Kisalföld logö

2018. 08. 16. csütörtök - Ábrahám 17°C | 28°C Még több cikk.

Állástalan pályakezdő diplomások

A pályakezdő diplomások elhelyezkedése – az iskolázottság általános növekedésével párhuzamosan – egyre nehezebb. Másrészről a végzős hallgatók 150–180–200 ezer forintos bérigénye többnyire meghaladja a cégek által kínált jövedelmi szintet.
A munkaügyi központ soproni kirendeltségének vezetője, Szekér Ákos érdeklődésünkre elmondta: a legfrissebb adatok szerint Sopronban a regisztrált munkanélküliek száma 1478; közülük nyolcvanketten rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, abból tíz pályakezdő.  – Az elmúlt évtől figyelhető meg a munkanélküliek körében a diplomások számának emelkedése – tette hozzá a kirendeltségvezető. – Véleményünk szerint ennek oka főként az iskolázottsági szint általános növekedésében keresendő.

A soproni állásbörzén az ország minden részéből képviseltették magukat szakipari és fejvadász cégek.Elhelyezkedés: Egyre nehezebb a pályakezdő diplomásoknak

Állásbörzék az egyetemen

Sopronban tavaly óta megnövekedett az elhelyezkedésre váró  pályakezdő diplomások száma a munkanélküliek körében. A munkavállalást megkönnyítendő, a faipari és az erdőmérnöki kar állásbörzét szervezett.

A munkaügyi központ soproni kirendeltségének vezetője, Szekér Ákos érdeklődésünkre elmondta: a legfrissebb adatok szerint Sopronban a regisztrált munkanélküliek száma 1478; közülük nyolcvanketten rendelkeznek felsőfokú végzettséggel. Hetvenketten pályakezdőként várnak munkalehetőségre, közülük tízen diplomával a zsebükben. – Az elmúlt évtől figyelhető meg a munkanélküliek körében a diplomások számának emelkedése – tette hozzá a kirendeltségvezető. – Véleményünk szerint ennek oka elsősorban az iskolázottsági szint növekedésében keresendő.

Az angol- és spanyolnyelv-tudással, valamint közgazdász diplomával rendelkező Korén Andrea pontosan egy évvel ezelőtt fogott a munkahelykereséshez.

– Tavaly nyáron végeztem a soproni székhelyű egyetemen, de már a múlt év márciusában elkezdtem böngészni a lapok állásajánlatait és az internetes oldalakat – meséli Andrea. – Komáromi származású vagyok, így Sopron mellett lakóhelyemen és Budapesten is számba vettem a lehetőségeket. Kiderült, nehezebben lehet elhelyezkedni, mint hittem.

Mindenütt feltételül szabták a négy–ötéves szakmai gyakorlatot, ami egy pályakezdőnél ugyebár nincs meg. Sok helyütt azt is megkérdezték, hogy a következő öt–tíz évben szeretnék-e családot alapítani. Tanulságos volt az egyik budapesti cég négyszintes „felvételi vizsgája": az első szinten angol írásbelit, stressztűrő pszichológiai tesztet, majd egy kétszáz pontos kérdőívet kellett kitölteni. Noha jól beszélek angolul, spanyolul, számomra itt mégsem termett babér. Végül több hónapnyi keresgélés után oldódott meg a problémám, a soproni egyetem egyik tanszékén kaptam állást. 

A faipari- és az erdőmérnöki karok hallgatói önkormányzatai jó egy évtizede állásbörzékkel próbálnak segíteni az elhelyezkedés gondjain. A GyIK-ban és az egyetemi ifjúsági házban tegnap rendezett találkozón az ország minden részéből érkezett szakipari – továbbá fejvadász – cégek között száz százalékban német tulajdonú vállalkozás is várta a végzősök jelentkezését.

– Első alkalommal vagyunk a soproni állásbörzén. Nagy reményekkel jöttünk, hiszen azonnali belépéssel két–három faipari mérnököt tudunk felvenni, s az elkövetkező egy–másfél évben további két–hármat – tájékoztat Vörös Norbert, a körmendi német cég műszaki vezetője. – S hogy a teljes egészében uniós cégnél uniós-e a bérszínvonal? Az általunk ajánlott fizetés Vas megyében a felső-közép kategóriához tartozik. Információkat gyűjtünk a jelentkezőkről, majd üzemlátogatás keretében további interjúra is adunk lehetőséget.

Galántai Zoltán végzős faiparimérnök-hallgató tavaly sem mulasztotta el a börzét. – Nagyjából annyi cég jött el, mint az elmúlt évben – mondja. – Mindenképpen a szakmán belül szeretnék elhelyezkedni. A lehetőségek talán adottak, legalábbis felírják az ember adatait, ugyanakkor a kezdőfizetések többnyire nem az elvárásainknak megfelelőek. Ha Nyugaton kapnék munkaalkalmat, pár évre biztosan kimennék...
A megkérdezett hallgatók mindegyike úgy vélte: ha nem sikerül idehaza az elhelyezkedés, élne az adandó lehetőséggel, hogy az unió nyugati tagállamaiban próbáljon szerencsét. De visszatérő motívum volt az idővel való hazatérés gondolata is...

Kapcsolódó anyagok >>

Dráguló külföldi diploma (2003-12-04) >>
Egy diploma ma már nem elég (2004-01-26) >>
Mit ér a diploma, ha magyar? (2003-02-12) >>
Nyelvvizsga nélkül nincs diploma (2002-10-09) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civil segítség a soproni kórháznak

Az idős és magatehetetlen betegek ápolását és gyógyítását segítő, elektronikusan vezérelhető… Tovább olvasom