Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Az ˝elfogott˝ finn gép Sopronnál hagyta el az ország légterét

Azonosítottak egy előre be nem jelentett finn repülőgépet a honvédség vadászgépei.

Azonosítottak és - szakkifejezéssel: - elfogtak egy rádiókapcsolatot nem létesítő finn repülőgépet vasárnap a honvédség vadászgépei; a gép engedéllyel, de előzetes bejelentkezés nélkül repült át az ország légterén - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A közlemény szerint néhány perc alatt "elfogták" a Kecskemétről felszálló honvédségi Gripenek a Kuvaitból Antwerpenbe tartó finn Falcon 50 típusú repülőgépet.

A Romániából átrepülő, útvonalengedéllyel rendelkező magángépnek a határ előtt be kellett volna jelentkeznie a magyar légügyi hatóságoknál, ez azonban nem történt meg - tették hozzá.

A finn gépet - amely 12 óra 48 perckor Békéscsabánál lépett be a Magyar Köztársaság légterébe - a "készültségi géppár" négy percen belül "elfogta" és azonosította - olvasható a HM közleményében.

A finn repülőgép pilótája észlelve az "elfogást", vészfrekvencián felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik a budapesti polgári légiforgalmi irányító szolgálat frekvenciájára irányították.

Miután a polgári szolgálat később tájékoztatta a honvédség veszprémi légi irányítási központját, hogy helyreállt a kétoldalú rádiókapcsolat, a két Gripen visszatért a bázisra, a finn gép pedig Sopronnál elhagyta Magyarország légterét - áll a közleményben.

Olvasóink írták

  • 8. c77 2011. december 10. 16:06
    „7
    "koldulunk neked 1 tévét" Figyelem ez nem tükör!”
  • 7. Ovinkor 2011. december 07. 19:23
    „6. Nagy_Imre_Vancouver 2011.12.07. 19:12
    Nincs tévém.”
  • 6. Nagy_Imre_Vancouver 2011. december 07. 19:12
    „Vicces lett volna ha lelojuk a Nokias VP-ket de legalabb elkonyvelhettunk volna magunknak egy legigyozelmet.
    Ovinkor:
    On mindent elhisz amit a TV-ben mondanak?”
  • 5. bali00004 2011. december 07. 16:45
    „4. Ovinkor
    hát nem is tudom. mert akkor senki nem tudott róla. vagy két nap múlva adtak ki egy szánalmas sajtó hírt, hogy hát mégis tudott róla valaki. csak hát pont nem az az ember akinek tisztje lett volna tudnia róla.”
  • 4. Ovinkor 2011. december 07. 11:32
    „1. bali00004 2011.12.05. 17:04
    Az izraeli "kémgépek" egy nemzetközi katonai program keretében repkedtek Magyarország felett. A program keretében norvég és román gépek is repkedtek felettünk, a mi gépeink is repkedtek minden felé. Az egész azt célozta, hogy szegény gépek hadd repüljenek már, mert miután felszállnak, már fordulhatnak is vissza az országhatároktól.”
  • 3. matuskaszilveszter 2011. december 06. 08:43
    „szánalmas!”
  • 2. Szólásszabadságvan??? 2011. december 06. 07:44
    „És ilyen esetben ki fizeti a révészt??
    Mert ugyi ez nem két forintjába került az adófizetőknek.”
  • 1. bali00004 2011. december 05. 17:04
    „és ez mikor történt? az Izraeli kémrepülők előtt, vagy után? mert ugye azokat nem kényszerítették a nagy Magyar vadászgépek semmire.:-) meg a felelősökről se tudni semmit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cipős Doboz Akció - Sopronban is elkezdődött

A Baptista Szeretet Szolgálat 2011-ben is meghirdette a rászorult gyermekek megajándékozását célzó… Tovább olvasom