Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Az emlékezés köve

Csapod - Ünnepséggel, kiállításmegnyitóval, emlékszobával és emlékkő avatásával ünnepelte Csapod 750 éves fennállását a hétvégén. Megyezászló átadására is sor került.
Első írásos említésének 750. évfordulóját ünnepelte Csapod a hétvégén. A település születésnapját különböző rendezvényekkel tette emlékezetessé, a szervezést a Tarr István Közösségfejlesztő és Faluépítő Egyesület vállalta fel.

A plébánián emlékszobát, a templomkertben emlékkövet avattak fel, az egyesület tagjai pedig a községben található régi fényképeket gyűjtötték össze, melyből Kovács Péter amatőr művészfotós, a község lakója kiállítást állított össze.

Nincsenek nagy és kis települések, csak gyenge vagy erős közösségek vannak.
Firtl Mátyás

Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke beszédében arról szólt, hogy csak a múltnak a megbecsülésén épülhet fel a jelen. – A múlt jelenti a régi ünnepeket, az összetartozást, a közösséget és annak összetartó erejét. A mai Magyarországnak pedig erős közösségekre van szükségre, mint az itteni – hívta fel a figyelmet az alelnök.

Vigné Kovács Margit szervezőtől, a Corvinus Rádió igazgatójától megtudtuk, valamennyi ünnepi program rendkívül népszerű volt. – Estig közel ezer látogató érkezett Csapodra – mondta el az igazgató. – Délelőtt a faluházban Simonfiné Horváth Zsuzsanna babáiból és German Bernadett grafikáiból nyílt tárlat, melyet sokan megtekintettek. A fotókiállításon pedig többen felismerték rokonaikat, sőt volt, aki a helyszínen talált rá ismeretlen hozzátartozójára. Jó érzés volt látni, hogy ennyi embert megmozgatott a 750. évforduló és ennyien látták fontosnak a gyökerek ápolását és a közös előretekintést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagykorú lett a Páneurópai Piknik

Sopron - Nagykorúvá vált a nevezetes 1989-es Páneurópai Piknik. A tizennyolcadik évforduló… Tovább olvasom