Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

ARCTIC MONKEYS a VOLT Fesztiválon!

A szervezők szerint a soproni fesztivál 22 éves történetének eddigi legnagyobb világsztárját jelentették be kedden.

ARCTIC MONKEYS érkezik a VOLT Fesztiválra, Sopronba - jelentették be a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán.

Az idei Brit Awards győztes Arctic Monkeys, a legfontosabb európai fesztiválok headlinere és az összes, mérvadó zenei szaklap szerint az év legjobbjának választott zenekar, július 6-án, vasárnap a VOLT Fesztiválon lép színpadra! Az egész régióban kizárólag Magyarországon.


A VOLT így egy nappal hosszabb lesz, a bérletesek kedvezményes áron vehetnek részt a vasárnapi programon és háromnapos, hétvégi bérlet is kapható. A jegyértékesítés március 7-én, pénteken déli 12 órakor indul idehaza és több európai országban.


“Gyakran előfordul, hogy nemzetközi sztárok más periódusban turnéznak Európában, mint amikorra mi szeretnénk meghívni őket. Mivel a fesztiválportfoliónk ma már szinte az egész nyarat lefedi, sok esetben ilyenkor fel tudjuk ajánlani, hogy a Sziget helyett a VOLT-ra, vagy éppen a Balaton Soundra jöjjenek, és ugyanez fordítva is igaz" – mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda alapítója „Természetes, hogy egy Arctic Monkeys nagyságrendű produkciót elsősorban a Szigetre próbáltunk elhozni idén is, hiszen a csapat rajongói – itthonról és külföldről – biztosan megtöltenék a nagyszínpadunk egész küzdőterét" – tette hozzá. „Ráadásul az Arctic Monkeys évek óta a kívánságlistánk éllovasa, ezért nagyon bizakodtunk, amikor tavaly az általunk szervezett törökországi fellépésük alkalmával ígéretet tettek, hogy idén megpróbálnak hozzánk is eljutni.  Az idei - egyébként is bíztatóan alakuló - Sziget-program valódi koronája lehetett volna, ha augusztusban végül Európában turnéznak. Amikor eldőlt, hogy mégsem jó nekik a Sziget időpontja, szerencsére ki tudtuk használni a portfoliónk lehetőségeit és nem kellett lemondani róluk. Így most örömmel jelenthetjük, a hazai közönség Magyarország második legjelentősebb fesztiválján, a VOLT-on napjaink talán legfontosabb és legaktuálisabb bandájával találkozhat" - jelentette be Gerendai.

A VOLT hosszú ideje kimagasló nemzetközi sztárprogramot kínál a közönségének, arra azonban korábban nem volt példa, hogy a világ éppen legkeresettebb zenekarai közül az egyik legnagyobb Sopronba igazoljon.

“Az elmúlt években már sokszor tettük magasra a lécet a VOLT Fesztivál nemzetközi “line-up"-jával, hiszen sosem könnyű teljesíteni a közönségünk elvárásait. Azt azonban eldöntöttük, hogy a világ legnagyobb fesztiváljainak elsőszámú headlinereivel több okból sem érdemes próbálkoznunk. Egyrészt a fesztivál infrastrukturális háttere kényelmesen 20-25.000 vendég fogadásra alkalmas, ezt jelentősen bővíteni kellene ilyen esetekben. Másrészt a VOLT jegyárai európai mércével mérve alacsonyabbak, mint ami egy ilyen szuperprodukció meghívásához és kigazdálkodásához szükséges " – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT Fesztivál főszervezője.

Most mégis “kivételt tettek", az Arctic Monkeys személyében ugyanis nemcsak a VOLT történetének legnagyobb világsztárja érkezik Sopronba, de kétségkívül ők ma Európa legfontosabbnak számító rockbandája is.

Hosszabb lesz a VOLT
Szokás szerint idén is már kedden, július 1-én kinyitja kapuit a 22. VOLT Fesztivál, azonban vasárnap helyett most hétfő hajnalig maradhatnak a helyszínen a fesztiválozók, vagyis összesen hat napig tart a VOLT.
“Az Arctic Monkeys júliusi turnénaptárja nagyon hamar betelt, elsőként érthető módon a legnagyobb fesztiválokhoz igazoltak. Mi csak abban bízhattunk, hogy a vasárnapjuk szabadon marad. Felajánlottuk, hogy miattuk meghosszabbítjuk a fesztivált és szerencsére nekik is megtetszett az ötlet, így végül mostanra sikerült eljutnunk a megállapodásig. Mi eleve abból indultunk ki, hogy egy ilyen szuperprodukciót csak külön napon tudunk színpadra állítani, hiszen magasabb jegyárak és némileg más technikai feltételek szükségesek a megvalósításhoz, így a vasárnap tökéletes megoldásnak tűnt" – tette hozzá Lobenwein Norbert, a VOLT másik főszervezője, aki azt is elárulta, hogy ezen a napon is próbálnak teljes értékű fesztiválnapot adni a látogatóknak, ezért több színpad is működik majd, így nem csak egy fantasztikus koncertre, hanem teljes fesztiválprogramra számíthatnak a résztvevők.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virágzik a tőzike - kirándulás csak gumicsizmában - fotók

Csáfordjánosfa határában terül el a Fertő–Hanság Nemzeti Parkhoz tartozó meseszép erdő. Tovább olvasom