Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Az első vállalkozás a volt cukorgyárban

Petőháza - Megkezdte működését az első vállalkozás a már bezárt cukorgyár területén. A fapelletet gyártó üzem 300 millió forintból készült el, és jelenleg nyolc embernek ad munkát.
Kettős képet mutat a petőházi cukorgyár területe. A berendezéseket, gyártósorokat, épületeket folyamatosan bontják. Fokozatosan eltűnik a 128 éves ipari emlék. De nincs veszve minden, ugyanis beköltözött az „első fecske" a cukorgyárba. Az egyik csarnokban kezdte meg működését egy fapelletet gyártó üzem, amelyet Németh Imre, a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója adott át.

– A közelmúltban zárt be a cukorgyár instantrészlege, s szerencsém volt, hogy hatodmagammal átjöhettem a fapelletet gyártó céghez – mondja a babóti Horváth Ferenc. – Örülünk, hogy ebben a nehéz helyzetben van munkánk. Korábban is karbantartó géplakatosként dolgoztam és most is ilyen állást kaptam. Az egykori kollégák többsége szintén sikeresen elhelyezkedett Sopronban vagy a közeli falvakban. A cukorgyárra fájó szívvel emlékszem vissza, hiszen ipari tanulóként itt kezdtem 1968-ban.

Horváth Ferenc a készterméket muatatja, hatodmagával jöhetett át a fapelletet gyártó céghez.  Fotó: Magasi
Horváth Ferenc a készterméket muatatja, hatodmagával jöhetett át a fapelletet gyártó céghez. Fotó: Magasi

A fapelletüzem mintegy 300 millió forintból készült el. Deák Levente, az egyik ügyvezető igazgató a Kisalföldnek elmondta, úgy tervezik, hogy évente hatezer tonna fűtőanyagot állítanak elő. Ennek nyolcvan százalékát külföldön értékesítik. Cégük a cukorgyár területén minden infrastruktúrát megtalált, az üzem közúton és vasúton is könnyen megközelíthető. Mindezek azért is fontosak, mert a fapelletet a magas szállítási költségek miatt gazdaságosan 60–70 kilométeres körzetben érdemes forgalmazni.

Piskolti Béla, a település polgármestere szerint a petőháziak mindig is optimisták voltak, így az önkormányzat is az. –Tárgyalunk az érdeklődő vállalkozásokkal, s folyamatosan figyeljük a beruházásösztönző pályázatokat – tette hozzá a faluvezető. – Igaz, az egykori cukorgyáriak többsége már új munkahelyet talált magának, de mindenki szeretne helyben dolgozni, ezért is fontos, hogy mihamarabb új cégek telepedjenek le itt. Az sem mellékes, hogy ezáltal az iparűzésiadó-bevételünk is növekedhet, amelyet a falu fejlesztésére fordíthatunk.

Olvasóink írták

  • 5. FREDDY/S 2008. december 03. 18:14
    „Ha nincs ló, szamár is jó, nemde...”
  • 4. alp 2008. december 02. 08:35
    „"Kedves" jó indulatú -albatrosz-. Milyen jogon minősíted Petőháza Polgármesterét, ha az alapvető fogalmakkal sem vagy tisztában. A Cukorgyár bezárásával egyedül a falu lakossága veszitett a lecsökkenő iparűzési adó miatt. Te pedig lenézed azt, hogy a legalább 8 embernek munkát adó vállalkozás próbálkozik ennek enyhítésén? Sajnos te is a rosszindulatú, semmit sem segítő, parvonalról "okosakat" kiabáló kisebbséghez tartozol. Egy kis pozitív hozzáállással talán a Te napjaid is szebbek lehetnének. Ha személyesen akarsz erről és másról beszélni velem kis gondolkodással nevemből rájössz az elérhetőségemre.Szeretetteljes boldog ünnepet kívánok.”
  • 3. matriné 2008. december 01. 11:05
    „Lehet,hogy nem jól olvastam? Sehol nem láttam a fa,szén és a gáz valamint a "Pelle" árának az összehasonlítását! Vagy az nem is lényeges ? Azt magyar halandó nyugdíjas úgy sem képes megvenni?”
  • 2. albatrosz 2008. november 30. 19:37
    „Ezt, bárhogyan is magyarázzák,magyarország szényene+ Akkor, amikor magyarországon termesztett cukorrépa volt a legjobb cukoralapanyag, tönkre lett téve acukorrépa termelők 100%-a, bezárták a magyar cukorgyárakat! A petőházi cukorgyár valaha 250-300 embert foglalkoztatott,a szezonban 5-600-at! A mostani, nemtudommitgyártó vállalkozás 8-at! gratulálok! Ez oriási siker azoknak,akik az országunk kiárusitásából milliárdokat vágtak zsebre! Ez a nyolcemberfogja járulékaiból eltartani a petőházi nyugdijasokat? Ptőháza polgármestere is szégyelje magát!”
  • 1. valaki13 2008. november 30. 17:00
    „Tízezer tonna pellet (Zalai Hírlap)
    2008. november 28. - Belezna - Ünnepélyes külsőségek közepette felavatták tegnap a 11 főt foglalkoztató, mintegy 480 millió forintos költséggel létrehozott pelletüzemet a dél-zalai faluban.
    Dr. Szaló Péter, a gazdasági és fejlesztési minisztérium államtitkára avatóbeszédében örömének adott hangot:
    - Ünnep ez a nap, amikor a korábban összedőlésre ítélt épületekben, azok felújítása után új munkahelyek jönnek létre - hangsúlyozta az államtitkár, aki a továbbiakban a nagykanizsai kistérség fejlődéséről is szólt, számokkal alátámasztva mondanivalóját. - Ebből a kistérségből a vállalkozók már 30 milliárd forint értékű támogatási igényt nyújtottak be az Új Magyarország Fejlesztési Programra, s ebből 7 milliárd forintot már oda is ítéltek a kérelmezőknek. Korábban is sikeres volt a térség, hiszen 2004 és 2006 között 3,4 milliárd forintos támogatást nyertek el az itteni cégek, mely révén 3751 munkahelyet sikerült megtartani, s közel 300 újat teremteni.

    Az államtitkár után Bíró Tamás kért szót. A földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca főosztályvezető-helyettese jelezte: a minisztérium tudatában van annak, hogy Magyarország energiaigényét mintegy 70 százalékban importból elégítik ki, ezért szükségesnek tartják a megújuló energiaforrások jövőbeni nagyobb mértékű kiaknázását.

    Bodri Gabriella, a Magyar Pellet Egyesület elnöke felhívta a jelen lévő szakemberek és politikusok figyelmét arra: szervezetük azért lobbizik, hogy a Nyugat-Európában elterjedt gyakorlatnak megfelelően hazánkban is csökkentsék a korszerű, környezetbarát fűtőanyagnak számító pellet általános forgalmi adóját.

    Megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel Kovács Kálmán, az SZDSZ országgyűlési képviselője, illetve Jancsecz Lajos, Belezna polgármestere is. Őket követően a díszvendégek átvágták a nemzetiszín avatószalagot, hivatalosan is átadva a beleznai pelletüzemet.

    Az avatóünnepséget követően a szervezők sajtótájékoztatót tartottak, melyen Burján Zoltán, a Pannon Pellet Kft. vállalkozási vezetője elmondta: éves szinten 10 ezer tonna pelletet képes termelni a beleznai üzem, melyet a Gazdasági Operatív Programtól nyert támogatás révén, valamint befektetők pénzéből építettek fel. Termékeik 15 százalékát szánják hazai piacra, a többit elsősorban Olaszországba, illetve az utóbbi időben felmerült komoly igények alapján Ausztriába exportálják majd. Gyáruk biztos felvevőpiacot kínál azoknak a környékbeli gazdáknak, akik együttműködnek velük, és földjeiken energiaültetvényeket létesítenek - ugyanakkor a térség faipari üzemeivel is kapcsolatba léptek, egyelőre 30 céget tartanak számon mint potenciális alapanyag-beszállítót.

    HÁT NEM LESZ EGYSZERŰ A PIACON TALPON MARADNI - NYERESÉGENEK LENNI!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt levél Walternek

Sopron - Walter Dezsőnek címzett nyílt levelet terjeszt egy ismeretlen Sopronban. A levélládákba… Tovább olvasom