Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Balogh Judit: El a kezekkel az óvodáktól és iskoláktól!

Felháborító, hogy a kormány év közben akarja csökkenteni a közoktatási normatív támogatásokat – mondta sajtótájékoztatóján Balogh Judit (Fidesz).

Év közben hozná nehéz helyzetbe a kormány az oktatási intézményeket és fenntartóiakt azzal, hogy a közoktatást érintő normatív támogatásokat nem tanév végén, hanem januárban csökkentené – fogalmazott Balogh Judit önkormányzati képviselő (Fidesz). – Önmagában a csökkentés is elfogadhatatlan az oktatás területén, de különösen cinikus dolog tanév közben változtatni a finanszírozási feltételeken. Az önkormányzatok ugyanis – intézményeik finanszírozást illetően – a költségvetési törvényben szereplő számokat vették alapul, melyek az egész tanévre garantálták az állami támogatást.

Balogh Judit hozzátette, a közoktatási törvény nem teszi lehetővé, hogy a fenntartók év közben változtassanak az intézmények működési feltételein, így a kieső pénzt az önkormányzatoknak és az egyházaknak kell finanszíroznia. Sopronban mindez 7118 gyermeket érint, az újabb szocialista megvonás mintegy 90 millió forintot vonna el tőlük.

Olvasóink írták

  • 19. Intel 2009. október 10. 22:24
    „Én Orbánba bízok nagyon, hogy talán tőle majd az emberek elfogadják a nagy változásokat...
    Ha pedig nem, akkor végleg leírta magát ez az ország...
    Itt nem egymás ellen kellene harcolni, hanem össze fogva építeni egy új országot...”
  • 18. creat 2009. október 10. 19:10
    „Feri1
    Úgy gondolom, hogy a pénz kérdése elsősorban gazdasági és nem erkölcsi kérdés. De te mint szakértő, áruld már el, hogy ha kevesebb lesz a pénz az iskoláknál, akkor miben fognak hiányt szenvedni az iskolák? Nem lehet, hogy első lépésben esetleg ez átgondoltabb gazdálkodásra ösztönzi az iskolákat? Eddig z iskolákban bértömeg gazdálkodás volt és korábban az iskolák a z év végén a fel nem használt keretet jutalom címén kifizethették, amit az utolsó két évben már az önkormányzat lenyelt! Feri, ez erkölcsös?
    Egyébként, mikor te nem veszel a gyereknek havonta 20 ezer forintos adidas cipőt, az erkölcsös? Azt hizem, ez nem erkölcs, hanem pénztárca kérdése.
    Viszont az erkölcs kérdése, hogy most azok a fideszesek dumálnak az iskolák nehéz sorsáról, akik 2000ben iskolát zártak be. Feri, szeretnél erről beszélni?
    És az erkölcsös, hogy ggg fedőnevű elvtársad érvek és tények helyett kommunistázik? No meg persze te is, csak finomabban, mert te a szocialista gyüjtő szót használod. Azt hiszem az itteni hozzászólások egyikében sem fideszezett le bennetek senki. Feri, szeretnél erről beszélni?”
  • 17. Intel 2009. október 10. 14:37
    „Szerintem felesleges olyan személyről vitatkozni, akit a Soproni üzlet világ semmire sem méltat...
    Vicc, hogy ilyen embert a város közelébe engednek...
    Arról nem beszélve, hogy Sopronban rengeteg fodrász dolgozik, valakit már kereshetne:)”
  • 16. TancsKaszabell 2009. október 10. 11:07
    „Egyetértek kedves Feri,a következőkben is,már megbocsáss a folytatásért.
    Ja igen Mi is az ami nem való ? Hát még :
    -nem való az utcára sem,
    -nem való az önkormányzat ülésére sem,
    -nem való a tanáriba,nyilvánosan megvitatni sem,
    -nem való ebben a szellemben az ifjúságot tanítani és pláne nevelni se,
    -nem való egy magát kulturált embernek valló szájba sem !
    -nem való mások magánügyeiben kutakodni sem,
    -nem való másokat a nemi identitásával kapcsolatban meggyanúsítani , pláne ha tévedsz..........
    Egyébként azt elfogadom ha elhatárolódsz illedelmesen !!

    Ja igen akkor sokan magyarázták félre a megmagyarázhatatlanul mocskos és sanda kiszólást !”
  • 15. Intel 2009. október 09. 21:10
    „13.
    Nem vagyok meleg, csak rám nem jellemző, hogy kulturált nyílt helyen nem melegezem le a társaim...
    Nem használok kisebbség jelzőket, sem nem zsidózok...
    Vannak előítéleteim, de nem adok nekik hangot.
    Na és miért?
    Mivel senki sem tehet etnikumáról...”
  • 14. Feri1 2009. október 09. 20:33
    „Tancs
    Bocs, nem akartalak megmozgatni..... :)”
  • 13. Feri1 2009. október 09. 20:31
    „Intel, meleg vagy, rajtad kívül senki nem magyarázza félre a dolgokat. És igen, a homoszexualítás legyen magánügy, nem való az utcára. Úgyhogy kérlek ne válaszolj a kérdésemre!”
  • 12. Intel 2009. október 09. 16:10
    „Szerintetek fent lehet tartani ezt az oktatási rendszert, ahol egy osztályban 4-9 gyerek tanul???
    Ugyan, ahol nincs diák ott be kell zárni az iskolákat...
    Reformok kellenek, és ésszerű összevonások...
    Jelenleg egy olyan tanár nyilatkozik, aki szakmai alapon szinte senki, mert nem intézmény vezető...
    Azért indult képviselőnek, hogy az iskolában a munka helyét egy időre biztosítsa...
    Ezek nála csak taktikai lépések, egy normális demokráciában az ilyen képviselőnek helye nem lenne várost képviselő pozícióba...

    Arról pedig nem is merek beszélni mi lenne, ha kiderülne, hogy az egyik diákja meleg lenne...
    Megbuktatná?
    Felpofozná?
    Szavazzanak róla...”
  • 11. TancsKaszabell 2009. október 09. 15:19
    „Feri1 !
    Sikerült beugrasztanod...
    Sajnos de abból a szájból még mindig hiteltelennek látom az aggodalmat ,mert nincs tekintettel a való világra,
    az ország de még csak a város helyzetére sem.Viszont a felelőssége ,hát az megállapítható....
    Bizony !”
  • 10. Feri1 2009. október 09. 14:47
    „Egyikőtök sem írta cikkel kapcsolatban semmit, kedves szocialista megmondó emberek!
    Tehát a cikk arról szól, hogy erkölcsös v. sem tanév közben elvonni a pénzt az oktatási intézményektől?
    Kis segítség Nektek az értelmezésben.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Erk%C3%B6lcs”
  • 9. TancsKaszabell 2009. október 09. 09:11
    „Igen szerintem is vicces ha ezt teszik !

    Az imént olvastam el ezt a magas erkölcsiséget az életünk mai realitásainak ismeretét nem igen sugalló nyilatkozatot és elszomorodva konstatálom,hogy mennyire zavarja a tisztánlátást ha valaki egy retrográd párt mellett elkötelezte magát.
    A tanár, a tanító felelőssége,.................. ugyan kérem, itt fontosabb kérdésekben kell kiállni és megmutatni, felolvasni a hovatartozásunkat kellően bizonyító nyilatkozatot.

    Eszembe jutott az Erkel utcai iskola körüli akkori zűrzavar,és nem emlékszem arra,hogy a nyilatkozó és pártbeli társai ez ellen akkoriban szóltak volna! Sőt én másra emlékezem !
    Kettős mérce.........kettős erkölcs.......ettől már csak egy lépés és a másság elutasítása is
    vállalható egy "pedagógus" számára pártszínekben ?Nem is csodálkozom már.

    Az imént megnéztem hogyan is állunk a / ÚMFT és NFT / fejlesztési forrásokért folyó
    "küzdelemben". Hát a nyilatkozattal szemben úgy tűnik sok más embernek, nekem is, fontos,hogy már közel 50 millió forint áll majd rendelkezésünkre, mire is ?
    Hát a Zöld Ág,bölcsőde rekonstrukciójára !Igen és még versenyben vagyunk ,-mert bizony ez egy verseny és sokan vesznek benne részt-,A Trefort téri Óvoda és a Petőfi Sándor Ált.iskola kapcsán.”
  • 8. ggg 2009. október 09. 07:50
    „vicces, mikor a komcsik harsogják, h monnyon le... XD”
  • 7. Cerwin 2009. október 09. 07:21
    „gall

    Már a feltételezés is bántó. A kosara Balogh Juditot mindenki szerette/szereti Sopronban!”
  • 6. creat 2009. október 09. 06:46
    „Kedves Bologh Judit!
    Ammikor 2000ben bezárták az Erkel általános iskolát, nem emlékszem, hogy szólt volna, hogy el a kezekkel az általános iskolától!
    Ja, hogy akkor épp fidesz ország vezetés és fidesz szinpatizáns város vezetés volt. Most akkor hogy is vagyunk?”
  • 5. gall 2009. október 08. 20:52
    „köszi---egysoproni_”
  • 4. egysoproni_ 2009. október 08. 19:08
    „2. gall!
    NEM!!”
  • 3. Stefano 2009. október 08. 18:06
    „Lemondani nem csak neki kéne, hanem annak is aki a város ellen szavaz csak, mert nincs kibékülve a vezetéssel. Majd pár napra rá kiáll a nyilvánosság elé, hogy mennyit is lobbizik a városért. Ez is igazi diszkrimináció.”
  • 2. gall 2009. október 08. 16:50
    „Balogh Judit,aki kosaras volt a GYSEV-ben?”
  • 1. Intel 2009. október 08. 16:18
    „Balogh Judit! Ön jobb ha nem szólal meg, mivel már régen le kellett volna mondania!
    A kormány jobb ha el a kezekkel az óvodáktól iskoláktól....
    Közben Ön pedig melegezik, kivételezik díszkriminál?

    Azt gondolom, hogy Ön nem, hogy politikusnak, sem, hogy gazdasági szakembernek, de még tanárnak sem való!
    Jobban tenné ha lemondana!
    Mivel hamar felejtett, eddig legalább csendben volt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ülésezett a kistérségi tanács

A Sopron–fertődi kistérség 40 településének polgármestereiből álló Kistérségi Társulási Tanács… Tovább olvasom