Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Az adósságról tárgyaltak Sopronban

A megállapodás, azaz az átvállalt konkrét összeg megnevezése legkésőbb februárra várható.

– A devizahitelesek után az önkormányzatokat is kihúzza a kormány az adósságcsapdából. Ez nemcsak a városvezetésnek fontos, hanem a soproniak számára is – fogalmazott Fodor Tamás polgármester azon a sajtótájékoztatón, amit a Varga Mihály tárca nélküli miniszterrel folytatott megbeszélés után tartottak a városházán.

Varga Mihály elmondta, az ország egyik legnagyobb problémája a 2010-ben örökölt adósságállomány. Míg korábban a bankok szinte az emberek, vállalkozások és önkormányzatok után dobták a hiteleket, mára országos problémává vált az adósságcsapda, amit mindenképpen kezelni kell.

Az önkormányzatok Varga Mihály szerint két úton is felhalmozhatták hiteleiket. – Egyrészt az előző kormány intézkedéseinek végállomásaiként, mivel feladatokat kaptak, de hozzárendelt pénzt nem, másrészt a felelőtlen döntések időszakában – mondta a tárca nélküli miniszter, aki hangsúlyozta: az év végéig az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát még az év végéig átvállalja a kormány, ez mintegy 100 milliárd forint.

Most a városokkal tárgyalnak, s a hitel mértékétől és az adóerő nagyságától függő mértékben, de nagyjából a felét vállalják át az adósságállománynak. Sopronnak többféle hitele is van, meg kell vizsgálni mit és milyen mértékben konszolidálnak.

Mindez nem jár az államadósság növekedésével – emelte ki Varga Mihály, hiszen ezek a hitelek eddig is részei voltak annak. Az államadósság központon keresztül a jövőben egyben fogják kezelni, így a feltételek is optimálisabbak.

A miniszter végül elmondta, bízik benne, hogy mire a városi költségvetésnek el kell készülnie, tehát februárra elkészül az a megállapodás is, ami megszabadítja Sopront hitelei egy részétől.

Hogy ez mennyi? Fodor Tamás kerekítve mondott 16 milliárd forintot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronban is tüntettek az egyetemisták - fotók

A soproni hallgatók egy csoportja szerdán este az egyetem B épületétől vonult át a Fő térre. Közben… Tovább olvasom