Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Az orvos adott vért helyette?

Sopronban ittasan karambolozott egy ismert futballista. A levett vérminta meglepő eredményt mutatott.

illusztráció
Sopronban ittasan karambolozott egy ismert futballista. A vérvételnél orvosa is közreműködött, s a vizsgálat eddigi adatai szerint  az egyik vérmintát valószínűleg ő szolgáltatta. Az ügyben az ügyészségi nyomozóhivatal indított eljárást. 

Ittas állapotban szenvedett gépkocsijával balesetet az egyik jó nevű soproni sportoló március 4-én éjjel negyed tizenkettőkor a soproni  Ágfalvi úton. Az ügy nem várt fordulatot vett, amikor a levett két vérminta alkoholkoncentrációját a Győri Igazságügyi Szakértői Iroda laboratóriumában összehasonlították. Kiderült, a két vérminta különböző emberektől származhat – mondta el a Kisalföldnek Farkas Gábor alezredes, soproni rendőrkapitány. 
 
A futballista nem az útviszonyoknak megfelelően vezette kocsiját.  A  jármű megcsúszott, jelzőtáblának ütközött, majd egy fának és betonkerítésnek csapódott. A sofőr nyolc napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett. A rendőri intézkedés során a járművezetőnél ittasság gyanúja vetődött fel. A sportoló sérüléseinek ellátásánál és a vérvételnél már a csapat orvosa is közreműködött. A levett vérmintákat a Győri Igazságügyi Szakértői Iroda laboratóriumában gázkromatográfiás vizsgálatnak vetették alá.

Az eredmény a két vérminta alkoholkoncentrációja vonatkozásában olyan mértékű eltérést mutatott, hogy arra lehetett következtetni: azok nem egy embertől származóak lehetnek. A rendőrségi eljárás folyamán sikerült olyan adatokat beszerezni, amelyek megalapozottá tették a gyanút, az első alkalommal rögzített vérminta nem a járművezetőtől, hanem orvosától származhatott.

A rendőrség a sportolóval szemben ittas járművezetés vétsége miatt folytatja a nyomozást, míg az orvos ügyében bűnpártolás bűntettének elkövetése miatt a megyei ügyészségi nyomozóhivatalnál indult eljárás.
Szerettük volna megszólaltatni az ittasan karambolozott futballistát, ám mobilján csak egy automatahangot hallhattunk: Ezen a számon előfizető nem kapcsolható. 

– Amíg a történtek után a jövőmmel kapcsolatban nem tisztázódnak a dolgok, addig nem tudok tárgyilagosan nyilatkozni az ügyben – mondta érdeklődésünkre az érintett orvos, aki az orvosi titoktartásra is hivatkozott.

– Vasárnap még a Fradi elleni győzelemnek örülhettem, most pedig teljesen meg vagyok döbbenve – fogalmazott az esettel kapcsolatban Bodnár László, a Matáv FC Sopron örökös tiszteletbeli elnöke. – Azt tudtam, hogy az egyik élvonalbeli futballistánknak volt egy viszonylag szerencsés kimenetelű balesete, de hogy ebbe az ügybe a csapat orvosa is belekeveredett, arról nem volt tudomásom.

Mindig is hangot adtam ama véleményemnek, hogy kilengések esetén a legszigorúbban kell eljárni, ezen most sem változtatok. Az orvosról ugyanakkor csak a legjobbakat mondhatom: éjjel-nappal a csapat rendelkezésére állt. Számomra egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen előfordulhatott. Az ügy folytatása a klub tulajdonosainak kezében van, bár úgy gondolom, hogy amíg tart az ügyészségi vizsgálat, addig nem hoznak  döntést.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érvénytelen az első forduló

Sopronban és a környező falvakban vasárnap időközi országgyűlési választást tartottak. Mint ismert, Szájer József megüresedett helyéért heten szálltak ringbe. Az előrejelzéseknek megfelelően érvénytelen lett az első fordulója. A részvétel minden várakozást alulmúlt. A szavazásra jogosultaknak csupán 28,31 százaléka voksolt, vagyis 14.491-en járultak az urnákhoz. Tovább olvasom