Kisalföld logö

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 9°C | 17°C Még több cikk.

Át kell tervezni a parkolóházat Sopronban, az Árpád utcában

Át kell tervezni a parkolóházat Sopronban, az Árpád utcában
Már hetekkel ezelőtt levonult a régész és csapata az Árpád utcai ásatásról, a nagyon várt parkolóház helyén azóta csak a feltárt római kori falakat őrzik a kerítés mögött. Ám ezek azok a kövek, amik miatt át kell terveztetni az épületet.

Jelenleg a parkolóház alapozásának újratervezése zajlik a régészek által összeállított dokumentáció alapján. Ez a tervezés szükséges ahhoz, hogy végleges engedélyekkel rendelkezhessünk a parkolóház megépítéséhez. Amint konkrét határidőkről be tudunk számolni, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot

– közölték érdeklődésünkre a városházán. Az áttervezésre az értékes római kori leletek miatt van szükség. A hatalmas épületet tartó, a föld alá is több méter mélységbe nyúló betonoszlopok nem kerülhetnek oda, ahol a scarbantiai falak állnak. Ezeket, akkor is, ha látni már nem fogjuk őket, meg kell őrizni az utókornak. Bár az önkormányzat – előrelátóan – korábban sem mondott határidőket a parkolóházra, optimista előrejelzések szerint már akár idén indulhatott volna a kivitelezés. Nyilvánvalóan nem fog.

Pedig a „Parkolót, szabad parkolót szeretnék!" fohászok gyakorlatilag állandósultak a belvárosban vagy a közelében járva, ki-ki vérmérséklete szerint téve hozzá még gondolatait. Mert parkolóhely alig van, a soproniaknak is kevés, most meg idegenforgalmi főszezon van... Éppen ezért rendkívül fontos és nagyon várt beruházás lesz az Árpád utcai parkolóház, aminek kivitelezése viszont alaposan megcsúszott.
 
A parkolóház terveit a római kori falak egy részének megőrzése miatt kell átdolgozni.
Először jött a lőszermentesítő csapat, aztán a régész, aki alighogy ásni kezdett, második világháborús sírokat talált a területen tavaly nyáron. Már emiatt is csúszott a feltárás, hiszen a kényszertemetőben nyugvó holtakat – civileket és katonákat – exhumálni kellett és kegyelettel újratemetni. Miután folytatódtak az ásatások, kiderült, leletekben, értékekben gazdagabb a terület, mint gondolták, de jött a tél. A feltárás tehát idén is folytatódott és a Györke Réka régész vezetésével dolgozó feltáró csapat egyre látványosabban rajzolta ki a laikusok számára is jól látható falmaradványokat. Kétezer év üzent a ma emberének, s ugye mondani sem kell, az ókori Scarbantiát nem érdekelték a huszonegyedik századi parkolási gondok...

Az Árpád utcai parkolóházban egyébként a külső helyekkel együtt háromszáz autó fér majd el négy szinten.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A 25 ezredik látogatót köszöntötték a fertődi Rózsakertben - fotók

A 25 ezredik látogatót köszöntötték a fertődi Rózsakertben - fotók
A Felvidékről érkezett Forró család díszoklevelet és egy rózsatövet vehetett át ajándékként. Tovább olvasom