készült – folytatta az irodavezető. – Az egyik 27 millió 400 ezerben, a másik 25 millióban állapította meg a vételárat. A kft. a 27 millió 400 ezer forintos vételárat magasnak tartotta, ezért kérte a tulajdonosi bizottságot, hogy az árat 25 millióban állapítsa meg, arra való hivatkozással, hogy a társasház lakói, amelyben a helyiség található, korlátozzák az üzlet működését. A bizottság elfogadta ezt az érvelést, és négy igen szavazat mellett támogatta a kérelmet, a szerződést azonban még nem írták alá.

A Kisalföld által megkérdezett ingatlanszakértő szerint, ha ilyen esetekben is licitre kerülhetne sor, az önkormányzat lényegesen magasabb bevételhez juthatna, a bérlő pedig akkor válhatna tulajdonossá, ha ő ajánlana többet vagy legalább ugyanannyit, mint a többi lehetséges vásárló.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Néhány centin függ a harang

Sopronban repedést fedeztek fel az evangélikus templom legméretesebb, 3,6 tonnás harangjának a nyakán. Az ország legnagyobbjai közé tartozó, életveszélyessé vált harang javítása mintegy négymillió forintba kerül.
– Valószínűleg anyagkifáradás miatt állt elő ez a helyzet – fogott a repedés felfedezésének történetébe Gulácsi János pécsi toronygépészeti technikus. Tovább olvasom