Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az emberibb élet reménye

Ivánban – a helyi cigány kisebbségi önkormányzat nyilvántartása szerint – mintegy 300 roma él, és százra tehető az úgynevezett muzsikus cigányok száma, akik azonban magyarnak vallják magukat. Többségük a nyomor szintjén tengődik.
– Valamikor gitáron játszottam, de már régen fogtam a kezembe hangszert, ezért alkalmi munkából élek – mondja az iváni Kápolna utcában Hódosi Ernő. – Mi magyarok vagyunk, még cigányul sem tudunk. Ha nehezen is, de megélünk valahogy, senkit sem bántunk, igaz, velünk sincs probléma.

Ivánban a már említett Kápolna és Rózsa utcában él a helyi cigányság többsége. Összesen vagy háromszázan lehetnek. Ha pontos a cigány kisebbségi önkormányzat elnökének nyilvántartása, akkor az összes lakosság 15–17 százalékát képviselik.

A romákról, életükről, küzdelmeikről a legtöbbet Vass Tibor, a roma önkormányzat elnöke tud, akivel szépen berendezett lakásában váltottunk szót, mielőtt a szinte járhatatlan Rózsa utca néhány családjával is megismerkedtünk volna.

Még kezelhető a helyzet

– Ma még kezelhető a romák helyzete, de a többség elképesztő nyomorban, alkalmi munkából él – mondja Vass Tibor, aki azért változtatta meg Vajdáról a nevét, hogy elsősorban gyermeke könnyebben boldoguljon az életben.

– Most is azt mondom, mint mindig, munkalehetőséget kell teremteni a iváni romáknak. Egy hónapig tartó közmunkából nem lehet egy éven át élni. A közelmúltban tízen dolgozhattak így. Huszonöten jelentkeztek, de korlátozott volt a keret. A polgármesterrel szinte napi kapcsolatot tartok, de az önkormányzat lehetőségei végesek. Ezt a problémát nem lehet segélyekkel megoldani.

A gyerekek számára az oktatás jelenthetné a kiugrást, de nagy a hátrányuk. Ezen is szeretnénk segíteni a tervezett roma kultúrház felépítésével, ahol az egyéb programok mellett hétvégenként korreptálásokat szerveznénk. Az önkormányzat egy forintért biztosított telket, az építkezés hétmillióba kerülne, de egyelőre nincs rá pénz.

Hatan a valamikori ólban

Király Józsefék az elmúlt évben Kapuvárról kerültek Ivánba. Rokonoknál, egy düledező viskóban húzzák meg magukat. Hatan – két gyerekkel – élnek az egyik oldalán fából épült, valamikori ólban.
– Nem szégyen, jöjjenek beljebb – invitál Kiály József. – Egy ágyon zsúfolódunk össze, ahányan vagyunk. Éjjel-nappal fűteni kell, hogy meg ne fagyjunk. Reményünk sincs, hogy megváltozzon a helyzetünk. A feleségemet és engem is lerokkantosítottak. Összesen 40 ezer forintot és családi pótlékot kapunk.

Öt család él egy házban

A „nagy" házban se sokkal jobbak a körülmények. Vajda Hédi három gyerekkel és férjével él egy szobában, de az egész házban vagy tizenöten zsúfolódnak össze.

– Nézze csak meg, mit eszik a gyerek! – szól rám Hédi. – Száraz kenyeret, mert csak erre futja napközben. Délben talán főzök valamit, „megyek a boltba hitelezni". Segélyt nem kapunk, mert nem vagyunk rá jogosultak. A férjem dolgozott „közhasznún", de már annak is vége.
Karikáék házában öt család él. Három felnőtt fiú – feleséggel, gyerekekkel – és az egyedüli dolgozó lány, szintén a családjával. Azt modják, a nagycsalád bőven a létminimum alatt él.

– Tudja mit csinálunk mi itt? – lép elő a sokadalomból a családfő, Karika Jánosé. – Hallott Szlovákiáról? Azt fogjuk mi is csinálni. Megyünk, aztán rabolunk, mert minket semmivel sem támogatnak. Annyi pénzem sincs, hogy kiváltsam a gyógyszereimet, ott vannak a receptek a patikában. Talán tizedikén, ha a lányom ad pénzt, kiválthatom őket.

A férfiak utolsó munkalehetősége a közmunka. Egyikük korábban Lövőn dolgozott, de azt mondja, elküldték, mert leépítés volt.
– Mindig a romákat küldik el először – jegyzi meg Vass Tibor, miközben már az utca sarát tapossuk. – Karikáék tizenkilencen vannak – közöttük kilenc gyerek –, s csak egy nő dolgozik, mert a férfiaknak nincs munka, pedig higgye el, többségük szívesen dolgozna. Valamit tenni kellene, hogy reményük legyen az emberibb életre.

Állandó munkára lenne szükség

Az önkormányzat minden törvényes lehetőséget kiaknáz, hogy segítse a romákat, de tudomásul kell venni, hogy ez csak tűzoltás – mondotta Linter Tibor, Iván polgármestere. Véleménye szerint egy faluban, ahol a lakosság ilyen nagy százalékban cigány származású, nagy terhet jelent a szociális problémák enyhítése. A megoldást nem helyben, hanem országos szinten kell keresni, mindenekelőtt állandó munkahelyek teremtésével, mert segélyekből és időnkénti közmunkából nem lehet megélni. Linter Tibor vallja, a romáknak és a magyaroknak Ivánban együtt kell élniük, lehetőleg békében, mert ezt a helyzetet nem ők teremtették, hanem örökölték.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ritmusfesztivál

Ütőhangszerek és -hangszeresek találkozójától volt hangos vasárnap a Liszt Ferenc Konferencia-… Tovább olvasom