Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Baleset után: szemtanúk jelentkezését várja a rendőrég

Az ismeretlen autó vezetője a baleset után megállt, beszélt a kerékpárossal, majd távozott a helyszínről.

A 84-es főúton, Sopron felől Kópháza irányába közlekedett egy ismeretlen rendszámú személyautó, a hozzácsatolt vontatmánnyal augusztus 8-án, 18 óra 45 perc körül.

A főút és a 861. számú út kereszteződésében, az Ausztria felé vezető kijárat közelében az előtte haladó kerékpáros előzésébe kezdett. Figyelmetlen vezetése és a nem megfelelő oldaltávolság megtartása miatt vontatmányával elsodorta a biciklist, aki leesett járművéről és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ismeretlen autó vezetője a baleset után megállt, beszélt a kerékpárossal, majd távozott a helyszínről.

A Soproni Rendőrkapitányság szemtanúk, illetve azok jelentkezését várja, akik érdemi információval rendelkeznek a személyautóval, vezetőjével kapcsolatban.

Jelentkezni személyesen, a rendőrség közlekedésrendészeti osztályán, vagy a 99/311-234-es és a 107,112 segélyhívó telefonszámokon lehet.

Olvasóink írták

  • 16. orbison 2012. augusztus 14. 05:59
    „Lobbo71 mondta ki a lényeget: személyi sérülés esetén rendőrt kell hívni!

    Akik a rendszám-felírogatásról (még jobb, hogy megjegyzésről) írnak, azokat valószínűleg még nem érte elütéses (nem meglökéses!!) baleset. Sajnos saját tapasztalat, de a hirtelen gyorsulás, majd az esés okozta trauma miatt általában annyira képes a legtöbb elütött, hogy felfogja: él. Persze válaszol is, ha kérdezik. Ja, és nem fáj szinte semmi sem (ezért a "minden OK" válaszok), majd csak tíz perc múlva, és akkor NAGYON!”
  • 15. karakter 2012. augusztus 13. 20:02
    „12. Mankapunka
    "Mikor elsodor,akkor reflexből az ember a rendszámra néz,például én"

    :D”
  • 14. Tanika62 2012. augusztus 13. 19:46
    „Bali00004!!!!A miheztartás végett!!!
    Biztos, hogy nem a biciklis volt a híbás! Ő sosem iszik, főleg nem biciklizés elött, vagy alatt, max ásványvízet!És nem másnap, félóramúlva vette észre, hogy mekkor a a baj, mert még hazatekert!Egyébként 1 éven belül letekert 16000 kilómétert balasetmentesen.Másrészt nem látta a rendszámot, mert az autós messzebb állt,meg akkor éppen nem arra gondolt, hogy baja lesz!Az autós sem okozott még balesetet feltehetően, mert ő is hívhatott volna mentőt, vagy rendőrt!!!Sőt minden rendben volt a biciklijével, még a bicikli papírja is nála volt, tehát nem link, és nem kártérítési bünöző!Már több alkalommal került el balesetet az ő józan magatartása miatt, ha az autósokon múlt volna, már elöbb bekövetkezett volna baleset az Ő esetében egy ilyen vagy súlyosabb baleset!!”
  • 13. bali00004 2012. augusztus 13. 19:08
    „lehet a biciklis ivott, és ezért nem "hősködött" és másnap vette észre a komolyabb sérüléseit. ez sem kizárt. miért mindig az autós a hibás. a biciklisnek is tudnia kellene, hogy ilyenkor rendőrt kell hívnia. a jogszabály nem ismerete, nem mentesít a büntetés alól. vagy ilyesmi. kártérítési bűnöző:-)”
  • 12. Mankapunka 2012. augusztus 13. 17:35
    „NoBo

    De ők nem 10 perc után beszéltek egymással. Elütötte volna,akkor nem 8 napon túl gyógyulót írnak. Szoktál te egy frontláis ütközés után ilyet olvasni?

    Mikor elsodor,akkor reflexből az ember a rendszámra néz,például én. Arról nem tehetünk,hogy lehet a biciklisünk is vétkes ebben a témában.”
  • 11. karakter 2012. augusztus 13. 13:22
    „Amikor engem ütöttek el, az autós ragaszkodott hozzá, hogy töltsünk ki betétlapot. Lerajzoltuk, hogy mi volt a közlekedési szitu. Elismerte a vétkességét. Mindkettőnk ráírta az adatait személyigazolvány alapján. Én ráírtam (vagy bejelöltem, már nem tudom), hogy személyi sérülés nem történt. Szerencsére, tényleg semmi bajom nem lett. Egy példány nála maradt, egyet megkaptam én... Ennyi!”
  • 10. NoBo 2012. augusztus 13. 12:46
    „A szakértőknek (főleg Mankának, aki megint nagyon bölcs):
    Fiatalabb koromban elütött egy autó, szintén kerékpárral voltam.
    Nagyjából mindketten hibásak voltunk, de ez most lényegtelen.
    Ami viszont nem, hogy én ugyan egyből felpattantam, hogy minden ok,
    mennem kell dolgozni, de kb. 10 perc múlva nem tudtam az aktuális hónapot...
    Ergo hülyeségeket írtak néhányan, ha elütök egy kerékpárost azonnal rendőrt,
    vagy mentőt kell hívni... Ennyi!”
  • 9. bn 2012. augusztus 13. 11:32
    „"Ha én lettem volna a biciklis felírom, vagy megjegyzem a rendszámát."
    Ha belöknek az árokba, az autó nem melletted fog megállni, hanem jó 50 méterrel távolabb, esés közben nem a rendszámolvasás lesz a legnagyobb probléma. Te sem fogsz odafutni a távol lévő kocsihoz, mert egyrészt rád van hajtogatva a bicaj, másrészt meg örülsz, hogy egyáltalán élsz. Szerintem a valóságban ez úgy zajlott, hogy a bicajos még a susnyásban volt, amikor a sofőr visszafutott hozzá megnézni, hogy él-e, és mivel valószínűleg már állt, vagy látszott rajta, hogy komoly baj nincs, kommunikál, ezért vissza a kocsihoz, és spuri...”
  • 8. karakter 2012. augusztus 13. 00:09
    „Szerintem megegyezni csak az anyagi kárt illetően lehet.”
  • 7. Mankapunka 2012. augusztus 12. 23:35
    „Végre ISU leírta a lényeget. Ennyiből csak 1 embernek jutott az eszébe?”
  • 6. ISU 2012. augusztus 12. 22:22
    „Remélem elkapják és méltó büntetést kap, mivel nyolc napon túli a sérülés.
    Az is lehet, hogy önként jelentkezik és akkor kimenti magát, hogy megegyeztek.
    Ha én lettem volna a biciklis felírom, vagy megjegyzem a rendszámát.”
  • 5. Jägermeister 2012. augusztus 12. 22:16
    „A bordatörest nem lehet azonnal megallapitani. Az kesöbb kezd fajni!”
  • 4. karakter 2012. augusztus 12. 21:37
    „Ha sérülés történt, rendőrt kell hívni. Már egy horzsolás vagy hám sérülés is sérülésnek számít. Több, nyolc napon túl gyógyuló sérülés esetén nem hiszem, hogy az autós nem vette észre a sérülést.”
  • 3. OCC 2012. augusztus 12. 20:24
    „1.Mankapunka 2012.08.12. 17:46

    Lehet az árokba feküdt kerékpároshoz szólt oda a kamionos:
    - Élsz még öcsém?
    -Igen, élek bazd meg!
    -jó, akkor szevasz!

    Magyarul nem tudhatjuk mit is jelent ez:
    "Az ismeretlen autó vezetője a baleset után megállt, beszélt a kerékpárossal"”
  • 2. Lobbo71 2012. augusztus 12. 20:19
    „1., személyi sérülés esetén rendőrt KELL hívni.
    2., Honnan tudod, hogy mit beszéltek? Lehet, hogy leanyázta a kerékpárost és elment. Ennyivel ússza meg?”
  • 1. Mankapunka 2012. augusztus 12. 17:46
    „Ehhez már megint mi köze van bárkinek is?

    Beszéltek egymással,így akkor kellett volna azonnal elintézni a dolgokat,ilyen dolgok kellenének az új KRESZ-be,hogy ne lehessen már csak úgy valakit utólag is piszkálni,hogyha már nem hagyta cserben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pulykafesztivál főzőversennyel - fotók

Bográcsokban főttek a szárnyasok Újkéren a hétvégén, ahol a hagyományos pulykafesztivált rendezték. Tovább olvasom