Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Balkáni állapotok a műemléki tömb udvarán

„ Sopronban az Ógabona tér műemléki tömbje udvarának rendezetlensége augusztus 21-ig tart és a júliusban történt kilakoltatással függ össze”.
„ Sopronban az Ógabona tér műemléki tömbje udvarának rendezetlensége augusztus 21-ig tart és a júliusban történt kilakoltatással függ össze" – tudtuk meg a háztulajdonostól, aki előkészületeket tett az egész épület felújítására.

– Ne tudja meg, mi minden volt kilakoltatás előtt és után a műemléki ház udvarán, de még a szobákban is. Az érintett család limlomjait, gyűjtögetésből származó holmijainak nagy részét már egy Ágfalvi úti raktárba szállítottuk, az udvaron csak építési anyagokat, tűzifát hagytunk – tájékoztatta lapunkat a tömb tulajdonosa, aki elmondta: a végrehajtó útmutatása szerint mindezeket augusztus 21-ig a július 13-án kilakoltatott család tulajdonának kell tekinteni. A végrehajtó levelet is írt az érintett családnak, hogy a megadott határidőig gondoskodjanak az elvitelről.

Annak letelte után viszont szemétként lehet kezelni az ott tárolt dolgokat, kezdődhet a rendrakás. Ugyanakkor előkészületek zajlanak a több száz éves múltra visszatekintő műemléki épület renoválásra, amelynek tetőzete életveszélyessé vált. A statikai vizsgálatok és más felmérési munkák után a kiviteli tervek szeptemberben elkészülnek, s remélhetően még a tél beállta előtt kezdetét veheti a több mint tízmillió forintba kerülő felújítás.

– A városházára több szálon futnak be azok a lakossági jelzések, amelyek a város lerobbant épületeire, útproblémáira, gazos és más módon is gondozást igénylő közterületeire, azaz a városarculat szebbé tételére hívják fel a figyelmünket – tájékoztatott dr. Dobos József, Sopron jegyzője. – A polgármesteri hivatalba eljuttatott, illetve az ingyenesen hívható zöldszámon kapott információk mindegyikének utánajárunk.

Az arra hivatott irodák feladata meghozni a szükséges intézkedéseket, hogy javuljon Sopron városképe. Adott esetben – például a Rákóczi utcai volt ruhagyár épületénél vagy a Sas téri, hónapokkal ezelőtti lakástűz után – helyreállítási kötelezést adunk-adtunk ki. Ez utóbbinál a tulajdonosok pozitívan álltak a kérdéshez, reméljük, a Rákóczi utcai tömbnél is ez lesz a tapasztalat. A zavartalan ügymenethez azonban néha kevés a jó szándék: gyakran nem várt akadályok sora, így például tulajdonjogi kérdések tisztázatlansága vagy az érintettek pénzhiánya nehezíti a gyors rendezést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés az ivókút Sopronban

Komoly pénzbírságra számíthat az, aki a nyári forróságban a közterek szökőkútjaiban keres felfrissülést. Sopronban nemigen fenyeget ilyen veszély, lévén, hogy az Ógabona téri „söröskút" kivételével gyakorlatilag nincs ilyen. Bár Sopron jelentős turisztikai vonzerővel rendelkezik, a városban alig van ivókút, díszkút. Kimondott szökőkút pedig egyáltalán nincs. Tovább olvasom