Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Az első díszpolgárra emlékeztek Sopronban

A Széchenyi-emlékév soproni eseményeinek lezárásaként emlékünnepséget rendezett az önkormányzat szerdán este a Széchenyi-szobornál.

Széchenyi István, a reformkor megálmodója Sopron első díszpolgára volt. Fodor Tamás polgármester köszöntője után Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke lépett a mikrofonhoz. Hangsúlyozta, történelmi nagyjaink – így Széchenyi István – nézőpontján keresztül sok mai, az országot, népünk kultúráját, toleranciaképességét és hétköznapi életét érintő kérdésre kaphatunk választ. Nem elég csak a politikai szerkezetet megváltoztatni, a mindennapi kultúra átalakítására van szükség a felemelkedéshez.

˝Széchenyi nézőpontján át választ kaphatunk mostani sorskérdésekre is˝ – mondta Pokorni Zoltán. Fotó: Magasi Dávid
˝Széchenyi nézőpontján át választ kaphatunk mostani sorskérdésekre is˝ – mondta Pokorni Zoltán. Fotó: Magasi Dávid

Az ünnepség a Petőfi Színház művészeinek műsorával, majd a Széchenyi-szobor megkoszorúzásával fejeződött be.

Értelmiségi átlagbért a pedagógusoknak

– Az előző kormány nyolc évének oktatásbeli rombolása után a parlament várhatóan ebben a tanévben új közoktatási törvényt fogad el – mondta az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán. A pedagógusi életpályamodell megalkotásán túl a kormányzat szeretné, hogy az érintettek jövedelme elérje az értelmiségi átlagbért. Mindez azonban a hazai gazdaság lehetőségeitől is függ.

Olvasóink írták

  • 6. egy-két-hár 2010. szeptember 19. 10:37
    „Orfeusz

    Ugye, visszasírjuk az úttörős, KISZ-es időket, amikor ki lehetett rendelni ,,vattának" a diákokat egy-egy politikai ünnepségre. Nehogy már azon gondolkozzunk el, hogy miért voltak kevesen a soproni polgárok, könnyebb leszólni a fiatalokat, úgy kollektíve, ahogy azt már illik. Mint érintett szülő, tudom, hogy a gimnázium idén is koszorúzással emlékezik meg névadójáról annak születésnapján (szept. 21.) Az elsősök mindig Széchenyi sírjánál tesznek esküt. Egy másik cikkből láthatod, hogy pénteken, a Széchenyi-év záróünnepségén, Nagycenken pedig műsort adott a gimnázium. Hagyjuk már a fiatalok örökös csesztetését, a felnőtt társadalom háza táján több lenne a söpörnivaló! (De lehet, hogy csak a gimnáziummal van bajod, mert oda te nem juthattál be.)”
  • 5. Orfeusz 2010. szeptember 18. 18:32
    „3. Ébresztő Igazgató Úr/Széchenyi Gimnázium!!!!!!!!”
  • 4. Sopron-Berlin 2010. szeptember 17. 07:51
    „Lehet most reménykedni, hogy az elsö diszpolgár emlékére a Széchenyi-palotát rendbehozzák???
    mert az nagyon siralmas állapotban van.

    Talán lehet a renoválás folyamán azokat a hülye galambokat ist kiirtani, mert azok csak piszkot és betegséget okoznak. (galamb-kullancsok pl.)”
  • 3. LordByron 2010. szeptember 16. 19:58
    „Hát én széchenyis vagyok, és nem is tudtunk az ünnepségről. Pedig ott lett volna a helye az iskola képviselőinek is.Mondjuk a városban sem láttam egy plakátot sem erről az eseményről.”
  • 2. annobon 2010. szeptember 16. 15:03
    „Nem, baj, majd március 15-én lesz iskolai ünnepség!”
  • 1. Orfeusz 2010. szeptember 16. 08:45
    „Hiányoztak a diákok az ünnepségről...... Hogyan van az, hogy a Széchenyi Gimnázium diáksága névadója ünnepén nem képviselte iskoláját? Mi lwesz az új nemzedékből, ha történelmi ismeretek. hazafias példák nélkül marad. Az RTL-klub és a TV2 népe nevelkedik szemünk előtt...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valósághű leltárt kérnek a városvédők a négy évről

Átlátható, demokratikus Sopront szeretne a Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület.
Tovább olvasom