Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Beleszületett a szőlészetbe

Töltl József elődei már a XVI. században is a szőlészettel és a borászattal foglalkoztak.

– Nagyanyám csak egyetlen szót tudott magyarul, de csak akkor szólalt meg, ha valami nem tetszett neki, például, ha trehányul kapáltuk meg a kutyahegyi szőlőt – révedez a múltba Töltl József borász. Ahogy mondja, „beleszületett" a szőlészetbe, borászatba. Nem véletlenül, hiszen ősei évszázadokra visszamenőleg poncichterek voltak. Ő maga ugyan energetikus-üzemmérnök lett, de a rendszerváltás után visszatért elődei „foglalkozásához".

– A családnak mindig voltak szőlői, így szerettem meg a borászkodást. Az egyik ősömet – Töltl Lénárd tanácsost – már az 1500-as években jegyezték a soproni bortermelők között. A feljegyzések szerint 1566-ban 133,25 akó bort adott el Wiess Pálnak. Ennek a Töltl Lénárdnak a fia, János (Johannes) Sopron polgármestere is volt. Viszonylag korai halála után az özvegye – Ursula – Lackner Kristóf, a nagy humanista polgármester felesége lett. Arról nincsenek pontos adataink, hogy a családnak mikor, mekkora szőlője volt, de a birtok nyilván aprózódott. A második világháború utáni kitelepítés a mi családunkat sem kímélte.

Minket ugyan nem kényszerítettek szülőföldünk elhagyására, mert apám iparos ember volt és szükség volt rá, de a család számos tagját marhavagonokba rakták. Többen Bad Wimpfenbe és környékére kerültek. A közelmúltban derült ki, hogy az egyik másodunokatestvérem az ottani Szülőföld Egyesület elnöke. Az én apámnak talán már csak fél hektár szőlője volt, igaz, nem ebből éltünk, mert ő már esztergályosnak tanult. A bort az Újteleki utcai házunknál mértük ki. A szőlő a Kutyahegyen volt. Nagyanyám, aki csak németül beszélt, egyetlen szót tudott magyarul. Nahát, mondogatta, ha valami nem tetszett neki. Így szólt akkor is, amikor 72 évesen is utánunk kerekezve látta, hogy a gazra csak ráhúzzuk a földet. Persze nekünk ennyi is elég volt.

Töltl József tehát megtanulta a szőlőművelést, a borkészítést, de szülei jobbnak látták, ha „tanult" ember lesz belőle. Elvégezte a gépipari technikumot, majd üzemmérnök lett. A szőlő azonban megmaradt hobbinak. Aztán elérkezett a rendszerváltás, és egy nagyot fordított élete kerekén.

– Először kis területen gazdálkodtam, de amikor megéreztem a munka örömét és a siker ízét, úgy döntöttem, újabb területeket vásárolok. Ma már hat hektáron van szőlőnk és három hektár a tartalékterület. Az összes termőterületünk a Fertőre néz. Tipikus családi vállalkozás a miénk. A feleségem partnerem a munkában is. Két lányom van. A vőim, sőt már az unokáim is segítenek. A 7 éves Botond már szakszerűen bírálja a borokat. A 4 éves Boglárka is sürög-forog körülöttünk. Remélem, az 1 éves Kornél is megszereti majd a szőlészetet-borászatot. Egy-egy pohár borban az őseimet is tisztelem, és erre tanítom az unokáimat is.

A Töltl-pince – amelyet folyamatosan fejlesztettek, s ma már a legkorszerűbb technológiával szerelték fel – Felsőkereszthegyen található, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Fertőre.

– Meghatározó fajtánk a kékfrankos, de van cabernet sauvignon és pinot blanc ültetvényünk is, és újabb fajtákkal is kísérletezünk – folytatta Tölt József. – Boraink kilencven százalékát palackozzuk. Meggyőződésem – és tapasztalataink is azt mutatják –, hogy minőségi bort kell készíteni, és akkor nincs baj az értékesítéssel.

A család tehát borászkodik, de akár gesztenyével is foglalkozhatnának. Anyai ágon ugyanis Dél-Tirolból származik a család, s az ükapának nagy területei voltak a Fáber-réten. Ő ültette ott az első szelídgesztenye fákat. A bor és a gesztenye nagyon jó párosítás, de a Töltl József csak borral foglalkozik. Tegyük hozzá, nagy sikerrel. Számos hazai és nemzetközi versenyen díjazták aranyéremmel és nagyarannyal borait.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem indul fegyelmi Sopronban

A többség elutasította a Fodor Tamás polgármester elleni fegyelmi eljárás megindítását, önkormányzati fejlesztésekről és ruhapénzről is szó esett a tegnapi soproni közgyűlésen. Első körben tárgyalták a szervezeti és működési szabályzat módosításait. Tovább olvasom