Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Ausztriában gyakorolhatnak a soproni tűzoltók is

Egy ausztriai kiképzőbázison gyakorolhatják a lángoló belső terek oltását az év második felétől a Győr-Moson-Sopron megyei tűzoltók - mondta el Sallai Péter alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató hétfőn.

Egy az osztrák társszervekkel közösen benyújtott pályázaton nyert pénzből épül fel az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt) az a zegzugos gyakorlópálya, ahol a bevetési helyzethez hasonló szituációban, "a lángtenger közepén" gyakorolhatnak munkatársaik, miközben az erre kiképzett parancsnokok azt figyelhetik, pszichológiailag mennyire alkalmasak beosztottaik a feladatra.

Csuka Zsolt alezredes, Sopron tűzoltóparancsnoka elmondta: március végére készül el a gyakorlópálya, amelynek megvalósítására 2009-ben pályázott a soproni és a burgenlandi tűzoltóság. A háromszintes épületként kialakított gyakorlóteret átadása után a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem munkatársai vehetik igénybe, de azon dolgoznak, hogy a vasi és a zalai kollégák számára is megnyíljon majd ez a lehetőség.

Olvasóink írták

  • 2. pernyekergető 2011. március 02. 08:29
    „istván51!
    Nos ez nem arról fog szólni amire te gondolltál. Ha érdekel a lényeg akkor nézd meg a kétnyelvü honlapot: www.brandhaz.eu . Ha kérdésed van üzenj szívesen válaszolok.”
  • 1. istván51 2011. március 01. 21:54
    „Gratulálok nekik!
    De remélem nem ugy lessz mint néhány éve Bécsujhelyen volt 3napos továbbképzés,és szegény lánglovagot ugykelett bevinni a szállodába mindig megbicsaklott a lába az egész napos "kézi munkátol”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felforgatták és szétverték az Öko Plant irodáját

Ismeretlenek hétfőn hajnalban brutálisan szétverték a sopronhorpácsi Öko Plant Kft. irodáját.… Tovább olvasom