Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Állatvédők startra készen

Sopron - Egyesületet alapítanának a soproni állat- és természetvédők, de egy éve húzódik a hivatalos bejegyzés.
Soproni Állat- és Természetvédelmi Egyesület néven alakulna civil kezdeményezésre egy olyan csoport, ami alternatívát kíván nyújtani a gyepmesteri telep mellett. – Az egyesület azért jönne létre, hogy a gazdátlan vagy mostoha sorsú állatokat ne feltétlenül a sintérhez kelljen vinni vagy osztrák állatvédőkre bízni a sorsukat – indokolja döntésüket Szakonyi Imre, aki kezdeményezője és elnöke a hivatalos bejegyzésére váró egyesületnek.

– Tizenkét alapító taggal indulunk, már egy éve megtartottuk az alakuló közgyűlésünket, sajnos azóta újabb és újabb beadványunkat utasítja el a bíróság formai és egyéb okok miatt – mondja Szakonyi Imre. – Márpedig a hivatalos bejegyzés nélkül nem tudunk segíteni a bajba jutott állatokon, holott már most hírünk ment és sokan keresnek bennünket. Szeretnénk rendezvényeket, előadásokat is szervezni az állat- és természetvédelem témakörében. Legfőbb célunk, hogy csökkentett munkaképességűeket is tudjunk foglalkoztatni, úgy látjuk, a pályázatok révén négy munkatárs alkalmazására nyílna lehetőségünk. Ők a gyepmesteri telepen is besegíthetnének, szervezhetnék a programokat és a bejelentések nyomán segíthetnének a bajba jutott állatoknak – magyarázza a leendő elnök, aki csapatával már csak a hivatalos pecsétre vár.

Olvasóink írták

  • 7. SzImike 2009. április 04. 09:23
    „Tisztelt daisly!
    Először is, megköszönöm hozzászólását.
    Mi is és más emberek is úgy gondolják, hogy Sopronban már hiányzott egy ilyen szervezet.
    A bírósági bejegyzést, ha negyedszerre sem sikerül, más módon fogom megoldani. Természetesen időben fogjuk értesíteni az embereket erről. Más zöld szervezetekkel is kapcsolatban állok, mint például a Hérosz állatvédelmi szervezettel és a Greenpeace-el is.
    Amióta tart a bejegyzési kálváriánk, egyre többen érdeklődnek, sőt, egyre többen jeleznek felénk állattartási problémákat. Minden esetben kimegyek és megnézem a bejelentett helyszínt, de mivel nem bejegyzett/hivatalos szerv képviselőjeként megyek, a szavam súlya is más. Nem minden bejelentés helyén való!
    A lelkesedés töretlen!
    Tisztelettel: Szakonyi Imre”
  • 6. SzImike 2009. április 04. 09:11
    „Tisztelt TancsKaszabell!
    A bejegyzéssel lassan már oda jutunk, hogy amit az első kérelemből kivetettek, azt most már újra berakatja a bíróság. A negyedik bejegyzési kérelemnél tartunk és úgy érzem még nincs vége. Az is furcsa, hogy három, vagy akár még több kötegnyi irat sem elég ahhoz, hogy egy egyesület bejegyzése megoldódjon. Ez jellemzi a magyar jogrendszer tökéletlenségét, összevisszaságát. Túl bonyolult és nem egyértelmű. Ezt jogászok is állítják. Amennyiben érdekli, nagyon szívesen átküldöm önnek a bíróság összes határozatát, amin látható, hogy esetről esetre, hogy változtak, illetve nőttek a bíróság igényei. A poén, hogy az utolsó bejegyzési kérelemnél az alapszabályban, már egy azaz egy darab rag hiányát is kifogásolták.
    A másik gondolatsorára pedig az a válaszom, hogy nem értek egyet azokkal az állatvédelmi szervekkel, akik emberek megélhetését teszik tönkre, pusztán állatvédelemre hivatkozva, miközben mindannyian jól tudjuk, hogy más van a háttérben. Gondolok itt például a Mancs-esetre. Bizony-bizony a külföldi országokban más a kultúrája az állatvédelemnek és az állat tartásnak is. Jómagam is figyelemmel kísérem a tv adókon sugárzott műsorokat és van mit tanulnunk. Mi ettől még messze vagyunk, de ez a kis csapat, aminek állatorvos is tagja, igazán mindent megtesz a tisztességes állattartásért. Ugyanúgy mint egy gyermekért, egy magunkhoz vett állatért is felelőséggel tartozunk.
    Köszönöm hozzászólását.
    Tisztelettel: Szakonyi Imre”
  • 5. TancsKaszabell 2009. április 03. 18:08
    „Nem egészen értem,sőt egyáltalán nem értem,miért nincs még lezárva a regisztrációjuk.
    Különösen zavar,hogy az országnak,egy csomó gazdálkodónak súlyos gazdasági károkat okozó "állatvédő" szervezetek vígan teszik "dolgukat".Konkrétan?Hát például ,a tiszta tekintetű,ábrándos szemű képviselő hölgy
    szervezetére gondoltam,úgy hallottam,hogy most a nyulakat fogják gyámolítani.
    Valahol olvastam,hogy egy nemzet kulturális színvonala azon is mérhető,hogyan bánnak háziállataikkal.
    Gyakran nézem a TV-én(ANIMAL- PLANET) és látom,no meg irigylem,hogy más ,boldogabb,országban mindezt mennyire
    emberségesen állatbarátként, emberi módra teszik,önzetlenül nem közpénzen!”
  • 4. daisly 2009. április 03. 08:00
    „Sopronban már nagyon hiányzott egy ilyen kezdeményezés. Reméljük a jogi, és bürokratikus útvesztőkben a szervezők és segítőik lelkesedése és tenni akarása nem lankad.
    Sok sikert, Soproni állatoknak szükségük van Önökre!”
  • 3. SzImike 2009. április 02. 21:56
    „Tisztelt Hozzászólók!
    Szakonyi Imre vagyok a szervezet elnöke. A következő telefonszámon érnek utol.
    +36-30/7482551
    E-mail: szakonyi.imre@rlan.hu; szakonyi.imre@freemail.hu; szakonyi.imre@vipmail.hu
    MSN/Skype elérhetőség: szakonyi.imre@rlan.hu

    Bármi kérdésük van, állok rendelkezésükre!

    Tisztelettel:
    Szakonyi Imre
    Elnök”
  • 2. pisti60 2009. április 02. 21:02
    „Jó lenne ha valami tel számot is irnának !!

    Nekem is van 2 db kutyám és nagyon szeretem az állatokat!!
    Én is szivesen segittenék mindenben!!”
  • 1. soproni 2009. április 02. 18:54
    „Pedig ezt a kezdeményezést tényleg támogathatnák! Esetleg van olyan,aki tudna bővebb felvilágosítást adni,hol lehet elérni az alapító tagokat?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segélykiáltások egy bérházból

Sopron - Licit útján jutottak a várva várt saját otthonhoz, s most a többszörösét fizetik az… Tovább olvasom