Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Ausztriai és magyar ítélet a gázoló osztrák rendőr ügyében?

Magyarország-Ausztria - Tovább bonyolódnak a magyar fiút halálra gázoló osztrák rendőr ügyének szálai. A férfinak Magyarországon segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie, Ausztriában – ugyanezért – súlyosabb dolgokkal vádolják. A magyar ügyészség és az osztrák bíróság egyaránt készül a tárgyalásra.

Egyre érdekesebb fordulatokat vesz a "gázoló osztrák rendőr" ügye. Mint ismeretes, tavaly júliusban egy ausztriai rendőr okozott halálos közúti balesetet a 85-ös főúton. A baleset Magyarországon történt, a férfi azonban "hazamenekült", így ügyét mindkét ország rendőrsége vizsgálta.

Magyar részről lezárult a nyomozás, a rendőrség vádat emelt. Az ügy pikantériája: Ausztriában szintén készülnek a bírósági tárgyalásra, márpedig senkit sem lehet két országban ugyanazért a bűncselekményért elítélni.

– Az osztrák férfi tavaly július 27-én VW Passatjával Győr felé haladt,
amikor hajnali 1 óra 20 perckor halálra gázolta a 19 éves nagycenki fiút a 85-ös főút Pereszteg és Fertőszentmiklós közötti szakaszán – elevenítette
fel az eseményeket a Kisalföld érdeklődésére Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrkapitányság sajtószóvivője. – A szakértői
vélemények kiderítették: a fiú megszegte a gyalogosközlekedés szabályait, mivel az úttesten, ittasan, fényvisszaverő ruházat nélkül gyalogolt. A történtekért a felelősség tehát őt terheli.

Az ütközéstől a gyalogos felcsapódott a kocsi motorháztetejére, betörte a
szélvédőt majd az út menti árokba esett. A baleset utáni események már
ismertek, hiszen azokról a Kisalföld több alkalommal beszámolt. Az osztrák elhajtott, majd mivel észrevette, hogy a helyszínen maradt az első rendszámtáblája, visszatért az addigra már halott fiúhoz. Akkorra már egy magyar autós is megállt a helyszínen. Az osztrák visszaült az autójába és elhajtott, hiába üldözték a rendőrök és a szemtanú, Nikitschnél sikerült átérnie Ausztriába.

A rendőr elbújt, ám végül a nyomozók házkutatási engedéllyel kopogtattak nála és előállították. Ausztriában tehát szintén megindult ügyének vizsgálata, augusztusban már arról írtunk, a férfi vértesztje 1,2 ezrelékes alkoholszintet mutatott. Ausztriában időközben szintén lezárult a nyomozás, és – az érdekesség kedvéért – ott szintén a bíróság elé került a férfi ügye.

– A 34 éves rendőr 650 ezer forintnyi biztosítékot, azaz óvadékot helyezett Magyarországon letétbe, és az ügy lezárultáig szabadlábon védekezhet, a magyar ügyészség előtt – tette hozzá Kocsis Tünde, aki azt is elmondta: mivel Magyarországon nem nyert bizonyítást, hogy a gázoló fogyasztott-e alkoholt, az ügyészségnek átadott nyomozati anyag erre nem tér ki.

Ausztriában azonban tényként kezelik az alkoholfogyasztást. Azonban nem csak ez tűnik visszásnak az egyre szövevényesebb ügyben, hanem az is, hogy míg Magyarországon segítségnyújtás elmulasztása a vád, Ausztriában halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt kellene felelnie.

Már a kezdetekben arról volt szó, hogy az ügyben együttműködik a magyar és az osztrák igazságszolgáltatás, ezért érthetetlen, hogy mi indokolja a "dupla" eljárást. – A vádemelés megtörtént, Magyarországon gyorsított eljárással folyik az ügy – válaszolta megkeresésünkre Riba Katalin, az ügyészség szóvivője, aki azt is hozzátette, kizártnak tartja, hogy ugyanebben a történetben vonják felelősségre a gázolót.

Osztrák források ugyanakkor már azt is tudják, a burgenlandi férfi perét a közeljövőben – ugyanebben az ügyben – a korneuburgi bíróságon tartják.

Olvasóink írták

  • 16. zotyo 2009. április 12. 10:25
    „Ungi!Remélem szavaid valahol meghallgatásra találnak és tényleg bűnhődik az aki megérdemli!”
  • 15. ungi 2009. április 12. 08:57
    „Becsület! Az, hogy az osztrakok is eljarast inditottak ellene, azt jelenti, hogy ök is felelössegre vonjak. Nem felfüggesztettet kap, az egyszer biztos. Magaban az, hogy rendör volt, mar egy sulyosbito körülmeny. Ott, ha valamit elkövet az ember, nincs sogor, koma vagy jobarat, aki kihuzzon a szarbol. Bünös, tehat megkapja a büntetest. Ebben biztos lehetsz!”
  • 14. Becsület 2009. április 12. 06:35
    „Tisztelt Hölgyek Urak!
    Elképesztő, hogy ember ilyen jellemtelenül viselkedjen, mint ez az osztrák, aki ráadásul rendőr remélem csak volt!?. Természetesen nem csak reá vonatkozik e megjegyzésem. Baleset mindenkivel történhet, persze nem törvényszerű, de hogy az áldozatot otthagyja az okozó, az már undorító és felháborító! Jó magam egy alkalommal egy cicát ütöttem el, de még akkor is megálltam és odamentem megnézni, hogy él-e. Nem egy ember esetében! Ennél aljasabb tettet(!), nem tudok elképzelni és remélem, hogy megkapja a méltó büntetését!!?.
    Baleset mentes vezetést kívánok mindenkinek.”
  • 13. Orfeusz 2009. április 11. 12:07
    „9: Ha M. Attila Bécsben leszúrt egy nőt, az rablógyilkosság. Életfogytiglanra kell ítélni, hogy többet ne szívhassson szabad levegőt. Ha ezt eltitkolja a sajtó, bűnrészessé válik. A tisztességes magyar ( és osztrák ) állampolgárok érdekében a bűnt szigorúan és a nyilvánosság előtt meg kell torolni!”
  • 12. Orfeusz 2009. április 11. 12:02
    „A gázoló rendőr kioltott egy fiatal életet! Semmilyen büntetés nem kevés neki, a magyar törvények túl engedékenyek az ilyen fajta gyilkosságnál. Van, ahol ezért nem felfüggesztett és fogház jár, hanem súlyos börtön! Semmi hír a fiatal Wilfing Áront elgázoló gazemberről sem! Talán futni engedik vagy elsumákolják
    az ítéletet!? Nálunk minden előfordulhat.......”
  • 11. jockey 2009. április 11. 11:18
    „Érdekes a helyzet, mert ugyanazért a bűncselekményért nem lehetne két bíróságon is felelősségre vonni a fickót. Elvileg. Még ha úgy is értelmezzük, hogy nálunk a segítségnyújtás elmulasztása, ott pedig az ittasan elkövetett halált okozó testi sértés miatt van az eljárás, a tett attól még ugyanaz. Szóval érdekes.
    A gyalázat pedig az, hogy nálunk nem ittasan elkövetett halált okozó testi sértés és segítségnyújtás elmulasztása, hanem csak az utóbbi miatt folyik az eljárás. Ráadásul az óvadék is remek dolog. Mi az a 650 ezer forint egy osztrák rendőrnek? Kb. 1 havi fizetése! Tehát, ha úgy gondolja, soha többet nem jön Magyaroroszágra és 1 havi fizetésének megfelelő összegért megúszta itt azt, hogy ittasan halálra gázolt egy embert, még ha az illető is hibás volt a dologban.”
  • 10. zeta62 2009. április 11. 09:57
    „9. Ing.Böck 2009.04.11. 08:04

    Ha valamit nem értesz, csak kérdezz nyugodtan!!!
    Itt épp azt boncolgatjuk, mennyivel jobb nálatok az igazságszolgáltatás. Ő tuti azt fogja kapni, amit érdemel.
    Az ilyen szemetekből sajnos mindenhol van, ne is engedjétek többet haza, az ilyet villamosszékbe kell ültetni.”
  • 9. Ing.Böck 2009. április 11. 08:04
    „Rendkivül érdekes, sokkal érdekesebb, mi lesz a sorsa M.Attila honfitársunknak, aki Wienben
    40 Euroért és egy telefonért leszúrt egy osztrák nöt, vajon ezt a "kisalföld" miért hallgatja el ?
    Talán szégyelli ?”
  • 8. menyus 2009. április 11. 07:27
    „sajnos a magyar törvény nagyon gyenge.meg a magyar rendőrség is.nem kell messze menni Mosonmagyaróváron a tescó hipermarlket parkolója 95°% szlovák nem mer be menni rendőr.kerezbe kasul vannak a szomszédos emberek.ők dirigálnak.menj ki te szlováékba dirigálj egyből ott lesz 20 rendőr.”
  • 7. Lárika 2009. április 11. 02:39
    „Ha egy magyar csinálta volna ezt Ausztriában, már fölakasztották volna...”
  • 6. Intel 2009. április 10. 22:28
    „Kukac40
    Nagyon sokszor tettem fel ezt a kérdést...
    Miért nincsenek hatalmas ellenőrzések szombat estéken?
    Miért nem szedik össze a drogosokat???”
  • 5. Alajos 2009. április 10. 20:38
    „"A történtekért tehát a felelősség őt (mármint az áldozatot, a gyalogost) terheli." Kérem a Kisalfold munkatársát, szíveskedjen megerősíteni vagy javítani a mondat (és talán a cikk) tartalmát:
    Ha a rendőrségi szóvivő szó szerint ezt mondta, akkor a hazai rendőrök-nyomozók valószínűleg hibáztak:
    Az osztrák legénynek nagyobb volt a sebessége, mint a belátott út hossza. Ezért véleményem szerint a mondatből egy apró, de nagyon lényeges szó, az "is" kimaradt.
    Ha az osztrák rendőrök megállapították, hogy a kolléga ittas volt, akkor ezt a magyar kollégák miért nem fogadják el? Nem segítség elmúlasztása, hanem kétszeresen cserbenhagyásos bűneset történt, még akkor is, ha ez a fogalom valami csacskaság miatt törlődött a jogtárból...
    Hogy az apróságokról (megállási kötelezettség, menekülés közbeni gyorshajtás, stb.) most ne is csacsogjunk...”
  • 4. Kukac40 2009. április 10. 20:27
    „Az, hogy ittas volt az, hogy segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszint, már nemszámít? Osztrák részről bizonyított, akkor miért nem használják fel itt is a vérvétel eredményét? Miért nincs magyar részről bizonyítva? Ez röhely, szégyen. Magyar rendőrség, magyar igazságszolgáltatás. A soproni rendőrök éjszaka miért nem ellenőrzik a szórakozóhelyekről (bárok, discók, casinók) kitámolygó vendégeit?”
  • 3. bogote 2009. április 10. 20:20
    „Meg fogja uszni, hisz a szerencsétlen " áldozat a hibás!!" Vagy tévedek??”
  • 2. Goldmund 2009. április 10. 18:10
    „"Mivel Magyarországon nem nyert bizonyítást, hogy a gázoló fogyasztott-e alkoholt, az ügyészségnek átadott nyomozati anyag erre nem tér ki. ....Ausztriában azonban tényként kezelik az alkoholfogyasztást. "

    Kezdem megérteni, miért jobb a közbiztonság Ausztriában, mint nálunk. Ott úgy látszik, a bűnöst meg szokás büntetni, míg nálunk tisztára akarják mosni.”
  • 1. SzImike 2009. április 10. 17:02
    „Ha egy magyar megsérti az osztrák törvényeket, nagyon megrángatják. Ha ez fordítva történik Magyarországon, általában megússzák (ez igaz a parkolásra is). Kíváncsian várom a végeredményt, bár szerintem nem fogok meglepődni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szigorúan ellenőrzik a termékdíj-befizetést

Sopron - Szigorú ellenőrzéseket tervez a pénzügyőrség a környezetvédelmi termékdíj köteles árukat… Tovább olvasom