Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Baba-Mama hét Sopronban - Segítik az anyukákat

Negyedik alkalommal szervezi meg a soproni védőnői szolgálat a Baba-Mama hetet.

A hétfőn kezdődött programsorozat minden napján egy-egy előadáson, foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődő anyukák. – A rendezvény célja, hogy a kismamákat felkészítse a várandóság alatti életre, a helyes táplálkozásra, mozgásra, a szülés izgalmaira, majd a kisbabával való bánásmódra – mondta el megnyitóbeszédében Simon István alpolgármester.

 A kismamák, anyukák a gyermekkori vészhelyzetekkel kapcsolatban hallhattak fontos tudnivalókat. Fotó: Magasi
A kismamák, anyukák a gyermekkori vészhelyzetekkel kapcsolatban hallhattak fontos tudnivalókat. Fotó: Magasi


Hozzátette, európai viszonylatban is példamutató a soproniak gyermekszeretete, s az önkormányzat számára is fontos a családok, gyermekek támogatása.

Dr. Amberger Erzsébet kistérségi tiszti főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekvállalás ideje egyre inkább kitolódik. – A statisztikák szerint a harmincéves nők fele, a harmincöt éves nők huszonhét százaléka még nem vállalt gyermeket.

Ez azért is probléma, mert a terhességgel, szüléssel járó szövődmények harmincöt éves kor felett megszaporodnak - hangsúlyozta a dr. Amberger Erzsébet, majd egy elképzelt párbeszédet olvasott fel. Hallhattuk, amint két magzat arról "beszélget", hogy milyen élet vár rájuk a szülés után. A történet tanulsága, hogy a legfontosabb dolog, a szeretet vegye őket körül, amikor a világra jönnek.

A Baba-Mama hét első előadását dr. Erdélyi Miklós a soproni Mentőállomás vezetője tartotta. A kismamák, anyukák a gyermekkori vészhelyzetekkel kapcsolatban hallhattak fontos tudnivalókat.

 A Baba-Mama hét további előadásai
Helyszín:Sopron, Lenkey utca 1-3. IV. emeleti előadóterem

Május 15., 10. 00: A szoptatás örömei és nehézségei,  Szemerits Jánosné nyugdíjas kórházi védőnő, szoptatási tanácsadó

Május 16., 10.00: Baba-mama jóga foglalkozás, Tóthné Csabay Erika védőnő
11. 00: Az újszülött fogadása a gyermekorvos szemével,  Dr. Barna Krisztina  gyermekorvos
                                                                                                          
Május 17., 10.30: Beszélni tanul a gyermekünk, Halász Judit logopédus

Május 18., 10.00: A dac korszak, Kasnya-Kis Dalma pszichológus


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

145 ezer kilométerrel kevesebbet futnak a buszok Sopronban

A soproni buszközlekedés megváltozott menetrendjével kapcsolatosan a Kisalföldben megjelent… Tovább olvasom