Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Álom volt a júniusi határidő

A jelek szerint csak jelentős késéssel épülhetnek meg a soproni határátkelőhelyen az új kamionsávok, amelyekről még februárban állapodott meg az osztrák és a magyar belügyminiszter.

A jelenlegi két sávot, amelyen megosztozik a személy- és a kamionforgalom, négyre bővítik.
Információink szerint a közel másfél kilométeres új sávok építésére a Vegyépszer kap megbízást. Az elképzelések szerint nyárra elkészült volna az új szakasz, de ebből semmi sem lesz, mert még csak a napokban várható a jogerős építési engedély kiadása, és információink szerint a terület tulajdonosaival sem sikerült megegyezni.

Az osztrák – magyar tárcaközi egyezmény értelmében a soproni határátkelőhely mindkét oldalán két-két új sávot építenek a teherforgalom ellenőrzésének felgyorsítására és kiszélesítik a kezelőépületek közötti útszakaszt is. (Úgy tűnik, az osztrákok sem kapkodnak, mert még egyetlen kapavágást sem végeztek saját oldalukon.)

Kiemelt fejlesztés

Sopronnál az elmúlt évben 13,3 millió utas lépte át a határt, és jelentősen emelkedett a kamionforgalom is. A fuvarozók és a vállalkozók már régóta szorgalmazzák a bővítést, mert az átkelő szűk keresztmetszete akadályozza a teherforgalom ellenőrzésének gyorsítását, a várakozási idő csökkentését. A határátkelőhöz vezető úton azonban még semmi sem utal arra, hogy itt hamarosan építkezés kezdődne, igaz, szorgalmasan irtják az út melletti bozótot, és már egy lakókonténer előtt leng a Vegyépszer, a Magyar Útépítő, valamint a Magyar Út- és Hídépítő zászlaja.
A kamionsávok megépítésének költségét a Széchenyi-plusz tervből finanszírozza a Nemzeti Autópálya Rt., mert a soproni határátkelő bővítése része annak az országos gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési programnak, amely harmincnyolc kiemelt fejlesztést tartalmaz. Hiába azonban a gyorsítási szándék, úgy tűnik, egyelőre csak álom az új útszakasz.

Hétszázmillióba kerül

A Nemzeti Autópálya és Állami Autópálya Kezelő Rt.-től kapott információk szerint még nem rendelkeznek érvényes és jogerős építési engedéllyel, mert az előkészítésben részt vett megyei közútkezelő kht. megfellebbezte az elsőfokú határozatot. Az engedélyre azonban már nem kell sokat várni, ezekben a napokban pont kerülhet az eljárásra és elvben elkezdődhetnek a munkálatok. A Kisalföld értesülései szerint azért csak elvben, mert az útépítéshez szükséges területek közel harminc tulajdonosával még nem sikerült megállapodni a vételárról. Egy magát megnevezni nem kívánó szakértő szerint „ antagonisztikusak az ellentétek " . Amennyiben ez valóban így van, akkor tovább csúszhat a kivitelezés kezdési időpontja.
A Nemzeti Autópálya Rt.-nél azonban nem idegeskednek, mert mint megtudtuk, a másfél kilométeres hosszúságú és összesen 27 ezer négyzetméter felületű sávok átadásának időpontja nem az idei nyár dereka, hanem 2003. június 30.
Dr. Turgyán Tamástól, a Vegyépszer sajtószóvivőjétől megtudtuk,

augusztusban veszik át a munka-

területet. A program – amely 700 millió forintba kerül – magában foglalja az útpálya korszerűsítését, bővítését, a közvilágítás kiépítését, a közművek kiváltását

és a parkosítást is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kikezdték a fekvőrendőrt

Sopronban a Hársfa sori óvodába járó csemeték szülei aláírásgyűjtést kezdeményeztek, hogy a… Tovább olvasom