Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Átalakítják az iskolát, tűzoltóautó érkezett

Önerőből, 43 millió forintból kezdődött el Lövőn az általános iskola átalakítása. A tervek szerint jövőre folytatódik az óvoda korszerűsítése, valamint a szolgáltatóközpont kibővítése.

– A várakozás éve volt az idei, számos pályázaton vettünk részt, ám sajnos több beadványunkat is elutasították – kezdte Lövő elmúlt évének rövid összefoglalóját Balics János polgármester. – Igaz, legutóbb a LEADER esetében sikerrel jártunk, ugyanis mintegy tizenegymillió forintból új játszóteret alakíthatunk ki. Az iskolánál már nem voltunk ennyire eredményesek. A képviselő-testület úgy határozott, nem várunk tovább és önerőből, 43 millió forintból alakítjuk át az intézményt. A döntésnek két oka is volt, egyrészt folyamatosan emelkednek az építőanyagárak, valamint továbbra is bizonytalan, mikor kapunk pályázati forrást. Ennek jogosságát az is bizonyítja, hogy a már elvégzett fűtéskorszerűsítésnek köszönhetően 40 százalékkal csökkent a kiadás. Az épület átépítése már folyamatban van, a munkálatok során új tantermeket alakítanak ki. Az óvoda külső-belső felújítását, amennyiben nem jutunk pluszforráshoz, szintén önerőből tervezzük megvalósítani. A mintegy 30 millió forintos beruházás jövőre veheti kezdetét.

A polgármester hozzátette: a helyi tűzoltó-egyesület sokat köszönhet az összefogásnak. Így sikerült üzembe állítani egy újszerű, Ausztriában vásárolt, teljesen felszerelt tűzoltóautót. A sportélet esetében azonban változások várhatók. Az egyesületek, bár eredményesen szerepelnek, kevés helybéli kap játéklehetőséget. Az önkormányzat elvárása, hogy több helyi fiatal játszhasson a jövőben.

– A szolgáltató- és kulturális központ működése során bebizonyította, hogy nagy szükség van rá – folytatta Balics János. – Éppen ezért további fejlesztéseket tervezünk; célunk, hogy a civil és társadalmi szervezeteknek egy helyen, azaz itt legyen a központjuk. A már beadott ötvenmillió forintos pályázatunk túljutott az első fordulón és minden esély megvan arra, hogy megkapjuk a támogatást. A régi álmunkról, a tizennyolc települést összefogó mikrotérségi sportcsarnok megépítéséről sem tettünk le. Keressük a megfelelő forrást és a lehetőségeket, hogy mihamarabb elkészülhessen a hiánypótló és sokak által várt létesítmény.

Olvasóink írták

  • 1. Dörgés 2009. december 29. 13:27
    „Ez igen. Minden elismerésem Lövőé és az ottani vezetőségé és segítőié. Azt hiszem, tanulhatnának tőlük a soproni és környéki ,,kedves" vezetőség. További sok sikert és egészséget kívánok céljainak eléréséhez.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

185 millió forintot nyert 18 pályázó

A közelmúltban bírálták el az úgynevezett LEADER-térség pályázatait, amelyen négy területre lehetett… Tovább olvasom