Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Az én házam, az én kerítésem

Minden rendelet, szabály csak annyit ér, amennyit betartanak, betartanak belőle. Sopronban – erre több példa is akad.
Az ismert mondást – az én házam, az én váram – nyugodtan módosíthatjuk „az én házam, az én kerítésem" szólásra is, mert hiába alkotott az önkormányzat szigorú rendeletet a Lövérekben zajló építkezésekre és a kerítésekre, sokan semmibe veszik, a hivatal pedig sokszor tehetetlen. Aki végigsétál a Lövérekben, annak ellenére, hogy a helyi rendelet szerint csak úgynevezett tájba illő, drótfonatos zöldkerítést láthatna a házak körül, mindenfajta anyagból készült építménnyel találkozik: van kőből, betonból, fából és ezek kombinációjából is. Igaz, bőven akad sövényből nevelt is, de néhány kirívó példa bizonyítja, nem tartják be a helyi közösség szabályait.

– A kerítések építését részben az országos építési szabályzat előírásai tartalmazzák – tájékoztatott Mohay Gábor, az önkormányzat szóvivője. – Eszerint az utcafront kerítésére – ha van ilyen – építési engedélyt kell kérni, amit utólagosan ellenőriz a szakhatóság. Amennyiben az építtető eltér az engedélytől, vagy fennmaradási engedélyt kérhet, ami pénzbírsággal jár, vagy lebontatják vele.

Ez utóbbira azonban nem vagy ritkán akad példa. Az országos előírásokat a helyi rendeletek módosíthatják. Ilyen például a Lövér-rendelet, amely szerint a szabályozás alá eső területen csak úgynevezett drótfonatos zöldkerítés építhető, és nem csak az utcafronton, vagyis az összes kerítésnek sövényből kell állnia. Természetesen a rendelet előtti kerítésekre nem vonatkozik az előírás. Vonatkozik viszont olyan esetre, amikor például betonpanelekből épült a kerítés, de valamilyen ok miatt lebontják és újat emelnek. Ilyen esetekben már a Lövér-rendelet előírásait kell(ene) alkalmazni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem adják el a Hotel Sopront

A GYSEV belső átalakítása, profiltisztítása során határozott lépések történtek annak érdekében, hogy értékesítsék a négycsillagos Hotel Sopront, valamint a már nem működő Lokomotív Szállodát és a nagy múltú SVSE-sporttelepet. Nos, a közelmúltban stratégiát váltott a cég igazgatósága. – Többször próbáltuk eladni a Hotel Sopront, de eredménytelenül-mondták érdeklődésünkre. Tovább olvasom