Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Alakuló közgyűlés Sopronban

Zsúfolásig megtelt képviselőkkel, meghívottakkal és érdeklődőkkel tegnap a soproni városháza díszterme az új ciklus alakuló közgyűlésén.
A képviselői eskü után dr. Fodor Tamás is letette esküjét, majd – taps közepette – átvette megbízólevelét és a polgármesteri láncot.
– Minden soproni polgármestere kívánok lenni, azoké, akik rám szavaztak és azoké is, akik nem – fogalmazott a város első embere, majd az ésszerű takarékosság jegyében „szükséges átszervezésekre" tért át beszédében. Konkrét döntésről a polgármester egyelőre nem nyilatkozott, mindössze annyi derült ki, szinte minden területet érintő, szakmailag megalapozott lépések várhatók. Dr. Fodor Tamás azt is elmondta, kérelmezte, hogy tiszteletdíját a korábbi ciklus vezetőjénél kisebb összegben állapítsák meg. A polgármester beszéde után dr. Szájer József EP-képviselő emelkedett szólásra, aki – az országos politikai helyzetet is taglalva – kérte a szocialista képviselőket, hogy a város érdekében működjenek együtt a Fidesz–KDNP frakciójával.

A testület a polgármesteri illetményről határozott, majd – szavazatszámláló bizottság összehívása után – titkos szavazással döntöttek az alpolgármesterek személyéről. Főállású alpolgármesterré dr. Simon Istvánt, társadalmi megbízatásúvá pedig Abdai Gézát és Havas Andrást választották.

A helyi választási bizottság elnöke, dr. Ocsák József ezt követően ismertette az egyéniben, illetve pártok szerint a kompenzációs listáról mandátumhoz jutott képviselők névsorát, majd tudatta a jelenlévőkkel, hogy létrejöhet a bolgár, a cigány, a horvát és a német kisebbségi önkormányzat. A képviselői eskü után dr. Fodor Tamás is letette esküjét, majd – taps közepette – átvette megbízólevelét és a polgármesteri láncot.

Ésszerű, szükséges átszervezések

– Minden soproni polgármestere kívánok lenni, azoké, akik rám szavaztak és azoké is, akik nem – fogalmazott a város első embere, majd az ésszerű takarékosság jegyében „szükséges átszervezésekre" tért át beszédében. Konkrét döntésről a polgármester egyelőre nem nyilatkozott, mindössze annyi derült ki, szinte minden területet érintő, szakmailag megalapozott lépések várhatók. Dr. Fodor Tamás azt is elmondta, kérelmezte, hogy tiszteletdíját a korábbi ciklus vezetőjénél kisebb összegben állapítsák meg. – A megkezdett beruházásokat be fogjuk fejezni, és a hagyományos célok mellett újakat is megfogalmazunk. A fő hangsúlyt a környezetbarát és gazdaságos ipar telepítése, valamint az uniós források nagyobb mértékű helyi felhasználása kapja. Ezen a területen számítok Sopron parlamenti és az Európai Parlamentben tevékenykedő képviselőire is.

A város érdekében

A polgármester beszéde után dr. Szájer József EP-képviselő emelkedett szólásra, aki – az országos politikai helyzetet is taglalva – kérte a szocialista képviselőket, hogy a város érdekében működjenek együtt a Fidesz–KDNP frakciójával. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektorának köszöntője után a testület a polgármesteri illetményről határozott, majd – a szavazatszámláló bizottság összehívása után – titkos szavazással döntöttek az alpolgármesterek személyéről. Főállású alpolgármesterré dr. Simon Istvánt, társadalmi megbízatásúvá pedig Abdai Gézát és Havas Andrást választották. Mindhárom személy esetében tizenkilenc igen állt szemben hét nem szavazattal.

Közéleti szereplőkkel

A képviselők – szintén titkosan – döntöttek a vagyonnyilatkozatot kezelő és ellenőrző bizottság megválasztásáról, melynek elnöke dr. Szekeres Csaba lett, taggá Kalmár Istvánt, Kóczán Zoltánt és Rádonyi Lászlót választották, majd megalakult a négy önkormányzati frakció is.
Az alakuló ülésen látható volt a soproni közélet számos szereplője, mint a rendőrkapitány, a kórházigazgató vagy a városi tulajdonú cégek vezetői. Pozitív gesztusként megjelent Peter Nemeth, Kismarton polgármestere, valamint – a társadalmi kontrollt képviselő – Szabó néni is.
Dr. Fodor Tamás az utolsó napirend után a Hűségzászlóhoz invitálta a résztvevőket, ahol a történelmi egyházak képviselői kaptak szót, a jelenlévők pedig virágot helyeztek el az emlékmű talapzatán. Ezen az eseményen az MSZP frakciója testületileg nem vett részt. Mint Kalmár István frakcióvezető fogalmazott, távolmaradásuk oka dr. Szájer József pártpolitikai színezetű beszéde volt, mely nem illett Sopron méltóságához.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városnézés útikönyv nélkül

Különleges kezdeményezésbe kezdett Sopron, Pécs és Eger városok önkormányzata, valamint a Magyar Tudományos Akadémia. Célul tűzték ki, hogy megoldják: akár az úgynevezett 3G-s mobiltelefonon keresztül is el lehessen igazodni a városban. Pontosabban útikönyvek, leírások nélkül a telefon segítségével keressék fel a műemlékeket, nevezetes helyeket. Tovább olvasom