Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Báb és maszk az emberre utal

– Műveimmel az emberben élő játékos lírát szeretném érzékeltetni; mutassuk fel hát a bennünk rejlő csendes humánumot, ami képes elnyomni a körülöttünk zajló diszharmóniát, a hangzavart – nyilatkozta a Kisalföldnek Mészáros György festőművész vasárnap, kiállítása megnyitóján.

A Pannonia Galéria első adventi gyertyája fénye mellett nyitották meg vasárnap este Mészáros György festőművész, grafikus kiállítását, amely a szálloda idei zárótárlata is egyben.

A művész az NYME Alkalmazott Művészeti Intézetének egyik alapítója és hosszú éveken át igazgatója, aki idén ment nyugdíjba, ám óraadóként tovább tanít.

Mészáros György: Az elmúlt hét-nyolc év terméséből láthat csokorra valót a közönség. Fotó: Magasi Dávid
Mészáros György: Az elmúlt hét-nyolc év terméséből láthat csokorra valót a közönség. Fotó: Magasi Dávid


– Köszönetet mondok a Szilágyi házaspár kedves gesztusáért, hogy újabb, Sopronban immár a negyedik önálló kiállításommal mutatkozhatok be a nagyközönségnek. Az elmúlt hét-nyolc év rézkarcaiból és gouache-aiból (a vízfestés egyik fajtája, technikailag a tempera és az akvarell között áll) állítottam össze a kiállítást, ami a galéria adottságaihoz illik – mondta Mészáros György, aki nevét nagyszabású alkotások is fémjelzik.

Ő festette meg 2000-ben az olaszországi Avasinis Szent Miklós-templomában Szent Domonkos apoteózisát – az istenek közé helyezését –, tavaly pedig a szombathelyi Szent Kvirin-templom negyven négyzetméternyi falfelületére kértek tőle szakrális festményt.

A rézkarcok között templomi ihletettségűeket éppúgy láthatunk, mint Casanova-sorozatot. Van közöttük hangszerekkel megkomponált, illetve marionettszínház hátterű.

– Ez Velence hatása – részletezi a művész, aki egykoron a Bóbita Bábszínházban is tevékenykedett. – A nő olyan, mint egy hangszer, másrészt színház az egész világ, sőt, „bábszínház". Kifejezi a bennünk rejlő szerepjátékost, illetve a homo ludenst, a játékos embert. Műveimmel az emberben élő játékos lírát szeretném érzékeltetni, felmutatni a bennünk rejlő csendes humánumot.

A falon látható gouache-ok pedig jórészt bábos, maszkos formában jelenítik meg az ember sokféleségét. Megnyitójában igen találóan mondta Winkler András egyetemi professzor barátom, hogy „az arcból bábu lesz, a maszk a bábuból embert varázsol. A karnevál maszkjait szenteste levetik, hiszen ünnepelni nem illik álarcban."

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alakformálás: a Power Plate egyedülálló a világon

A Power Plate használható egészségmegőrzésre, rehabilitációra, alakformálásra, állóképesség… Tovább olvasom