Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Az Orient expressz hozta az adóállomást Sopronba

Hiába indult el a műsorszórás 1958-ban a fővárosban, a soproniak még egy év múlva is csak osztrák nyelvű adásokat foghattak.

Csupán Csornáig értek el a Budapestről érkező jelek, a leghűségesebb város lakóiban pedig egyre nőtt a türelmetlenség.

A római olimpia előtt néhány hónappal, 1959 decemberében végre elkészült a helyi adóállomás. A hőskorról Vlasich János nyugalmazott üzemigazgatóval – neki köszönhetjük a soproni rendszer kiépítését – beszélgettünk, aki a témáról május 18-án 18 órakor tart előadást a TIT-ben.

– Mérnökgyakornokként érkeztem a városba 1958-ban, a postaigazgatóságon volt szükség a munkámra. Akkor jártam először Sopronban és meglepődtem azon, hogy itt csak az osztrák adókat lehetett fogni. Kiderült, a fővárosból érkező jelek csupán Csornáig értek el.

Kísérletbe fogtam, a Károly-kilátó tetejére vittem az antennáimat, de nem jártam sikerrel. Egy volt évfolyamtársamhoz fordultam segítségért, aki a tévéállomások telepítésével foglalkozó vállalatnál dolgozott a fővárosban. Közbenjárására egy francia adóállomáshoz jutott a város, ami az Orient expresszen érkezett – emlékezett Vlasich János.

Vlasich János kollégáival maga építette ki az antennarendszert a kilátó tetején, az első adás előtt is egy üzemzavar elhárításán dolgozott.
Vlasich János kollégáival maga építette ki az antennarendszert a kilátó tetején, az első adás előtt is egy üzemzavar elhárításán dolgozott.

A Károly-kilátó tetején helyezték el az antennarendszert, a 2–3. emeleten pedig berendezték az adóállomást.

– Rengeteget dolgoztunk, nem volt, aki tanácsokat adhatott volna. Egyedüli villamosmérnök voltam a városban, a többieket is én oktattam azok alapján, amit tanultam, olvastam. Az első adást 1959. december 23-ára hirdettük meg, de pár perccel a kezdés előtt még a tetőn mászkáltam a szélben, hogy az akkor jelentkező hibát elhárítsam. Szerencsére helyreállt a rend, s mindenki nagy ovációval fogadta az első Sopronból sugárzott képeket.

Egy évvel később a szovjetek már tőlünk vehették át az olimpiai műsort, s a kőszegiek és a szombathelyiek is az innen érkező jeleket várták.

Kapcsolatban voltunk az osztrákokkal – nagy szó volt ez akkoriban –, naponta értekeztünk a határon túli kollégákkal. Tőlük mi vettük át a nemzetközi adásokat, ezekből Budapesten válogatták ki a sugárzásra alkalmasnak ítélt programokat – mesélte.

Vlasich János büszke arra, hogy Sopronban egy országos hírű, komoly szakmai csapatot tudott összekovácsolni. A mai tévézésről elmondta, a kezdetekkor nem is hitte volna, hogy valaha akár száz csatorna közül is választhatunk, pedig a nyolcvanas években már beszélgettek kollégáival a műhold adta lehetőségekről.


Magyar–brazil malőrrel

Pánikhangulat uralkodott el az adóállomáson és a soproni otthonokban is 1960 nyarán, a római olimpia idején. Aki tehette, addigra megvásárolta élete első tévéjét és izgatottan várta az adást. A magyar–brazil meccs közvetítésekor üzemzavar következett be, s a kilátó melletti épületben be kellett volna kapcsolni egy tartalék berendezést. Igen ám, de kirándulókkal volt tele a Károly-kilátó lépcsőháza, így a munkatárs nem jutott le a földszintre. Jó néhány perc kiesett a közvetítésből, s az apró malőr alaposan megizzasztotta a szakembereket.

Olvasóink írták

  • 3. bobo 2010. május 14. 19:58
    „Mintha erről már olvastam volna valahol.
    http://www.helyitema.hu/2010013127156/Sopron/A_varos_egyik_jelkepeve_valt_a_Dalos-hegyen_felepult_torony.html”
  • 2. topi36 2010. május 14. 17:26
    „Tisztelt Freddy!Hát nem!”
  • 1. FREDDY/S 2010. május 14. 14:16
    „A TV-torony hetedik teraszrára meg azért nem lehet a turistáknak felmenni, mert onnan át lehet látni Ausztriába, nemde...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A ˝legVOLTosabbak˝

A VOLT Fesztivál szervezői mostanáig keresték a ˝legVOLTosabb˝ soproniakat. Tovább olvasom