Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Baba-mama klub alakult Peresztegen

Pereszteg - Baba-mama klub alakult a községben. Az anyagi támogatást a peresztegi önkormányzat biztosította. A következő, novemberi összejövetelre várják az érdeklődőket.
A klub Péter Erika testnevelő tanár kezdeményezésére alakult meg. A tagok az összejöveteleken segítik egymást, tapasztalataik kicserélésével.

– Sok fiatal anyuka és várandós kismama él Peresztegen, ezért úgy gondoltuk, jó lenne összejönni néha, hogy megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Csókáné Maráz Kornélia, az egyik édesanya. – Az első összejövetelünket már meg is tarthattuk a védőnői klubhelyiségben, Boros Józsefné Magdi néni jóvoltából. A kicsik nagyon örültek egymásnak, rajzoltak, teáztak, játszottak. A találkozó lehetőséget adott nekünk, édesanyáknak is a beszélgetésre.

Blanka, Dani, Boglárka, Anna és Gyurika Magdi nénivel.

Csókáné Maráz Kornélia azt is elmondta, az egész pici babáktól a kisgyermekekig mindenkit részt vehet az összejövetelen a klubhelyiségben, melynek legközelebbi időpontja november 7., délelőtt 10 óra. Nemcsak peresztegi, de a környező települések anyukáit is szeretettel várják babáikkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A soproni hajléktalanszállón készülnek a krízisidőszakra

Sopron - A város hajléktalanellátás készül a krízisidőszakra. A nappali melegedő és az éjszakai… Tovább olvasom