Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Az MDF értékelte az első száz napot

Nagy Tamás, az MDF soproni elnöke az önkormányzat első száz napját értékelte. Elhangzott, az építkezés mellett túlzott visszafelé mutogatás zajlik.
– Szomorúan vettük tudomásul, hogy Sopron adósságállományát illetően a két nagy párt elbeszél egymás mellett, üzengetés és politikai színjáték zajlik – mondta el Nagy Tamás, az MDF soproni vezetője tegnap tartott sajtótájékoztatóján, mikor az önkormányzat tevékenységének első száz napját értékelte. – Érthetetlen, hogy azon fideszes képviselők, akik a korábbi ciklusban is a testület tagjai voltak – és bármikor betekinthettek volna a szerződésekbe –, miért éppen most tartják ezt fontosnak.
Színjáték tehát a gazdasági átvilágítás, hiszen ezek a szerződések nyilvánosak.

Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról a politikai örökségről sem, amelyet az előző városvezetés hagyott hátra, például a mélygarázs anomáliái. A Sopron-holding kapcsán a Fidesz korábban azért támadta az MSZP–SZDSZ-es vezetést, mert politikai tagokat delegált az igazgatóságba, most ugyanez zajlik, csak épp fordítva.

Nagy Tamás felhívta a figyelmet, hogy a városvezetésnek szakmai és nem politikai alapon kellene megítélnie az intézményvezetőket. Üdvözölte mindazonáltal a kismamákat érintő utazási kedvezmény bevezetését, illetve a pártpolitikán felüli összefogást, melyet az Erzsébet-kórház ügye kapcsán tapasztalt. Ugyanakkor nem értett egyet a víz- és csatornadíj-emeléssel, illetve a temetői helyek díjemelésével.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halált okozott az ágyban dohányzás

A férfi valószínűleg az ágyban dohányozva nem vette észre, hogy a cigaretta parazsa az ágyra hullott és lángra gyújtotta a lakást. Tovább olvasom