Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Beléptető rendszer Sopronban - Panaszok nyomán módosulhat a rendelet

Közel fél éve megváltozott a forgalmi rend a belvárosban, üzemelnek a Templom utcai, behajtást korlátozó oszlopok. A korábbi ígéreteknek megfelelően lakossági egyeztető megbeszélést tartott az önkormányzat csütörtökön a városházán.

A tapasztalatcsere célja az volt, hogy azokat az észrevételeket, amelyek a használat során felmerültek, összegyűjtsék.

A kiegészítésekkel módosítják majd a belvárosi behajtást korlátozó rendeletet, s annak elfogadásáról a decemberi közgyűlésen dönthetnek a képviselők.

Horváthné Seregély Jolán osztályvezető a lakossági kérdések előtt felolvasta azokat az észrevételeket, amelyek eddig beérkeztek az önkormányzathoz, s amelyeken változtatni fognak. Mind az ott lakók, mind a vállalkozók kevésnek találták a jelenlegi harmincperces benntartózkodási időkeretet. Ezt legalább negyedórával meghosszabbítják majd.

Mint hallhattuk, a mozgáskorlátozottaknak engedélyt továbbra is kell kérniük, de a díjmentes kategóriába átsorolnák őket. Sokan túlzottnak ítélik az időkeret-túllépés büntetését, ami jelenleg tízezer forintot s négy szabályszegés után egyévi kitiltást von maga után. Horváthné Seregély Jolán elmondta, a bírság mértékén nem változtatnának, viszont havonta egy, azaz átlagban évi 11–12 időkeret-túllépés miatt vonnák vissza az engedélyt.

Hibaelhárítás esetén, vagy ha egy vállalkozó hosszabb időre munkát vállal a belvárosban, lehetővé tennék bizonyos időkeret megvásárlását, ami alatt annyiszor hajthatnának be, ahányszor szükséges. Fodor Tamás polgármester elmondta, a taxik esetében külön a szolgáltatókkal fog tárgyalni.

Lakossági fórum Sopronban. Fotók: Magasi Dávid

A fórumon megjelent lakosok – mintegy harminc fő – által elsőként említett probléma az volt, hogy a belvárosban élők nem tudnak a lakásukhoz legközelebb eső helyen parkolni, sokan a Papréten kényszerülnek megállni. Egy háziorvos is ezt nehezményezte, akit – mint mondta – ha sürgős esethez hívnak, a beteg időben való ellátását nehezítheti, ha csak messze tud parkolni.

Panaszt hallhattunk arra is, hogy a beléptető rendszer sok esetben nem ismeri fel azonnal a regisztrált autó rendszámát, az információs gomb megnyomására pedig senki sem reagál.

Szó volt azokról a káresetekről, amikor az autósok ˝fennakadtak˝ az oszlopokon. A polgármester elmondta, piros lámpát s tükröt is felszereltettek annak érdekében, hogy többször ne forduljon elő hasonló eset.

Többen említették, hogy kihalt a belváros, nincsenek turisták, s akik jönnek, az üres utcákat látva inkább továbbállnak. Fodor Tamás minderre úgy reagált, a turisták száma mérhető, nem következett be jelentős visszaesés az elmúlt időszakban, s mindez nincs összefüggésben a beléptető rendszerrel.

A polgármester úgy fogalmazott, minden fontos észrevételt, javaslatot megtárgyalnak, törekednek arra, hogy a rendszer megfelelően, rugalmasan működjön.

Olvasóink írták

  • 17. xy 2011. november 12. 08:17
    „A KÉRDÉSRE NEM JÖTT VISSZAJELZÉS: HÁNY MEGHÍVÓ MENT KI, HOL VOLT MEGHÍRDETVE A "LAKOSSÁGI FÓRUM"???”
  • 16. sogorferenc 2011. november 11. 21:56
    „Nem értem, hogy miért van ez a zúgolódás! Gyermekkoromat belvárosban éltem és most a másik oldalán a Várkerületen lakom,munkám a belvároshoz köt,igy számtalan példát látok a régi magyar igazságra, hogy: ha százból öt a "hülye" akkor az öt miatt a kilencvenöt szenved! Mi lovas nemzet vagyunk, tehát annak megfelelően alakítjuk az életünket! Nem azokat büntetjük akik vétenek pl.jogosultság nélküli rokkantigazolványt használókat, vagy a fizetés nélküli gáz/villany/víz használókat...
    Ezt a vezetést a város lakóinak többsége megválasztotta, tehát most ne zúgolódjanak, örüljenek annak, hogy rendet csinálnak! Valóban lehet fotózni, valóban üresek az utcák, igaz jelentős számba költöztek be olyanok akit valahol máshol szocializálódtak,szerencsére egyre több az üres ház, a bedeszkázásról ne is beszéljünk! Mint hallottuk Európa más városában is előfordul, és ha megvalósul a várfal megnyítása akkor az érintett házak értéke mégnagyobb mértékben javítja a belvárosiak büszkeségérzetét! A Városház utcában az összefirkált pad is Európai
    érték! Öröm látni a külföldi vendégeket amikor fotót/filmet készítenek! A siker eléréséhez idő kell! Türelem!”
  • 15. NoBo 2011. november 11. 20:41
    „Mozgáskorlátozott édesapámmal kész kálvária bejutni a belvárosba, a saját testvéréhez...
    Időkorlát, papírok ´ésatöbbi.... De hát elfogadjuk!
    Viszont ennek tudatában POFÁTLANSÁGNAK tartom, hogy a városvezetés meg
    ott parkol pár lépésre a munkahelyétől, időkorlát nélkül! Szégyeljék magukat!”
  • 14. soproni 2011. november 11. 20:15
    „6.Lobbo71! Elárulnád,hogy ilyen feltételek mellett kinek lehetne eladni a belvárosi lakásokat? Szerinted azok akik itt élnek 30-40-50 éve azok a lakótelepek szürkeségére vágynak?Őket kilehet mozdítani a megszokott környezetből ?"akinek nem tetszik....."felnőtt embertől kissé meglepő ez a hozzáállás.”
  • 13. xy 2011. november 11. 18:49
    „Egy biztos, az "El lehet menni..." duma valahogy nem jött be Gy. Ferenc testvértől sem, de éppen a polgári városvezetést védőktől kicsit visszás, sebaj mi maradunk...
    Amúgy a Várkerület felújítás lakossági fóruma elég tanulságos volt: Sok évi tervezés után alap problémákra csodálkoztak rá, pl nem szbványos kerékpáros és gyalogos forgalmat összeereszteni, pl a Mária szobornál lévő Árpád-kori templom alapjait illene feltárni, bemutatni... Ott is csak egy biztos: KEVESEBB PARKOLÓ LESZ, LEHET MENNI A MÉLYGARÁZSBA... - Így előbb utóbb a Jereván is sorra kerül...”
  • 12. Filtec 2011. november 11. 17:17
    „Kíváncsi leszek a Várkerület felújítására.
    Mikor is kezdik el?”
  • 11. xy 2011. november 11. 16:27
    „8. mcseva

    Tisztelt mcseva!

    1. Senki nem vádaskodott.
    2. Jegyző Urat senki sem említette Ön előtt.
    3. Az, hogy a Jegyző Úrral Ön szokott a belvárosban rendszeresen találkozni nem változtat azon a tényen, hogy pl a Polgármester Úrnak saját fenntartott parkolója van - szemben azokkal akik csak 500 - 700 méterre tudnak huzamosan parkolni az otthonuktól.
    4. Igen ki lehetne próbálni pl azt is, hogy mi lenne, ha a Jerevánon, ha ugyanezt a rendszert ott is bevezetnék...
    5. Legközelebbi találkozásnál kérdezze meg, hogy pl a Templom u. 3. sz. ház mellet miért puszta betonnal van "begyógyítva" még mindíg a kb. 15-20 éve feltört járda?
    6. Sok jó dolog is van, pl a vagy 25 éve tervezett bástyasétány még jó is lehet, ugyanígy ígéretes a Kulcspont koncepció, a sokasodó kerékpárutak, de azért itt lakosságról, mindennapi problémákról van szó, pl MIÉRT KELL EGY HÓNAPPAL korábban engedélyt kérni, ha pl iparost akar valaki hívni?”
  • 10. drecsedi 2011. november 11. 16:08
    „Jó marketingfogás volt a "lakossági fórum"! Minden érintettet arra hívok fel, hogy a következő választás alkalmával kergessük el ezeket az "Urakat" a politikából, hogy ne az legyen a kérdés, hová költözzünk a belvárosból, mert ellehetetlenítik az életünket.
    Ne feledjék, " Habár fölül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr!”
  • 9. villámcsapás 2011. november 11. 15:00
    „Ha egy mozgáskorlátozott pl az okmányirodába,vagy városházára szeretne menni,mert valamilyen hivatalos elintézni valója van,és autóval viszik,mert gyalog nem tud oda jutni,hogyan juthat erre a rezervátumba?Mennyi idő kell ehhez?”
  • 8. mcseva 2011. november 11. 13:46
    „/6. Lobbo71/ hozzászólásával egyetértek. A sok háborgónak pedig üzenem, mivel nagyon szeretek a belvárosba sétálni, szinte minden alkalommal találkozom ha nem is a polgármesterünkkel de a jegyző úrral aki gyalogosan sétál kifelé.....úgyhogy mielőtt vádaskodunk győződjünk meg mondanivalónk igazságtartalmáról!!
    A Jereván lakótelepen nincsenek ilyen gondok, ki lehet próbálni!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 7. xy 2011. november 11. 12:37
    „6. Lobbo71

    Tisztelt Lobbo71!

    Egyetértek, jobban mutat a belváros kevesebb autóval. - Ezért jó a beléptetés, mert így eleve nem tud bejönni az, akinek semmi köze a belvároshoz. - DE AKI A BELVÁROSBAN LAKIK AZT MÉLTÁNYTALAN KITILTANI. PL MIÉRT NEM PARKOLHAT LEGALÁBB ÉJSZAKÁRA A HÁZA ELŐTT A HELYI LAKOS - AZ ÉJSZAKAI TURIZMUS MIATT? INKÁBB JÖJJÖN HAZA A MUNKÁBÓL, MENJEN VISSZA, ELVÉVE A HELYET A KÜLSŐ RÉSZEKEN, AZTÁN REGGEL JÖJJÖN BE ÚJRA PL A GYEREKÉRT, ÉS ÚGY INDULJON EL - MOST A RENDELET EZT ÍRJA ELŐ.

    Egyetértek, el kell, hogy férjen a babakocsi, DE AHHOZ SEM KELL ABSZOLÚT TILTÁS.

    El lehet költözni - végülis igen, el lehet... DE MELYIK LAKÓPARKBA, PL A KUTYAHEGYRE, AHOL PROBLÉMÁS A VÍZELVEZETÉS, JA ÉS JÁRDA SINCS, MERT NEM IS TERVEZTEK, MERT ELŐ SEM VOLT ÍRVA?

    Turizmus, fotózás. Egyetértek nagyon fontos. DE AZ ÉN POLGÁRMESTEREM TALÁN ENGEM KÉPVISELJEN ELSŐSORBAN, NE AZ ISMERETLEN TURISTÁKAT. ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI KELLENE, MERT HA ÉLHETETLEN LESZ A BELVÁROS, AKKOR VÉGKÉPP LE FOG ROHADNI, ÉS NEM LESZ MIT MUTOGATNI. - APROPÓ ELGONDOLKODTATÓ, HOGY AMIT A TURISTÁKNAK MUTOGATNI LEHET AZ 90%-BAN MAGÁNTULAJDON. - PL HOGY IS VAN A FILMFORGATÁSOK BEVÉTELÉVEL, AMIKOR SE KI SE BE A LAKOSOKNAK, MIKÖZBEN ŐK ADJÁK A DÍSZLETET... - ÉRDEKES, HOGY A FORGATÁSRÓL A PRODURCERCÉG MINDEN KAPURA TETT ÉRTESÍTŐT. - AZ ÖNKORMÁNYZAT NEM TUDOM, HOGY EGYÁLTALÁN HIRDETTE-E EZT A "LAKOSSÁGI FÓRUMOT" SZÉLESEBB KÖRBEN...

    DE FENNTARTOM A REMÉNYT ÉS A BIZALMAT, HOGY ÁTGONDOLJÁK A RENDELETET, NETÁN TARTANAK EGY INTENZÍVEBBEN MEGHIRDETETT FÓRUMOT IS.”
  • 6. Lobbo71 2011. november 11. 09:38
    „1., végre lehet olyan fotókat csinálni a soproni belvárosról, amin nem 1000 autó parkol.
    2., babakocsival is el lehet jutni a Fő térről a Széchenyi térre a járdán.
    +1: akinek nem tetszik, el lehet adni a lakást és ki lehet költözni a lakóparkokba, ott minden házhoz van 3-4 parkolóhely, udvar, garázs, stb.”
  • 5. Belvárosi 2011. november 11. 08:20
    „Nesze semmi fogd meg jól! Az egész lakóssági egyeztetés nem szólt másról, mint a pénzről. Miért nem kaptak meghívót a belvárosi lakók? Mert nem lett volna elég hely a sok panaszosnak, szépen fű alatt jelentették be, hogy később tudják mondani Ők nyitottak voltak. A POLGÁRMESTER ÚR személyes játszótere lett a belváros! Az ott élőknek sem hiszi el, hogy kihalt a belváros csak, azt mondja nem esett vissza a turisták száma, ez lehet, hogy igaz, de a belvárost nagy ívben elkerülik. A Polgármester Úr, hogy kaphat behajtási engedélyt, ha nem övezeti lakos? Holott a rendelet egyértelmű! Vagy netán megvásárolta a behajtási engedélyt? A munkahelyére így is biztosította a behajtást a Városház utca felől. Ő nem tudna begyalogolni a munkahelyére a Pap rétről vagy az Árpád utcából? Ha nincs hely csak körözgessen? Már alig várom, hogy leváltsuk!!”
  • 4. matuskaszilveszter 2011. november 11. 08:02
    „1. xy 2011.11.11. 00:10

    HA A POLGÁRMESTER KOMOLYAN VENNÉ A SAJÁT RENDELETÉT, AKKOR A MÉLYGARÁZSBAN PARKOLNA, ÉS ONNAN GYALOGOLNA ODA-VISSZA, MIKÉNT AZT MEGKÖVETELI AZ ITT LAKÓKTÓL. - ÚTKÖZBEN ERŐSEN A LÁBA ELÉ KÉNE NÉZNIE, MERT HELYENKÉNT BOKATÖRŐ A JÁRDÁK ÁLLAPOTA, ILLETVE A HÓELTAKARÍTÁS IS GYATRÁN SIKERÜLT - TAVALY..........................
    egy volt polgármester megyénk másik városában renszeressen végigment a belvároson reggel, délben, és délután mikor hazament ,nyitott szemmel járt az úthibákat ö is észrevette 3 ciklust vitt végig mindenki szerette (nem a politikai nézete miatt)EZ NEM MONDHATÓ EL A MI POLGÁRMESTER URUNKRÓL! EDDIG CSAK PROTOKOL ALKALMAKKOR TALÁLKOZTAM VELE KAMERÁSOK ÉS FÉNYKÉPÉSZEK HADÁVAL KISÉRTEN. JA!! HOGY Ő AUTÓVAL JÁR A BELVÁROSI HIVATAL UDVARÁIG???? HÁT OTT "DOLGOZIK" ÉRTÜNK !NEKI EZ JÁR, CSK NEKÜNK NEM AKIK ITT LAKNAK MÁR ÉVTIZEDEK ÓTA ..ÉS REMÉLEM MÉG SOKÁIG ITT IS LAKHATUNK MIKOR ŐRÁ MÁR NEM IS FOG EMLÉKEZNI SENKI .”
  • 3. creat 2011. november 11. 05:09
    „Nagyon fontosak az egyéni sérelmek és ezekkel is foglalkozni kell, sőt orvosolni kell őket!
    De valaki árulja már el azt is, mit hozott ez a rendszer a városnak, mik az előnyei és esetleges hátrányai! Úgy anyagilag, mind turisztikailag, esetleg gazdaságilag!
    Nem érzem, hogy annyi előnye lenne, mint amennyi hátránya van. Vállalkozóként biztos csak nagyon zsíros munkát vállalnék, mert az apró-cseprő javítgatásokhoz szerintem elég sok a macera, mire bejuthat az ember.
    Szerintem ez a rendszer az embereket nem vonzza, hogy az érintett területen lakhassanak.
    Esetleg az adott terület lakóinak kiürítése a cél? erről is valaki mondhatna számot, mennyi lakás vált lakatlanná, mennyin akarnak jelenleg is túladni?”
  • 2. ödenbürger 2011. november 11. 00:22
    „EGY NAGY KATASZTRÓFA; EZ AZ ÚJ RENDSZER ! Itt látszik milyen béna ez a városvezetés! A belváros pedig még kihaltabb, mint elötte....”
  • 1. xy 2011. november 11. 00:10
    „"MINTEGY HARMINC FŐ" JELENT MEG ... MINTHA CSAK ENNYI POLGÁRT ZAVARNA, HOGY KÉNYTELEN BETEG, LÁZAS NETÁN CSAK KÜLÖNÓRÁRA SZÁLLÍTANDÓ GYEREKKEL, KÓRHÁZBA SZÁLLÍTANDÓ IDŐS CSALÁDTAGGAL FELESLEGESEN GYALOGOLNI, SŐT ABSZURD MÓDON FELESLEGESEN KI-BE AUTÓZNI KB 1 KM-T (LSD GOOGLE) A "KÖRNYEZETVÉDELEM" JEGYÉBEN... HOL VOLT MEGHIRDETVE, HÁNY MEGHÍVÓ MENT KI?
    CSAK A VAK NEM LÁTJA, MIKÉNT SZLÖMÖSÖDIK TOVÁBB A BELVÁROS. AZ A RÉTEG KÖLTÖZIK CSAK BE, AKINEK EZ NEM PROBLÉMA, MERT TÖBBNYIRE AUTÓJA SINCS. (TISZTELET MINDEN EGYES KIVÉTELNEK) - EZ A RÉTEG FOGJA FELÚJÍTANI AZ ELÉRTÉKTELENEDŐ INGATLANAIT, A VÁROS ÉKSZERDOBOZÁT? - HA A POLGÁRMESTER KOMOLYAN VENNÉ A SAJÁT RENDELETÉT, AKKOR A MÉLYGARÁZSBAN PARKOLNA, ÉS ONNAN GYALOGOLNA ODA-VISSZA, MIKÉNT AZT MEGKÖVETELI AZ ITT LAKÓKTÓL. - ÚTKÖZBEN ERŐSEN A LÁBA ELÉ KÉNE NÉZNIE, MERT HELYENKÉNT BOKATÖRŐ A JÁRDÁK ÁLLAPOTA, ILLETVE A HÓELTAKARÍTÁS IS GYATRÁN SIKERÜLT - TAVALY. BÍZOM BENNE, HOGY A BELVÁROSI LAKOSOK IS EMBERSZÁMBA LESZNEK VÉVE, ÉS ELŐNYÉRE MÓDOSÍTJÁK A RENDELETET, DE EHHEZ NEM REZERVÁTUMKÉNT KELLENE A BELVÁROSRA TEKINTENI, AHOL A BENTLAKÓ CSAK AKADÉK. HA A BELVÁROS KOMPROMISSZUMOKKAL, DE ÉLHETŐ VÁROSRÉSZ LENNE, AKKOR LASSACSKÁN AZ A RÉTEG TELEPÜLNE BE, AKINEK VAN IGÉNYE ÉS LEHETŐSÉGE IS A MŰEMLÉK INGATLANOK RENDBETÉTELÉRE. KÖTELEZNI ERRE BÁRKIT LEHET, DE MEGELŐLEGEZNI A VÁROS SEM TUDJA. BÍZOM A POLGÁRMESTER ÚR BELÁTÁSÁN: A BELÉPTETŐ RENDSZER JÓ ÖTLET VOLT, SAJNOS MŰSZAKILAG NEM TÖKÉLETES, DE A RENDELET LEHETNE MÉLTÁNYOSABB A LAKOSOKKAL SZEMBEN.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mágel: A hazugok az igazságról akarnak vitázni

Kalmár István, az MSZP soproni elnöke nyilvános vitát akar tartani azokról a kérdésekről, amelyekről… Tovább olvasom