Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Bérbe adható a Tómalom

Egy civil szervezet jelentkezett: felkarolná az elhanyagolt természeti értéket. Az ötlet életképesnek tűnik.

Meghökkentő javaslattal állt elő a keddi sopronkőhidai közmeghallgatáson Buzonics Attila, a Szép Tómalom Egyesület vezetője. Szívesen átvennék a tavat üzemeltetésre. Hegedűs László, a vízmű vezérigazgatója szerint erre elvben van lehetőség.

– Az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag semmilyen érdemi fejlesztés nem volt Tómalmon – jelentette ki a Kisalföldnek az egyesület vezetője. – Jelenleg is elhanyagolt, elég, ha csak a tavat övező kétméteres gaztengerre nézünk. Így aztán azon sem lehet csodálkozni, hogy nyaranta kevés a vendég. Kérdezem: ha nincs szolgáltatás, miért fizessenek az emberek? Jó példáért nem kell messzire menni. A soproniak a pénzüket az ausztriai strandokon költik el. Meggyőződésünk, hogy összefogással, odafigyeléssel sokkal jobb körülményeket lehetne teremteni, vonzóbbá lehetne tenni a nagy múltú Tómalmot. Ezért gondoltunk arra, hogy az egyesület és az itt élők átvennék üzemeltetésre. Ez nem valami realitás nélküli vágyálom, hiszen külföldön számos tavat lakóközösség üzemeltet s tart fenn.

– Nekünk máris számos elképzelésünk van, hogy miképp lehetne fellendíteni a fürdőéletet: a terület rendszeres gondozásával – figyelembe véve a természetvédelmi előírásokat –, színvonalas szolgáltatásokkal. Napjainkban retrohangulatú a tó, nincs egyetlen vonzó létesítménye sem.
Buzonics Attila tisztában van vele, hogy elképzeléseik megvalósítása sok pénzbe kerül(ne), de mint mondta, egyesületüknek sok olyan vállalkozó tagja is van, akik szívesen áldoznának erre a célra. A legfontosabb azonban, hogy történjen már valami Tómalom ügyében.

Hegedűs László, a tavat üzemeltető Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója nem lepődött meg az ötleten.
– Valóban akad rá példa, hogy egy-egy tavat valamilyen közösség üzemeltet. Ez a Tómalom esetében sem elképzelhetetlen, ha megfelelő anyagi feltételekkel rendelkeznek a tó üzemeltetéséhez. Egyrészt mi is nyitottak vagyunk az együttműködésre és ha megfelelő garanciákat kapunk, bérbe adhatjuk Tómalmot, de az is elképzelhető, hogy az önkormányzat kiveszi a mi üzemeltetési körünkből és másnak adja. Az ötletet tehát nem kell és nem is szabad eleve elutasítani.

Horváth Ferenc

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt intézményben lesz régi-új vezető

Öt soproni oktatási intézményben jár le július 31-én a vezetői-igazgatói megbízás. Az önkormányzat már kiírta a pályázatot. Pénteken éjfélig postázhatják jelentkezésüket azok a pedagógusok, akik szeretnék valamelyik intézmény vezetői székét elnyerni. A májusi közgyűlés nevezi majd ki a régi-új igazgatókat.

Tovább olvasom