Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Az Ikva-hídról pro és kontra

Sopron – "A napokban átadott Bella Lajos utcai Ikva-híd egy hiba folytán közlekedésdinamikai szempontból rendkívül veszélyes, fagyos időben gyakorlatilag használhatatlan" – jelentette ki helyszíni sajtótájékoztatóján tegnap Kóczán Zoltán (SZDSZ), a soproni képviselő-testület tagja.

 – A híd egy jobbra kanyarodó ívvel érkezik az Anger-rét felőli oldalra, azonban az ívben a kötelező ellenoldalesést éppen fordítva építették ki. Ennek következtében a centrifugális erőnek nem ellene tart, hanem erősíti azt. Ez főleg télen, a fagyos időben lesz veszélyes, amikor a híd szerkezete alulról is áthűl, és a pára már 0 Celsius-fok körül is ráfagy a pályára.

A képviselő hozzátette: ez a létesítmény 68 millió forintba került. A Walter-féle vezetés alatt tervezett híd – amely egy kerékpárosúttal lett volna bővebb, továbbá az aszfaltozást is egészen a Balfi utcáig gondolták – 45 milliós költséget jelentett volna.

Délután dr. Komornoki László, a  Sopron Holding vezérigazgatója is sajtótájékoztatót tartott a témában. – A híd terveit 2005-ben még Kóczán Zoltán akkori tanácsnok ellenőrzése mellett rendelték meg, de az engedélyezés elmaradt – kezdte a vezérigazgató. – A terveket változatlan tartalommal, a jelenlegi vezetés engedélyeztette. A hidat az összes szakhatóság alkalmasnak találta, üzembe helyezését engedélyezte. Nem szeretnénk, ha a soproniak javát szolgáló létesítmény a politika játékszere lenne – tette hozzá az igazgató, hangsúlyozva, a híd nem balesetveszélyes.

A létesítési engedély és a használatbavételi engedély dokumentumai a Sopron Holding honlapján a jövő héttől megtekinthető.

Olvasóink írták

68 hozzászólás
  • 68. joco 2008. december 18. 06:01
    „Tisztelt "kóczánzoltán 2008.12.17. 22:32" attol még, hogy nem épült meg a kerékpár út ,a hid "készülhetett" a régi vagyis az Önnök korábbi tervei alapján .
    Ja és nem inkább elöbb tájékozodott volna a "Holdingnál" a tervek "alkotoi" ill. azt elfogadoinak kilétéről és utána "nyilatkozot" volna?
    De a hid az "alkotok" kilététöl függetlenül VESZÉLYES. EBBEN IGAZA VAN.”
  • 67. kóczánzoltán 2008. december 17. 22:32
    „Tisztelt Érdeklődők!

    Tanácsnokságom alatt a beruházások nem tartoztak hozzám, tehát nem én felügyeltem a híd előkészítésének, tervezésének a munkáit, de természetesen ismertem azokat.
    Az előző ciklusban készült hídtervek tartalmaztak egy kerékpár utat is, ami nem készült most, tehát vagy új tervek, vagy tervmódosítás történt.
    Folyamatosan nyomozok a körülmények után, de szoros a hírzárlat, bár azért a kép alakul....
    A Holding volt a megbízó, mind a tervekre, mind a kivitelezésre. Természetesen kellett műszaki ellenőrzés, és szakmai felügyelet, ezek nélkül a munka nem mehetett..bár még az sem derült ki, hogy közbeszerzés volt-e?
    A Jövő hétre jelentkeztem be a Holdinghoz, hogy a terveket és a dokumentumokat megnézhessem, remélem sikerülni fog...
    A közvéleményt természetesen tájékoztatni fogom...
    Addig is balesetmentes közlekedést!”
  • 66. valaki13 2008. december 17. 09:44
    „PONTOSAN MILYEN TERV ALAPJÁN KÉSZÜLT A HÍD?

    VOLT ÉPÍTÉSI MŰSZAKI FELÜGYELET, VAGY NEM VOLT?

    VOLT ÉPÍTÉSI MŰSZAKI NAPLÓZÁS, VAGY NEM VOLT?”
  • 65. joco 2008. december 16. 15:19
    „Intel 2008.12.15. 17:21 : mint minden helyi dolognak tudoja, szerinted Koczán úr miért nem reagál az öt ért "vádakra"? Miért nem reagál -korábban irt itt- a neki szoló kérdésekre?”
  • 64. Intel 2008. december 15. 17:21
    „Inkább este kellene megnézni azokat, akik a hídat ugratásnak használják!

    Mai fiatalok leleményessége határtalan...
    Amúgy valamit tuti rosszul kiviteleztek!
    Én annak ellenére javaslom, ha valakit baleset ér, az pereljen...
    Lenne mit keresni....”
  • 63. joco 2008. december 15. 14:15
    „"kóczánzoltán 2008.12.12. 20:48"Őnt többen megszolitották, kritizálták, hát miért nincs válasz?”
  • 62. joco 2008. december 15. 09:47
    „érted Jya80-as arrol van szo amit a legutobb "Telepathia 2008.12.15. 08:57" irt.”
  • 61. Telepathia 2008. december 15. 08:57
    „Hidon átkletem vasárnap reggel vadonatúj gépkocsimmal és egy hajszálon múlt, hogy majdnem összetörtem. Kérem vizsgálják meg a hídat közlekedésbiztonsági szempontból és ha majd megvizsgálták, csak akkor adják át a forgalomnak. Balestek elkerülése végett az autósok vigyázzanak a hídon. Ismételten nem volta a helyzet magaslatán a városvezetés a híd műszaki átadásánál.”
  • 60. joco 2008. december 15. 06:06
    „55. Jay80 2008.12.14. 14:51 tudod ezeket irtam e témában-tudod a HID-ról:

    "Koczán Úr! most akkor kinek a tevei alapján épült meg a hid? Holding vezér szerint az a "régi" tervek alapján.Ha ez nem igy van ,illene "helyreigazitást" kérni az ujságtól, ha meg tényleg Ön is ludas ez ügyben, hát akkor kár volt az eddigi minden olyan soraiért amit ez ügyben irt, nyilatkozott.
    Megj. a mire aHolding honlapján megjelenik a " terv", már mindenki elfelejti ezt az "ügyet"

    "cocialisták(34) a cigányokat kimaradtak felsorolásodbol." !!!!!!!!!itt válaszoltam Neked kedves nem politizáló

    "Most tényleg olyan "sz.r" az a hid"

    "fidesznyik pártolo tagság. ha nem igaz az, amit irt Kokó a 42.-ben(Aki a hídra megy vigyázzon, most hogy esik, csúszik) kérlek cáfoljátok, mert ha igaz akkor igaz az amit azSZDS-es képviselő nyilatkozott a hidról"

    "kedves fidesznyiknyalo Jya80: tudod már többen jártak ott és többen azt irták amit Koczán is nyilatkozott.Érted?"

    cocialisták 2008.12.14. 10:45 . tudod itt a hid ,érted a HID téma. és már ezerszer válaszoltak Neked és elv-társaidnak e téma körben. Vagy tán feledékeny vagy

    cocialisták 2008.12.14. 11:43 : Te se gondoltad komolyan, hogy "másolgatok", de azért ha az emlékeidet egykicsit, de csak egykicsit bolygatod egyböl eszedbe fog jutni nem is egy érv.


    JA ÉS EZT IRTAM NEKED :
    Jay80 2008.12.14. 12:25 hát haver az vagy amit irtál, tudod magadat minösitetted. hát eröl ennyit.Tudom nehéz érv nélkül védeni a mundért, de annál könnyebb másokat "fikázni"!!! kedvesnek nem mondhato cyborghungarista: tudod a te és elv-társaid szennyhonlapján lehet mocskolni a másként gondolkodokat az ott elfogadott , de azért ne hozd át ide szokásaitokat.Tudod itt a téma: HID!!!! érted

    BOCSI MODERÁTOR DE Jay80.-NAK az iteni folyamatos minösitgető reagálásaira muszály volt igy válaszolnom.”
  • 59. Intel 2008. december 14. 22:11
    „58.
    Mikor érsz rá találkozni?
    Én Neked dokumentumokkal igazolom a 8milliárdot, ami persze nem annyi....
    Viszont Te is igazold a 7milliárdot, hogy mire fogják költeni:)

    Várom a válaszod!”
  • 58. cocialisták 2008. december 14. 21:31
    „Mivel az itt irogató cocik nem vették a fáradtságot, hogy válaszoljanak, kénytelen vagyok újra feltenni a kérdést: Az előző önkormányzat 8 milliárdos hitelt vett fel fejlesztésekre. Kérdés: soroljátok fel a 8 milliárd forintnyi fejlesztést, ami a ciklusukban történt! (segítség: a Deák teret, a csatornázást és a Széchenyi Gimnáziumot ne számoljátok teljes értékben, mert pályázati pénzből voltak.) Jó szórakozást, várom a megfejtéseket! Plusz pontot ér, ha azt is leírjátok, hogy akkor hová tették a pénzt, ha nem a fejlesztésekre. köszi!”
  • 57. pulci 2008. december 14. 21:16
    „Én is jártem arra és kíváncsi leszek mi lesz ha lesz fagy mert tényleg kicsit érdekes az útvezetés, az meg, hogy a kanyar után jön a sár azon nem csodálkozom jellemzi a jelenlegi városvezetés munkáját. Emlékszem még amikor egykoron épült egy híd a Dunán amihez nem vezetett út és a2. oldalon sem csatlakozott hozzá autóút, vagy autópálya. Ez nálunk csak így működik,ez van.”
  • 56. Intel 2008. december 14. 19:04
    „Kb egy órája voltam arra fele...

    Az eredmény, hogy a fiatalok már fel is fedezték, hogy rallyzni tökéletes.
    Eredmény: két motoros, egy Ladás, gondolom nem csak cigaretáztak...

    Remélem nem Róluk fog híres lenni a híd....”
  • 55. Jay80 2008. december 14. 14:51
    „Süket szöveg joco amiket irkálsz. Annyi baromságot írtál, gondoltam akkor már megleplek egy idézettel. Gondolom már vörösen izzik a szemed. Igen téma a híd csak te nem írsz arról! Te tudsz érvet mondani? Soha, csak mocskolódsz te agyon intelektuált! Írj valami érvet, mert eddig nem láttam ilyet tőled!”
  • 54. 1soproni 2008. december 14. 14:51
    „Ma jártunk arra. A híd tényleg furán kanyarodik. (Szerintem igaza van azoknak, akik szerint ez életveszélyes lesz, ha jön a fagy.) De az a legjobb, hogy átérsz rajta és vége az útnak. :)
    Talán ezért kell bele az emelkedő, hogy mielőtt átmész, ne lásd, hogy nem vezet sehova.”
  • 53. joco 2008. december 14. 13:22
    „cocialisták 2008.12.14. 11:43 : Te se gondoltad komolyan, hogy "másolgatok", de azért ha az emlékeidet egykicsit, de csak egykicsit bolygatod egyböl eszedbe fog jutni nem is egy érv.
    Jay80 2008.12.14. 12:25 hát haver az vagy amit irtál, tudod magadat minösitetted. hát eröl ennyit.Tudom nehéz érv nélkül védeni a mundért, de annál könnyebb másokat "fikázni"!!! kedvesnek nem mondhato cyborghungarista: tudod a te és elv-társaid szennyhonlapján lehet mocskolni a másként gondolkodokat az ott elfogadott , de azért ne hozd át ide szokásaitokat.Tudod itt a téma: HID!!!! érted?”
  • 52. valaki13 2008. december 14. 13:00
    „zeta6!!!

    HÁT PERSZE, HOGY EZÉRT!!!

    EZZEL NEM MONDTÁL ÚJAT!!!!”
  • 51. zeta62 2008. december 14. 12:38
    „Gratulálok!
    Ezt a gusztustalan, névtelen mocskolódást!
    Ezért tart itt az ország!”
  • 50. Jay80 2008. december 14. 12:25
    „maszopnyaló joco. Olyan sötét vagy, hogy ha Negrót szopogatnál a Duna parton, kikötne a lábadnál a vízirend?r, mert azt hinné, világítótorony.”
  • 49. cocialisták 2008. december 14. 11:43
    „joco. akkor légyszives másold be ide a korábbi "ezer" választ. köszönöm”
68 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

688 millió forint jut a megye kórházainak

Sopron - Megyénk kórházai összesen közel 688 millió forintot kapnak az egészségbiztosítási kassza 18… Tovább olvasom