Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 20°C Még több cikk.

Amália most már egyedül is tud járni

Sopron - Amália a Kisalföld olvasói segítségével jutott egy speciális járássegítő géphez. A koromoszómarendellenességgel született soproni kislány imádja, hogy most már egyedül is tud járni.
A hároméves soproni kislány, Nagy Amália 13-as koromoszómarendellenességgel, fokozott izomtónussal és agysérüléssel született. Halmozottan sérült, ráadásul betegsége bármikor rosszabra fordulhat, akár a legrosszabbra is... – írtuk a Kisalföldben október 2-án. A szöszi kislány édesanyja akkor elmesélte, ők szerencsére időben, korán elvitték gyermeküket a korai fejlesztőbe, így a súlyos beteg gyermek a szakértő segítségnek köszönhetően nem ágyban fekve tengeti napjait. Amália kúszik-mászik, sajátos módon ugyan, de kommunikál. Szülei mindent megtesznek egyetlen csemetéjükért, életkörülményeinek javításáért, de a speciális eszközök horribilis összegekbe kerülnek.

De mint már annyiszor, ezúttal is segítettek a Kisalföld olvasói. Amália sorsa és fiatal szüleinek áldozatkészsége sokakat megindított és néhány nap alatt összegyűlt a járássegítő gép és a gyógybabakocsi ára.

Amália szívesen jár a Doborjáni óvodájába és a Kisalföld olvasóinak hála most már valóban tud járni is. Fotó: Magasi
Amália szívesen jár a Doborjáni óvodájába és a Kisalföld olvasóinak hála most már valóban tud járni is. Fotó: Magasi

– Amália egyszerűen imádja, hogy önállóan tud menni, helyet változtatni. A géppel már az utcára is le tudtunk menni!

Hihetetlen könnyebbséget jelent nekünk is, hogy meg tudtuk venni a speciális segédeszközöket. Amália öröme pedig sok mindenért kárpótol bennünket – mondja az anyuka, Nagyné Ágoston Gizella.

A kislány napközben a Doborjáni speciális nevelési, oktatási intézmény óvodása. Édesanyja szerint a közösség, a hozzáértő fejlesztés hihetetlen eredményeket ér el a kislánynál. Amália mindennap rácáfol súlyos rendellenességére – és fejlődik!

Ha segítenének...

Amália szülei és nagyszülei minden pénzüket a kislányra költik, hiszen a speciális eszközök, fejlesztések, terápiák hatalmas összegeket emésztenek fel. Ha valaki segíteni szeretne Amáliának és családjának, megteheti a Nagy Amália Hanna OTP Junior számlaszámon: 11773377–00422857–00000000.


Olvasóink írták

  • 2. Nanu 2008. december 28. 13:00
    „Egy hét alatt kb. 5 cikk.. hát gratulálok az újságíróknak.. érdemes feljönni az oldalra ..”
  • 1. bobo 2008. december 27. 01:36
    „"koromoszómarendellenességgel"

    nehéz szó”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingatlant, gépeket ígért, a pénz eltűnt

Megye–Budaörs - Jelentős értékre elkövetett csalás ügyében indított nyomozást egy… Tovább olvasom