Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Árpád-kori vaskohókat találtak

A soproni Deák tér rekonstrukcióját megelőző ásatások szép sikerrel jártak.
A Soproni Múzeum szakemberei azonnal leállították a Deák tér GYSEV-igazgatóság előtti részén zajló földmunkálatokat, amikor a markológép által ásott gödörben érdekes nyomokra lettek figyelmesek: az agyagban égett foltok, s vöröses elszíneződés látszott.

– A földfelszíntől mintegy másfél méteres mélységben két kis Árpád-korabeli vaskohó alapjára bukkantunk, vassalakkal és vasércdarabokkal – mondta Gabrieli Gabriella, a múzeum régésze. – A X–XI. századi ipari emlék imolai típusú kohó lehetett, annak nincs kifolyónyílása, a vasat a falazat elbontásával szedték ki. A régészeti feltárás során a kohók alapjainál sikerült faszenet is összegyűjteni, amelynek segítségével pontosabb kormeghatározás válik lehetővé. Tervezzük a vasérc vizsgálatát is, bár valószínű, hogy az alapanyag a kora középkori kópházi vasércbányából származik.

– Azért is gondoltunk arra, régészeti szempontból szép leletre bukkanhatunk, mivel a tér alatt folyik – igaz, már lefedve – a Rák-patak – folytatta Gabrieli Gabriella. – Köztudott, hogy annak idején a patakok, folyók partjára szívesen telepítettek kohó-, fazekas- és más, iparral összefüggő telepeket. A vaskohókat – amelyek kategorizálásában régész kollégám, dr. Gömöri János élenjáró munkát végzett – fényképekkel és leírással dokumentáljuk az utókornak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tart a primőrök szezonja

Szemkápráztató zöldségek, korai gyümölcsök vonzzák a vásárlókat a standokhoz, az üzletekbe. Sokan azonban mégsem vásárolnak belőlük, és nem csak az áruk miatt. Attól félnek, hogy a különböző gomba- és rovarirtó szerekkel kezelt friss zöldségek mérgezőek. Arról nem is beszélve, hogy ízük, zamatuk össze sem hasonlítható a szabad földön termesztettekével. Tovább olvasom