Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Átírták az Esterházy-kastély projektjét

Fertőd - Az örökségvédelmi hivatal (KÖH) átírta a fertődi Esterházy-kastély rehabilitációjának projektjét. Sokan nem értenek egyet az új verzióval, köztük a kastély miniszteri megbízottja sem. A KÖH szerint az új program a minisztérium álláspontjának felel meg.
– Nem az eredeti, az önkormányzatokkal és a régióval hosszas egyeztetést követően kialakult rehabilitációs terv, hanem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) által nemrég átírt kastélyprojekt kerül majd a kormány asztalára, hogy elnyerje a kiemelt minősítést. Ebben az új verzióban számos hiba fedezhető fel – kezdte Varga Kálmán, a fertődi Esterházy-kastély miniszteri megbízottja, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója.

– Az általunk összeállított anyag szerint a kastély a térség kulturális és turisztikai centruma lenne, ezért nagy hangsúlyt fektettünk a műemlékegyüttes és környezete infrastruktúrájának fejlesztésére. A programban egységes keretet alkottak a látogatót a kastélyra és vonzáskörzetére, így a világörökségi helyszínre felkészítő fogadóépület, a parkolók, a kastélyba vezető út, illetve a kastély előtti közlekedés rendezése, a dísztér helyreállítása, a 200 hektáros kastélypark egy részének revitalizációja, s a 2009-es Haydn-év méltó hátterének biztosítása. Úgy ütemeztük volna a munkákat, hogy a kastély mindeközben látogatható legyen. Elemi érdekünk lenne ez, hiszen a Haydn-évben legalább 300 ezer látogatóra számíthatnánk. A KÖH által átírt új verzió azonban a teljes forrást kizárólag a kastélyra fordítja, s olyan ütemezéssel, ami gyakorlatilag kivihetetlen. Olyan ez, mintha valakinek azt mondanánk, autózza le a Fertőd–Sopron közötti távot öt perc alatt. Ami a legsúlyosabb baj, hogy a kastélyt két-három évig be kellene zárnunk.

– Más gond is akad: a Haydn-év ünnepi eseményeit a felújítandó bábszínházban rendeznék, noha a helyreállítási tervek még el sem készültek. Ami most a kormány asztalára kerülne, abban az anyagban már nincs szó fogadóépületről, környezetfejlesztésről. A KÖH-anyagot abban a reményben írtam alá, hogy a kormány részéről való elfogadás és az uniós források szerződéskötése közötti idő során sikerül konszenzusra jutni a projekt részleteit illetően – tette hozzá Varga Kálmán.

– Az Esterházy-kastéllyal kapcsolatban együttműködtünk a minisztériummal, s az általunk átadott program a tárca álláspontjának felel meg – reagált a felvetésekre Bendi Lajos, a KÖH titkárságának főosztályvezetője. – Véleményünk szerint a kastélyegyüttes még szabadon álló több mint húszezer négyzetméteres területét kellene funkciókkal ellátni, semmint új, mintegy 800 millió forintba kerülő fogadóépületet emelni.

Négy fogadóterületet is kialakítunk a meglévő tömbökben, így például az egyiket a Gránátos-házban, amely világörökségi tematikát is tükröz majd. A bábszínház pedig nem a színtere, hanem a díszterem mellett kiegészítő helyszíne lesz a Haydn-év eseményeinek. Az épületet 2009 májusára rendezvények befogadására alkalmassá tesszük. Úgy véljük, a kastélyrehabilitáció javasolt ütemezése biztosítja a műemlékegyüttes részleges látogathatóságát. Másrészt hangsúlyozni szeretném, az új verzió is tartalmaz megvalósításra váró infrastrukturális fejlesztéseket a közlekedés területén is.


Továbbítottákaz új verziót
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség cégvezetője, Horváth Jácint lapunk érdeklődésére elmondta: a fejlesztési tanács elfogadta az új verziót, és szakmai bírálatra továbbította azt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, ahol még módosító indítványok is születhetnek. A pozitív kormánydöntés és a pénzügyi szerződéskötés között maximum fél év telhet el, ez idő alatt is árnyalhatják a projekt egyes pontjait.












Gosztonyi Miklós

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péntektől már lesz közvilágítás a Deák téren

Sopron - A Deák tér egy részén hat hete nincs közvilágítás. A szolgáltató tervei szerint mától ismét… Tovább olvasom