Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Álom maradt a tízmilliós bevétel

Nagycenk - Önkormányzati tulajdonú kül- és belterületi ingatlanokat árvereztek Nagycenken. A várt tízmilliós bevétel helyett azonban a remélt összeg tíz százaléka gazdagítja a község kasszáját.
Mindössze hat érdeklődő részvételével kezdődött a nagycenki önkormányzati területek nyilvános árverése. A pályázati önrészt kívánták finanszírozni ingatlaneladásokból. A Filátz Józsefné jegyző vezette árverésen elhangzott: az építési telkek egyikére sem érkezett előzetes ajánlattétel, így pusztán a független szakértő által felbecsült értékű külterületi ingatlanokra lehet majd licitálni.

Az 1555 négyzetméteres szántó kikiáltási áron, közel 140 ezer forintért kelt el; az 1331 négyzetméter fásított terület viszont a 67 ezer forintos kezdőárról egészen 197 ezer forintig kúszott. Egy másik fásított rész (1160 négyzetméter) ára 58 ezerről 260 ezer forintra emelkedett. Összességében az elárvereztetett földek értékesítéséből közel 1,1 millió forint lesz az önkormányzat bevétele. Az árverés eredményéről szóló hirdetményt egy hónapig kifüggesztik a polgármesteri hivatalban, hogy az elővételi joggal rendelkezők – például a szomszédok vagy a bérlők – ha akarják, megszerezhessék az ingatlant.

Mindössze hat érdeklődő vett részt a nagycenki önkormányzati területek nyilvános árverésén. Fotó: Gosztonyi
Mindössze hat érdeklődő vett részt a nagycenki önkormányzati területek nyilvános árverésén. Fotó: Gosztonyi

– A licit kísérlet volt, egyben üzenet számunkra: az építési telkek iránt most megcsappant a kereslet – összegzett Ivánkovics Ottó polgármester. – Arról nem mondunk le, hogy önkormányzati ingatlanok eladásából fedezzük a Széchenyi tér felújítására benyújtott pályázatunk önrészét. Legközelebb két hónapon belül újból licitre bocsátunk önkormányzati területeket, mintegy 2–3 hektár forgalomképes földet és az építési telkeket is. A helyi fiatalok letelepülését segítendő, ez utóbbiból számukra tízszázalékos kedvezményt biztosítunk. Ha ennek ellenére sem gyűlik össze a szükséges tízmillió forint, végső esetben a folyószámlahitelből álljuk a térrekonstrukció önrészét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két személyautó ütközött szerda délelőtt Nagycenknél

Személyautók ütköztek Nagycenknél a főutak elágazásánál szerdán délelőtt. Személyi sérülés nem… Tovább olvasom