Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Alexanderre hosszú kezelés vár

Február 24-én dől el, hogy Árvai Alexandert milyen gyógykezelésben részesítik orvosai.
Két nehéz hónapon van túl az Árvai család. Az első jeleket, hogy Alexander beteg, még decemberben vették észre. Először nem gondoltak komolyabb bajra, de a kisfiú egyre fáradékonyabb lett. Aztán következtek a neurológiai vizsgálatok és Debrecenben kiderült: agydaganata van, de nem lehet műteni. Ezek voltak az igazán kritikus napok, egészen addig, míg kiderült, nem rákos elváltozásról van szó.
– Egy kicsit megkönnyebbültünk, bár Bognár László professzor elmondta, a daganat, ha lassan is, de növekszik és nyomja az idegpályákat – idézte fel a debreceni napokat Árvai Levente, Alexander édesapja. – Megoperálni nem lehet, sugarazni sem – az életkora miatt –, ezért valószínűleg marad a gyógyszeres kezelés, amely attól is függ, hogy milyen típusú a tumor. Ezt február 24-én tudjuk meg, akkor találkozunk a professzorral Budapesten.

Miközben a szülőkkel beszélgettünk, Alexander a szobában játszott. Jöttünkre először szinte sírva fordult el tőlünk, később azonban kiintegetett, és édesanyjával, Ritával sorra küldte ki a kedvenc játékállatait. Aztán megtörtént a „csoda" és kérte, hogy a bácsi menjen be hozzá. Néhány másodperces barátkozás után a nyakamba kapaszkodott és úgy mentünk át az ő szobájába, hogy megmutassa a villanyvasutat és a többi játékot. Közben anyukája óvatosan megmutatta a tarkóján azt a helyet, ahol felnyitották, hogy szövetmintát vegyenek tőle.

– Úgy látjuk, napról napra javul az állapota a beavatkozás után, de még gyenge, annak ellenére, hogy jó étvágya van – néz rá féltő tekintettel. – A neheze azonban még hátra van. Ma még nem tudjuk, hogy sikerül-e megállítani a daganat növekedését, illetve hogy meddig tart a gyógykezelése. Az orvosok azonban biztatnak bennünket.
Korábban semmi jel nem utalt arra, hogy Alexander beteg lenne. Egyelőre még az sem tisztázott, hogy veleszületett rendellenességről van-e szó, vagy az elmúlt időszakban keletkezett a daganat.

– Amikor Debrecenben voltunk, tudtuk, éreztük, hogy sokan aggódnak értünk – mondotta Rita. – Naponta kaptuk az üzeneteket, a híreket, hogy sokan segítenek. Barátok, ismerősök, ismeretlenek. Köszönjük. Talán nem is tudják, mit jelent ez nekünk. A férjem nevére megnyitott számlára azóta is érkeznek a gyógykezelésre szánt összegek.
Búcsúzóul Alexander az egyik kedvenc kis állatkáját nekem ajándékozta, de aztán meggondolta magát. Abban maradtunk, talán legközelebb. Mert megígértem, még meglátogatjuk.

Sokan segítenek

Mint arról a Kisalföldben már tájékoztattuk olvasóinkat, a Pereszteg és Vidéke Takarékszövetkezetben Árvai Levente nevére nyitott számlára lehet befizetni vagy átutalni az Alexander gyógykezelésére szánt összegeket. Számlaszám: 59400103-10001545.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Panaszlevelet írt a minisztériumba

Varga József fertődi nádipari vállalkozó a kormányzathoz fordult, hogy bebizonyítsa: a vízügyi… Tovább olvasom