Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Átadták az év smasszere díjat Sopronkőhidán

Sopronkőhida - A nehézségek ellenére kiválóan teljesített a sopronkőhidai fegyintézet az elmúlt évben – hangzott el a keddi állománygyűlésen. Az év smasszere díjat is átadták.
Ünnepélyes állománygyűlést tartottak kedden a Sopronkőhidai Börtön és Fegyházban. Dr. Pantali Zoltán dandártábornok, a fegyintézet parancsnoka beszédében elmondta, az intézmény a nehézségek ellenére ellátta a feladatát, nem történt rendkívüli esemény az előző évben.

– A személyi állomány az utóbbi négy év alatt több mint 70 százalékban kicserélődött – fogalmazott a parancsnok, aki hozzátette, fiatal és jobbára a büntetés-végrehajtásban tapasztalatlan kollégák érkeztek a hét nyugalmazott tiszt és tizenhét tiszthelyettes helyére.

A parancsnok kitért arra is, hogy az intézet falai között közel hétszáz elítélt tölti szabadságvesztését. Hatvan százalékuk vagyon elleni, harminc százalékuk erőszakos bűncselekményt követett el. Az átlagos büntetési idő hét évre tehető, de harminc „életfogytos" is itt tartózkodik. A fogvatartottak átlagéletkora kevesebb mint harminchárom év.

A következő év feladatai között dr. Pantali Zoltán egy kápolna létesítését nevezte meg, ahol száz fogvatartott vehet részt istentiszteleten. Ezenkívül cél a biztonság további erősítése, többek között egy kábítószer-kereső kutya kiképzésével. Mint kiderült, az intézetbe érkezett csomagokban az elítélteknek több alkalommal próbáltak meg kábítószert bejuttatni.

A keddi rendezvényen átadták az év smasszere díjat is, melyet Pála Gyula vehetett át. Dömény Sándor dandártábornok, megbízott országos parancsnok is részt vett a gyűlésen, értékelésében kiválónak minősítette a sopronkőhidai fegyházat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják az egyetem könyvtárát

Sopron - Több mint négymillió forintos költséggel felújítják az egyetemi könyvtár műemlék… Tovább olvasom