Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Beleszerettek Sopronba

Sopron - A borászatáról ismert Pfneisl család ifjabb tagjai is egyre többet hallatnak magukról.


A család szinte szerelmese lett Sopronnak – állítják. A fiatalabb lány, Katrin iskolába is ide járt.

A huszonéves nővérek már önálló területen gazdálkodnak, nemrégiben megálmodták és elkészítették első saját italukat, a gyümölcsös habzóbort. Az idősebb lány, Birgit, beutazta a világot, hogy minél többet megtudjon a borászkodásról. Katrin jelenleg Bécsben tanul közgazdaságtant, de mindkettőjük számára Sopron a világ közepe.

– Mindenről anyukánk ˝tehet˝, ő volt az, aki először beleszeretett Sopronba. A deutschkreuzi (Sopronkeresztúr) vidéki élet után szinte megrészegített minket a városi nyüzsgés – kezdte Katrin. Ehhez persze hozzájárult a vendégmarasztaló közeg, amivel itt találkoztak. Nyitott, kedves emberek vették körül őket, Katrin szívesen emlékezik a Fenyő Téri Általános Iskolában, majd később a Berzsenyi-líceumban eltöltött diákévekre. Szülei ugyanis úgy döntöttek, magyar iskolába íratják kisebbik lányukat, hogy a nyelvet is jól megtanulja. Mindkét iskolában a nemzetiségi osztályba járt, így könnyű volt a beilleszkedés.

Pneisl Katrin szívesen emlékezik a Berzsenyiben eltöltött évekre, az épület is a szívéhez nőtt...
Pneisl Katrin szívesen emlékezik a Berzsenyiben eltöltött évekre, az épület is a szívéhez nőtt...

Egyébként az épületek azok, amelyeket talán a legjobban kedvelnek Sopronban... – A leomlott vakolat alatt a téglák is mesélnek, így én egyáltalán nem borzongok attól, ha kicsit elhanyagoltabb régi épületet látok. Kedvenc helyeim közé tartoznak még a belváros átjárói, a legtöbbről szinte nem is tudjuk, milyen szépségeket rejt. Nővérem sok helyen járt Chilétől Új-Zélandig, de mindig azt mondja, itt találta meg a helyét. Megtapasztalta az örök igazságot, gondok mindenütt vannak, sehol nem fonják kolbászból a kerítést.

Korábban úgy hitte, másutt jobb lenne, de ma már semmi pénzért nem hagyná el ezt a vidéket. Itt van tó, szörfözni, korcsolyázni is lehet és a hegyek sincsenek túl messze. Emellett a belvárosban számtalan terasz, kávézó, mozi, színház és a rengeteg program hívogat mindenkit, senki nem unatkozhat. Az erdei séta, a kilátók pedig a csendesebb elmélyülést szolgálják – fogalmazott.

Katrin mikor a negatívumokról kérdezzük nem nagyon tud hiányosságot felsorolni a várossal kapcsolatban. Egy esetet mégis megemlít, azt amikor egy alkalommala vacsorához villányi bort kínáltak nekik és vendégeiknek. Úgy véli, ez komoly hiba a soproni borvidéken. Ott, ahol olyan sokat tesznek a helyi nedűk népszerűsítéséért a borászok, akik még a konkurenciaharcokat is képesek voltak félretenni, hogy vállvetve küzdjenek a soproni bor elismertetéséért, a vendégekért, a borturizmus előmozdításáért.

Olvasóink írták

  • 7. Nagy_Imre_Vancouver 2009. szeptember 22. 19:15
    „Hello Bobo,

    A konyv cime Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században.
    Teny hogy a varosban omladoznak a falak meg a Tuztoronyrol is hullik a vakolat a varos szemetes es a korforgalmakat kiveve alig van virag. Ennek ellenere osztom Katrin velemenyet hogy varosunk olyan kincseket rejt amit a helybeliek nem ertekelnek elegge. Ezt talan csak az veszi eszre aki mar korbejarta a vilagot es van viszonyitasi alapja. Mindenki tudja hogy valami el lett szurva a rendszervaltas ota de valahogy nem talaljak a megoldast. A fiataloknak atadni a stafetat onmagaban nem megoldas ha ezek a fiatalok ugyanolyan agymosason mennek keresztul mint az elozo generacio. Fontos lenne ha minnel tobb magyar fiatal is el tudna jutni diak munkara Europaba, Amerikaba, Ausztraliaba ezek a programok nagyon nepszeruek a "nyugati vilagban". A diakok neha egy evet is dolgoznak kulfoldon a megkeresett penzbol aztan hatizsakkal bejarjak a vilag tobbi reszet. A nyelveket beszelo es vilagot jart emberek uj oldalrol kozelitenek meg a problemakat. Ezt annak idejen Lackner-ek is tudtak mivel a varos wittenbergi osztondijal tamogatta a jol tanulo diakjait.”
  • 6. mindigatutit 2009. szeptember 22. 11:07
    „fiatalabb politikus?kikre gondolsz ?kalmár,hruby .nem politkius kell,hanem hozzáértő .a politikusokkal tele a töke az embereknek”
  • 5. Beaubo 2009. szeptember 22. 10:44
    „Kedves Nagy Imre Vancouverból!
    Hogy hívják pontosan azt a könyvet? Németh Ildikó...és a címe? Persze, Sopron igazi iskolaváros volt - most is az, csak más minöségüek az iskolák manapság mint 100 évvel ezelött. Most nem lehet összehasonlítani az osztrák gimnáziumokkal Eisenstadtban, Mattersburgban stb. Hiába szépek az épületek és tele történelemmel, ha nincs pénzük korszerü bútorokra, számítógépekre, és modern tanítási rendszerre!
    Persze, igaz amit mondasz. Katrin még fiatal, még a szép oldalokat látja...Még optimista. Ha pedig itt élsz, és látod milyen szarságok mennek ebben a városban, és mire dobják ki a pénzaz ablakból (termál-víz forrás, tüzijátékok, nevetséges politikai ünnepekre és egyzerüen rossz kultúrális rendezvényre amelyek nem hozzák új túristák a városba), akkor te is biztosan másképp gondolnád...De persze, Vancouverböl csak a szépet lehet látni.
    Különben egyetértek Intellel:
    "....Sopronnak, új városvezetésre, és egy új szemléletre váltásra van szükség, közös célokkal, és akkor megint 4-5 éven belül egy virágzó, útcán nevető, boldog emberekkel szép város lehetne...!"
    Fiatalobb politikusok kellenének, amelyek megint Sopront a térképre rakják, a mostanit nyugdíjba kellene küldeni...szürkék a hajuk, és a lelkük is.”
  • 4. Intel 2009. szeptember 21. 21:45
    „A kishölgy egy mesterségesen teremtett jó világban egyenlőre csak a szépet veszi észre...
    Sajnos akiknek minden egyes nap, keményen kell dolgozni, és küzdeni a valós életben , azok máshogyan itélik meg a város életét...
    Sopronnak, új városvezetésre, és egy új szemléletre váltásra van szükség, közös célokkal, és akkor megint 4-5 éven belül egy virágzó, útcán nevető, boldog emberekkel szép város lehetne...”
  • 3. bobo 2009. szeptember 21. 19:49
    „Szerintem a "leomlott vakolat alatt a téglák is mesélnek" igazán szép megszemélyesítés, ugyanakkor pontosan leírja a jelenlegi állapotokat. Ha minden "osztrák" így tekintene ránk, nem lenne semmi probléma.”
  • 2. Nagy_Imre_Vancouver 2009. szeptember 21. 18:52
    „A mult szazadban nem volt olyan nagy csoda hogy Ausztriabol Sopronba irattak a diakok. A soproni kozepiskolak torteneterol irt Nemeth Ildiko egy nagyszeru konyvet abban olvashato hogy meg Karintiabol is jottek nebulok , akkor meg erdemes volt magyart tanulni. Deutschkreuz mindig is Sopron vonzaskorzetebe tartozott kar hogy az hir ha valaki onnan ide jar iskolaba. Talan egyszer ismet megtanulunk orszaghatarok helyett regiokban gondolkodni.
    Beaubo:
    Azert nem kell lehuzni valakit mert optimistan gondolkodik. Sopron gyonyoru varos teny hogy van eleg tennivalo az omladozo falak nekem speciel nem tetszenek. De ritka manapsag az optimista fiatal es ez ertekelendo.”
  • 1. Beaubo 2009. szeptember 21. 17:42
    „Érdekes! Egy osztrák lány aki Sopronban járt iskolába!?! Vannak még csodák a kis világunkban...
    De...mennyit fizették neki hogy csak pozítivumat tud mondani Sopronról? Katrin?! Nyissd ki a szemedet...
    A szépségböl nem lehet élni....hiába szép a soproni belváros, de üres! Hasonlíttsd össze Györrel, Szombathelyyel, akár Wr.Neustadttal vagy Badennel ! Óriási a különbség.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Interaktív kiállítás Sopron múltjáról

A Soproni Múzeum a napokban nyitotta meg új állandó kiállítását a Storno-házban. Tovább olvasom