Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Áthelyeznék a soproni vidéki autóbusz-pályaudvart?

Alapjaiban, a tervek szerint jó irányban szerveznék át a közösségi közlekedést Sopronban. Először a megvalósíthatósági tanulmányt készítenék el.

Az elmúlt közgyűlésen a képviselők úgy döntöttek, hogy részt vesznek a Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése" című előkészítési komponens pályázaton.

Nézzük részletesen, hogy mit is takar a kissé bonyolult megfogalmazás.

A projekt célja Sopron városközpontjában a közösségi közlekedési módok együttműködésének továbbfejlesztése.

További célok:

- új intermodális csomópont kialakítása, amely optimálisan hasznosítja a meglévő végállomások és állomások számára rendelkezésre álló tereket,

- minőségi változás elérése a belváros alapvetően gyalogos és kerékpáros forgalomra szervezett életében,

- lehetővé tenni a jelenleg túlterhelt, és szűk keresztmetszetet okozó buszpályaudvar kedvezőbb kapacitással, esetleg új helyszínen való kialakítását,

- korszerű információs kapcsolatot biztosítani a vasúti-, a helyi és helyközi autóbuszos forgalomban résztvevőknek,

- biztosítani a tömegközlekedést használók kulturált átszállási, várakozási, megállási feltételeit is.

A projekt keretében gondoskodnánk a belváros szívén áthaladó vasútvonal legzajosabb (gyorsítási és lassítási) szakaszának zajvédelméről is, illetve gyalogos kapcsolat (aluljáró) kiépítésére is megoldást keresnénk, megteremtve ilyen módon egy élhetőbb és emberközpontúbb városrész feltételeit. Az aluljáró közvetlen kapcsolatot biztosítana a vasúti pályával kettészelt északi és déli városrész között.

A soproni önkormányzat 193 millió forintos támogatásra adja be pályázatát. Az önerő nulla százalék. Fontos, a támogatásból először a Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányt készítik el. Az, hogy a fentebb felsorolt tervek megvalósulnak-e, arról később kell dönteni, illetve arra később lehet pályázni.

Olvasóink írták

  • 7. gmentes 2011. július 06. 15:12
    „Már megint ez a hír! Kb. tíz éve téma.”
  • 6. Bokk 2011. július 05. 22:38
    „Nem derül ki, hogy hová tervezik az aluljárót. A vasútállomásnál elkelne egy alul- vagy felüljáró, hihetetlen, hogy egymástól három km-re lehet csak átjutni a síneken. Ez is kocsiba késztethet embereket.

    A buszpályaudvar helyét akkor rontották el, mikor a vasútállomásnál lévő, üresen álló területet áruház építésre szánták. Pedig már akkor úgy volt, hogy átkerül oda a pályaudvar.
    Vélhetően nem is a vidéki buszpályaudvart kellene áthelyezni, hanem a helyit. Kinn a város szélén nincs túl jó helyen, egyes szakaszokon egymást érik a buszok, máshol pedig alig jár.

    A Vándor Sándor utcánál lehetne a Jereván autós felé átjáró, illetve a Besenyő utcát át kellene hozni a vasúton. Még ha fizikailag úgyis alakítanák, hogy ne lehessen száguldozni, ez az egérút is levenne a tágabban vett belváros terheléséből. A Győri úton pedig alapvető hiba a sok-sok lámpa, összesen egy csomóponttal és szervizutakkal folyamatosabbá lehetne tenni a forgalmat.
    Plusz némi kerékpárosbarát hozzáállás, pl. nyitott kerékpársávok parkolók helyett, illetve az elsőbbség kérdésének újragondolása a kerékpárutaknál és alapvetően megváltozna a város közlekedése.”
  • 5. matuskaszilveszter 2011. július 05. 14:28
    „az biztos hogy jól néznek ki az uj buszmegállók de a tisztelt illetékeseket állítanám be esőben pl:2 ember nem ázik a többi élvezi a lágyviz kellemes hatásait”
  • 4. pusz 2011. július 05. 08:58
    „Tessék mondani SMJV Önkormányzat és Kisalföld Volán? Az e cikkben lefestett rengeteg milliós pályázatuk is tartalmaz olyan "rejtett" értékeket,mint az előző? Vagyishogy a színes-szagos buszmegállók inclusíve vízzel elárasztottak is egyben,mivelhogy a totemoszlopok felállításával egyidejüleg a buszmegállók egyik oldalát el tetszettek távolítani és vinni(Önök,nem mások,ugyanis nem színes fémből voltak).És mivel Sopronban vagy harangoznak,vagy a szél fúj,esőben nincs száraz pontja a vityilóknak.
    És az is része a megapályázatnak,hogy a buszvezetők újra dohányoznak vezetés közben?”
  • 3. matuskaszilveszter 2011. július 05. 08:19
    „A helyére meg építsünk lakóparkot ! úgyis olyan kevés van még!”
  • 2. 1soproni 2011. július 05. 08:06
    „Az új buszmegálló táblák működnek már? Amikor utoljára néztem, még nem működtek. A minap kocsiból azt láttam, amint egy néni a régi kis táblán nézegeti a menetrendet az Erzsébet utcában. A nagy táblán menetrend is van, vagy csak azt látni, hogy merre jár a busz?
    Amúgy rengeteg buszt látok a piros lámpáknál is álldigálni. Nem úgy volt, hogy azok zöldet kapnak? Vagy csak ha késésben vannak?”
  • 1. bobo 2011. július 05. 02:10
    „Megmondom én 193 millió forint helyett ingyen is, mi a probléma: a városba 1 bevezető (Lackner Kristóf) és egy kivezető (Győri út) van, ha a legnagyobb forgalmat nézzük. A fenti ötletek egyikre sem nyújtanak megoldást. Mert ha áthelyezik a buszvéget a síneken túlra, akkor is be kell jönniük a Csengery utcáig, mert másfele nincs kiút. Ahogy a déli elkerülő út is hiányzik. Ezek megoldására kellene költeni, nem megint színes-szagos buszmegállókra az ingyenpénzt. Ja meg persze olyan utakra, amik nem fagynak szét pár év alatt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lódarazsak a brennbergbányai ifjúsági táborban

Lódarazsak telepedtek le a brennbergbányai ifjúsági tábor egyik épületére. A tűzoltók elhárították a… Tovább olvasom