Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Barilichné Tóth Rita: „Szívem-lelkem az iskola"

„Ha ötször születnék, ötször is pedagógus lennék. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim, és ez fordítva is igaz" – fogalmazott Sopron kiváló pedagógusa.
  
– Örülök és megnyugvással tölt el, hogy nem volt hiábavaló a negyvenegy éves munkám és lelkesedésem a pálya iránt. Ez a mostani elismerés, ha lehet, még több ösztönző erőt ad a folytatáshoz – mondta Sopron kiváló pedagógusa a kitüntetés kapcsán.

Barilichné Tóth Rita 35 éve került a Fenyő téri Német Nemzetiségi Iskolába, aminek 1999 óta igazgatója.

Erős szálakkal kötődik a német nemzetiséghez, Bánfalvához. Vezetése alatt teljesedett ki az iskolában a nemzetiségi, valamint a kétnyelvű nemzetiségi oktatás. Úttörő szerepe volt a nemzetiségi hagyományok újjáélesztésében. Oroszlánrészt vállalt az iskola ausztriai és németországi partnerkapcsola- tainak, nyelvi táborainak létrehozásában, diákcsereprogramok kiépítésében, a németországi vendégtanárprogram működtetésében.

Barilichné Tóth Rita: A családom szerencsére megértette és elfogadta, hogy nekem az iskolám tényleg a második otthonom.
Barilichné Tóth Rita: A családom szerencsére megértette és elfogadta, hogy nekem az iskolám tényleg a második otthonom.


– Nekem szívem-lelkem az iskola. Ebben nőttem fel, ezt láttam az édesanyámtól, aki vasdiplomás tanítónő. Tőle tanultam, hogy soha nem szabad feladni. Ha valamit nem elég elmondani százszor, el kell mondani százegyedszer is. Ha neki bejött, talán bejön nekem is. Vallom, hogy fontos a tudás, az ismeret átadása, de a szeretet legalább ilyen lényeges. Hiszem, hogy a gyermek olyan, mint a legfinomabb hangszer. Megérzi a törődést, a szeretetünket és meghálálja azt.

Lehet, hogy nem rögtön, hanem csak évek múlva, de visszajön a köszönet és ez csodálatos érzés. Azt kérem a fiatal kollégáimtól is, hogy a szigor és következetesség mellett ne féljenek kimutatni a szeretetüket. Az ellenőrzőbe való beírásoknak sem vagyok híve. Sokkal többet el lehet érni egy beszélgetéssel, mint egy intővel. Örülök és nagyon büszke vagyok rá, hogy az elismert, jó hírnevű iskolák közé tartozunk.

Szerencsére „bevállalósak" a munkatársaim is, akikkel mindig meg tudjuk oldani a problémákat és lehet tervezni a jövőt. A szülőkkel is őszinte, jó a kapcsolatunk, közülük egyre több a volt tanítvány.

  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az év első csodája - A kópházi baleset után jól van a kisfiú

Tizenkét napig küzdöttek a nyolcéves Brendon életéért a győri Petz-kórház gyermek intenzív… Tovább olvasom