Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Bepillantás a soproni papréti ortodox zsinagóga jelenébe és múltjába - fotók

Bepillantás a soproni papréti ortodox zsinagóga jelenébe és múltjába - fotók
A szervezők szeretnék, ha az épület, amelyben közel ötven éve nem volt rendezvény a jövőben is helyt adhatna kulturális programoknak.
A Kulturális Örökség Napja rendezvénysorozat keretében pillanthattak be az érdeklődők a soproni papréti ortodox zsinagóga jelenébe és múltjába. A szervezők szeretnék, ha az épület, amelyben közel ötven éve nem volt rendezvény a jövőben is helyt adhatna kulturális programoknak. Többek között olyan koncerteknek, mint amit ez alkalommal is hallhatott a közönség.

A Tzomet Band zenekar Jeruzsálemtől Jeruzsálemig című előadását mutatta be nagy sikerrel. A zsúfolásig megtelt terem hallgatósága előtt a szervező, Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör elnöke, Stubenwoll András a zsinagóga és a soproni zsidóság hajdani jelentőségét hangsúlyozta. Barcza Attila önkormányzati képviselő is arról szólt, hogy a  papréti ortodox zsinagóga a város történelmi múltjának és értékeinek szerves része. Az épületet és a hozzá kötődő egykori zsidó családok történetét dr. Tárkányi Sándor okleveles építész mutatta be vetítéssel kísért előadásában.
 
Bepillantás a soproni papréti ortodox zsinagóga jelenébe és múltjába - fotók: Magasi Dávid

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műfüves futballpályát avattak Kópházán - fotók

Műfüves futballpályát avattak Kópházán - fotók
Firtl Mátyás hangsúlyozta: a kormány soha nem látott mértékű forrást szán a sport fejlesztésére. Tovább olvasom