Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

ÁSZ jelentés: hibákat találtak a NYME gazdálkodásában

Az Állami Számvevőszék szerint a Nyugat-magyarországi Egyetem gazdálkodásában voltak szabálytalanságok, de az utóbbi időben jól takarékoskodtak.
  
A Nyugat-magyarországi Egyetem 2009-2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzése során az Állami Számvevőszék megállapította, hogy az érintett időszakban az egyetem pénzügyi egyensúlya részben volt biztosított, az egyensúly fenntartása az intézmény által hozott takarékossági intézkedések és esetenként az irányító szervtől kapott pótlólagos támogatás révén volt biztosított.

Az ellenőrzés a pénzügyi gazdálkodás területén több szabálytalanságot tárt fel és megállapította, hogy az egyes vagyonelemek kimutatása, besorolása és mérlegértékük megállapítása sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak - közölte az Állami Számvevőszék.

A Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) 2009-2013 között tíz karon folytatott képzést. Az intézményben Savaria Egyetemi Központ néven egyetemi regionális központ, valamint Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ működik. A hallgatói létszám 2013-ban 10 097 fő volt, ami 4164 fővel kevesebb a 2009. évinél, ezzel összefüggésben az oktatók létszáma 15,4 százalékkal csökkent.

A NYME kiadásainak összege az ellenőrzött időszakban 77,9 milliárd forint volt, ehhez 46,6 milliárd forint költségvetési támogatást kapott. Az öt év alatt a NYME kiadásai 3,3 százalékkal, a bevételei összességében 2,9 százalékkal nőttek. Az egyetemnél a kiadási és bevételi előirányzatok tervezése szabályszerű volt, az előirányzatok módosítása, azok elszámolása megfelelt a jogszabályoknak és belső szabályoknak.

Az ÁSZ megállapította, hogy a rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások, a külső személyi juttatások, a dologi és felhalmozási kiadások, az ellátottak juttatásai előirányzatainak felhasználása, az intézmény működési bevételek beszedése nem volt szabályszerű, mivel a gazdálkodási jogkörök gyakorlása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Az egyetem két közalkalmazott kinevezési okiratában az alapilletmény összegét a jogszabályi rendelkezések alapján számítandó összegnél magasabb összegben állapította meg.

A külső személyi juttatásoknál a megbízási szerződések tartalma, teljesítése, számfejtése nem felelt meg a jogszabályoknak és a belső szabályoknak. Három számítástechnikai eszköz beszerzésénél megsértették a közbeszerzési eljárás lefolytatására előírt szabályokat. A térítési díjakat, költségtérítéseket nem alapozták meg önköltségszámítással.

A NYME nem rendelkezett a befektetett eszközök kétévenkénti leltározására vonatkozó felügyeleti szerv hozzájárulásával és a leltározást 2009-2012 között nem végezte el az egyes években. A feltárt hibák összege meghaladta a jogszabályban meghatározott jelentős összeget. Az egyetem a tulajdonosi ellenőrzési jogát az ellenőrzött időszak alatt megfelelően gyakorolta.

A jelentés megállapításai alapján az ÁSZ a felsőoktatásért felelős miniszternek, valamint az intézmény rektorának fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük. Ennek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzés keretében értékelheti.

Az állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézményeket érintő ellenőrzések célja annak megállapítása, hogy szabályos volt-e az intézmények pénzügyi és vagyongazdálkodása, a jogszabályi előírásoknak megfelelően működött-e belső kontrollrendszerük, az illetékes minisztérium szabályszerűen gyakorolta-e fenntartói és ágazati irányítói jogosultságait. Az ÁSZ a jelentéseket ütemezetten hozza nyilvánosságra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Légy Te is a hétköznapok hőse!

Öt- fős soproni középiskolás csapatok indulhatnak a négy ország részvételével szerveződő nemzetközi… Tovább olvasom