Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Autoliv: már óvatosan fejlesztenek

Sopronkövesd - Az egyes európai országokban bevezetett roncsprogramnak köszönhetően ötvenegy új munkavállalót vehetett fel az Autoliv Kft. Igaz, az akció már lecseng, de a cég a két új, nagyobb megbízásától várja a stabilitást.

A válság a hazai autóipari beszállítókat, így a sopronkövesdi Autoliv Kft.-t sem kerülhette el. Az elmúlt hónapokban az elmaradt megrendelések miatt jelentős, több mint százfős létszámleépítésre kényszerült a cég. A közeljövőben kiderül, hogy a több európai országban is bevezetett roncsprogram hatása átmenetileg segített az autóiparon, vagy a kezdő lökést adta meg az ágazat talpra állásához. Az Autoliv ugyanis a kedvező piaci környezet hatására augusztus végétől ismét fejlesztésbe kezdett, 51 új munkavállalót vettek fel. Ezzel az alkalmazotti létszám eléri a 879 főt, míg a cég fénykorában 988-an dolgoztak.

– A roncsprémiumnak köszönhetően megnőttek a megrendelések – mondta el portálunknak Martin Rumpf ügyvezető igazgató. – Az akció azonban kifutóban van. A sopronkövesdi üzem ezenfelül két nagy beszállítási lehetőséget kapott. A Mercedes E osztályhoz, illetve az Opel Astrához gyárthatunk biztonsági öveket. Nagy kérdés, hogy ezek az új megbízások mennyire váltják ki, illetve veszik át a roncsprémium helyét. Az itteni telephely helyzete stabil, az anyacég potenciálisan számít a munkánkra.

Növekedésre várva: A biztos, de folyamatos munkaadásra koncentrálnak az Autoliv Kft.-nél. Fotó: Magasi
Növekedésre várva: A biztos, de folyamatos munkaadásra koncentrálnak az Autoliv Kft.-nél. Fotó: Magasi

Martin Rumpf hozzátette: az új munkavállalókat egyelőre három hónapig tudják foglalkoztatni. Ennek oka, hogy a cégvezetés tanult az elmúlt év tapasztalataiból. Tavaly ugyanis a megrendelések hirtelen lecsökkentek és az üzem egy része munka nélkül maradt. Most ezt szeretnék elkerülni.

– A termékeink kilencvenkilenc százalékát exportáljuk – folytatta az ügyvezető igazgató. – Magyarországon a győri Audinak, illetve az esztergomi Suzukinak vagyunk a beszállítói. A megrendelésekből azt tapasztaljuk, hogy inkább az olcsóbb, kis kategóriás autókra van kereslet.


A roncsprémiumról

Több mint tizenegy uniós országban vezették be idén tavasszal az úgynevezett roncsautó-prémiumot. Az akció lényege, hogy az állam támogatást ad a használt, korszerűtlen autók újra cseréléséhez. A fő szempont az volt, hogy ezzel ösztönözzék az új autók eladását, ezáltal piacot teremtve az autógyáraknak.

 

Olvasóink írták

  • 4. xxxxy 2009. szeptember 14. 10:52
    „Csak kár hogy a dolgozók 90%-a besúgó,a főnökség meg már akkor is kirugathat ha nem tetszik az ember képe.”
  • 3. unkown 2009. szeptember 13. 20:43
    „és törődnek a bejárósokkal is, saját busz szállítja őket...
    az ilyeneket kellene támogatni, meg is érdemelnék.”
  • 2. zotya975 2009. szeptember 13. 13:33
    „Parancsolj Intel.:AUTOLIV IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.

    Magyarország UJMAJOR 0216/3
    9483 SOPRONKÖVESD, GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

    Telefon: +36-99-536 300”
  • 1. Intel 2009. szeptember 12. 17:19
    „Milyen tisztaság van...
    Na és micsoda szép nők:)
    Hol lehet jelentkezni???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csődtörvény tükrében

2009. szeptember elsején léptek hatályba a csőd- és felszámolási eljárást szabályozó új rendelkezések, amelyeknek megismeréséhez segítséget nyújt a Sopronban szervezett konferencia. Tovább olvasom